Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Új vendégek

Bucky szemszöge

A kislány egy épülethez vezetett minket. Beléptünk az ajtón. Majd megláttunk pár szuperkatonát. Tehát jó helyen vagyunk.

- Karli odabent van - mondta Zemó.

Sam elindult - Lássuk!

John megragadta Zemót és egy vashoz kezdte bilincselni.

- Hé! Tíz percet kapsz - szólt Samnek. - Aztán jön a én módszerem.

- Muszáj ezt? - mutatott Vivien Zemóra.

- Nem fog megszökni - jelentette ki John.

Sam bement, mi pedig vártunk. Vivien Lemarral beszélt, aki aztán odament Johnhoz.

Én léptem most a lány mellé.

- Látom tetszik az új társaság - mondtam neki.

Teljesen feketébe volt. Hosszú ujjú póló, ami feszült rajta. A nadrágról pedig jobb nem is beszélni. Khm...az évek alatt még formásabb lett.

- Nehogy azt hidd, hogy olyan jóban vagyunk. Lemar nagyon jó fej, kedvelem. De John... hát kölcsönös a nem kedvelés - mosolygott.

- Gyere álljunk inkább az ajtóba - így még távolabb is vagyunk a többiektől.

Mindenki csendben volt.

- Mit gondolsz erről? - kérdeztem őt.

Felém fordult és közelebb jött, hogy a többiek véletlen se halljanak minket.

- Nem tetszik nekem ez. Nem örülök, hogy Sam egyedül van bent, de egyetértek vele - még hallkabban beszélt. - De John nem fogja magát hagyni. Ez az első küldetése és akárhogyan, de jól akar kijönni belőle.

- Szóval vigyázni kell vele?

- Lemarra hallgat, de ennyi. Viszont neki is érdeke, hogy Johnnak sikerüljön.

- És veled mi van?

- Velem?

Bólintok.

- Semmi. Mi lenne?

- Nem tetszik, hogy itt vagy.

- Ezt már egyszer hallottam tőled - igen, fájdalmas emlék nekem is.

- Sajnálom.

Össze ráncolja a szemöldökét. - Mit?

- Amiket akkor mondtam. Lipcsében.

- Az már régen volt - legyint.

- Neked. Viszont ígértem neked Wakandában valamit - utalok a nem régen tett megjegyzésére.

Nevetett - Akkor még mérges voltam rád.

- És most már nem?

- Bucky, nekem volt öt évem ezen agyalni. És akkor, amikor eltűntél, ne feledd úgy gondoltuk, hogy soha nem jöttök vissza. Nagyon rosszul éreztem magam miatta. Láttam rajtad, hogy valóban sajnálod, én meg bunkó voltam veled.

- Megérdemeltem.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem - mosolygott megint.

Közelebb léptem hozzá.

- Talán... - nem tudtam hogy folytassam.

- Igen? - nézett rám.

Nem szóltam semmit, csak néztem a szemeit.

Mikor Wakandában voltam én is sokat gondolkodtam rajta. Hogy mit kellett volna másként tennem. Az a három hónap csodás volt vele, hiába éltünk együtt, én csak messziről figyeltem.