Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

3. Döntés

Vivien szemszöge

Piszkosul fájt.

Sosem lőttek még meg. Voltak baleseteim, fájdalmas baleseteim. Mindenkivel voltak, de ez másfajta fájdalom volt.

Az egész hasam fájt. El sem tudtam hinni, hogy engem lőtt meg, amíg nem láttam a vörös foltot a pólómon.

Mielőtt összeestem volna belenéztem a legszebb szempárba, amit életemben láttam. Ilyen kék szemű férfival sosem találkoztam még, vagyis egyszer, de akkor ő kicsit más volt és azóta eltelt az idő.

- Maradjon ott Barnes, ha jót akar magának.

A nyomozó a fegyvert Bucky-ra tartva elindult felénk.

Én a földön voltam, ő felettem térdelt.
Láttam, hogy fejben nem itt jár, azon gondolkodik, hogy hogyan szökjön meg. Megértem, kevés esélye van most.

Nekem viszont piszkosul kellett volna egy mentő. Ha nem akarok meghalni, akkor több is.

A nyomozó már csak két lépésre volt, Bucky még mindig nem mozdult.

Már csak egy lépés.

Olyan gyorsan mozgott, hogy még felfogni sem volt időm. Egyszer felettem állt, a következő pillanatban pedig már a nyomozó a földön volt és Bucky eldobta a fegyverét. Nekem pedig aprót koppant a fejem a földön, de ez nem igazán izgatott, tekintve, hogy meglőttek.

Fogalmam sem volt, hogy ezek után mi vár rám. Kórház, vagy börtön. Vagy inkább így egymás után, ha szerencsém van. Ha nincs, akkor pedig fordítva.

Láttam, hogy odamegy a nyomozóhoz, de nem értettem mit beszélt vele. A kezem a sebre tettem, de ez még jobban fájt, felülni nem tudta. Újra oldalra néztem még beszéltek valamit majd felállt és elsétált tőle, egyenesen felém.

Bucky szemszöge

- Nem tud elmenekülni - nem ez az első rendőr, ügynök, akitől hallom ezt.

- Egyetlen kérdésem van csak - látom, ahogy feszülten várja, hogy mit fogok neki mondani.

Sietnem kell, valószínűleg a lány barátai is értesítették már a rendőrséget és biztos hallotta valaki a lövést. Bár a rendőrtől nem volt okos ötlet, hogy egy eldugodtabb helyre hozta magával.

- Mit akarnak a lánnyal tenni? - tettem fel a kérdésem.

- Mit érdekli ez magát? - kérdezte értelemul, biztos nem erre számított.

- Nem fogom még egyszer megkérdezni - fogtam meg a torkát. A legtöbb ember bepánikol ilyenkor, ami most talán az előnyöm is lehet. De nagyon megráz, hogy újra fizikai erőszakot kell alkalmaznom.

- Hazaárulást követett el. Segített egy bűnözőnek - válaszolt végre.

Sok mindent tanítottak a HYDRA-nál. Azt is megtanultam, hogy mely pontokon tudok hatástalanítani valakit.

Mikor nem volt magánál, elindultam felé. A földön feküdt, most nem felém nézett. A keze a hasán és tiszta vér volt minden.
Éppen próbált felülni. Ha itt hagyom vagy meghal, vagy pedig börtönbe kerül. Miattam.

Mellé értem és ránézek, ő pedig rám.
A szemei, annyira ártatlanok és mégis ismerősek. Börtönbe kerül, ez a nap egy katasztrófa. Inkább maradtam volna a lakásban.

Lehajolok és felemelem. Hallom, hogy ez mekkora fájdalmat okoz neki.

- Ne haragudj - a szavak csak úgy kijöttek a számon. Elsőre észre se vettem, hogy nem magyarul, hanem angolul szóltam hozzá.
De válasz nem érkezett, ekkor vettem észre, hogy nincs magánál.

A bérelt lakásom nem volt messze, de lassan tudtam haladni vele.

Egy férfi, aki egy ájult, vérző nőt cipel eléggé feltűnő tud lenni. Hiába takartam el a hasát, még szokatlan látvány ez.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót tudtam, hogy azonnal tennem kell valamit vagy meghal. Lefektettem a matracra, amin aludtam, majd megnéztem a sebét.
Még lélegzett, de nagyon gyenge volt.

Kiszedtem a golyót, majd össze kellett varrnom. Nem lesz valami precíz, de máskülönben meghal.

- Ha eddig elvoltál ájulva, akkor most maradj is így - bár tudtam, hogy úgysem hallja, amit mondok. Remélem, hogy nem hallja.

Fertőtlenítettem a tűt is és a cérnát.

Összevarrtam a sebét, közben végig azért fohászkodtam, hogy ne ébredjen fel, de ne is haljon meg.

Bekötöztem a sebet és tudtam ideje indulni, így is sok időt elvett ez. Összeszedtem pár holmim, karomba vettem a lányt és lementem az autóhoz. Nem rég szereztem teljesen feketén, nem tudják nyomon követni. Ideje egy másik országba mennem. De most először nem egyedül fogok, ami megrémisztett engem.