Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

26. Egy új esély?

Vivien szemszöge

Mikor Bruce megnyomta a gombot nem történt semmi.

Ránézett a monitorra és tovább nyomkodott valamit.

- Hol van már? - kérdezte Sam.

Én is Bruce-ra néztem. - Történt valami?

- Nem tudom. Lekéste az időablakot. Itt kellene lennie.

- Hozd vissza - szóltam.

- Próbálom - Bruce továbbra is nyomkodott valamit.

- Hozd már vissza - szólalt meg Sam is.

Továbbra is őt néztük, amikor Bucky szólalt meg.

- Sam, Vivien!

Mikor ránéztünk a fejével intett és nézett valamit.

Nem olyan messze egy padon egy ősz hajú, idős ember ült. Mellette egy barna táska volt. Tudtam mi van benne. Amerika kapitány pajzsa.

Közelebb mentünk hozzá. Nem volt kérdéses, hogy ki ül ott.

Nem lekéste, hanem el sem akart jönni.

Bucky rám néz, a fejével int. De nem akarok menni. Sam-re nézek.

- Menj csak! - mondom neki.

Ő elindul, mi pedig figyeljük.

- Miért nem mész oda? - kérdezi tőlem Bucky.

- Még nem állok rá készen.

Egy könnycsepp folyik le az arcomon.

Két ember volt az életemben. Az egyik meghalt, a másik pedig itt hagyott.

Megértem, hogy ezt az életet akarta mindig, de kellett nekem pár perc.

- Te tudtad - nem kérdés volt, hanem kijelentettem.

- Csak az előbb jöttem rá, amikor elköszönt.

Nem szóltunk semmit.

Láttam, hogy a pajzsot odaadja Sam-nek, aki hátra néz Bucky-ra, de ő csak bólintott.

- Nem akarod te?

- Én nem érdemlem meg, ahogy mást sem - hangja teljesen beletörődő volt.

- Nem vagy rossz ember Bucky, elég sok mindent megérdemelsz.

Nem néztem rá, de láttam, hogy ő engem néz.

- Tudtam, hogy rosszul fog ez érinteni téged.

Nagy levegőt vettem. - Az elmúlt öt évben ő és Natasa volt nekem. Nat meghalt, Steve pedig... - mutatok előre.

- Nem vagy egyedül - nagyon halkan mondta.

Nem néztem rá. Ha ránézek elsírom magam. Sam elindult felénk, a pajzsal a kezében.

- Menj és beszélj vele - súgta Bucky közelebbről.

- Te nem akarsz? - mikor rá néztem valóban közelebb állt hozzám.

- Mi már elbúcsúztunk.

Mikor Sam mellém ért ő is intett a fejével.

Így elindultam.

Leültem mellé a padra. Először nem szólt semmit, én sem.

- Tudom mit gondolsz - végül ő szólalt meg.

- Biztos vagy benne?

- Nem maradtál egyedül.

Elnevettem magam és ő is mosolygott.