Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

13. Beszélgetések

Steve szemszöge

Miután lezuhant a helikopterrel Bucky kimentettem és elindultam a megbeszélt helyre.

Tudtam, hogy Sam úgyis kijut, így nem aggódtam érte.

Ahogy az épületek között sétáltam láttam, ahogy kilép az egyikből, Vivien is vele volt.

- Mi történt? - kérdezte Sam.

- Kiütöttem.

Az egyik raktár helyiségben találtunk egy satut, ahova beszorítottuk Bucky karját. Vivien először ellenkezett, majd mondtam neki, hogy meglátjuk melyik Bucky ébred fel.

Amikor kiütöttem a nevemen szólított, így reméltem, hogy újra a barátom tér magához.

Egy másik helységben találtam meg Samet és Vivient, éppen beszélgettek.

Úgy látom jóba lettek. Sam mindig jobban értett ehhez. 

- Most már szeretném tudni én is, hogy te és Buck, hogy találkozhatok.

Vivien rám nézett. Aranyos és szép lány és ahogy beszélt már értettem Bucky miért vigyázott ennyire rá.

Elmondta, hogy találkoztak és mi volt ez után.

Ahogy beszélt egyre nagyobb kő esett le a szívemről. Arról az emberről hallottam ebben a történetben, akit én is ismerek. Vagyis Bucky újra a régi, ez a tudat pedig nagyon jól esett nekem. Végre visszakapom a barátom.

- Úgy volt, hogy még egy, két hétig maradunk utána tovább megyünk. Mindenki a maga útjára.

- Mármint külön? - lepődtem meg.

Ez kicsit furcsa volt. Vigyázott rá és az első mondata az volt hozzá mikor belépett a lakásba, hogy menjen egy megbeszélt helyre. Törődött vele. Mégis elengedné? Valami ebben nekem nem stimmelt.

- Hova mentél volna? - tette fel Sam a kérdést.

- Nem tudom. Valamit csak kitaláltam volna. Bucky sok mindent mondott és mutatott, amivel biztonságban tudtam volna lenni.

Ezek után másról kérdezte Sam. Hol élt, mit csinált. És jesszus, ez a lány csak beszélt és sokat nevetett. Sok mindenen ment keresztül mégis Sammel folyamatosan csak nevettek. Bucky-nak kellemes társaság lehetett, régen ő is ilyen volt.

- Megyek megnézem mi van a haverunkkal - mondta egy idő után Sam.

Ketten maradtunk és természetesen ő szólalt meg.

- Emlékezett rád. Sokat mesélt rólad.

Nem tudtam mit mondjak. Örültem neki, hogy Bucky nem felejtett el.

- Mire emlékszik?

- Elég sok mindenre. Mesélt nekem arról, amikor még gyerekek voltatok. Majd arról az időszakról is, amikor Amerika kapitány lettél...és az az utáni időszakról is.

- Emlékszik arra is?

Megrázta a fejét. - Nem mindenre.

- Veled kapcsolatban nem mindenre?

A szemembe nézett. Tudtam, hogy van még nála is valami. Itt sem stimmelt minden képkocka.

- Nem véletlen segítettél neki Budapesten, igaz?

Nem szólt semmit. Tudtam, hogy valamit nem mondott el.

- Ha jól sejtem ő nem emlékszik, te pedig nem mondtál neki semmit.

- Nagyon jó szemed van - válaszolta.

- Csak nem értem miért segítettél neki. Így gondoltam van valami más is. Mikor mesélted mi történt veletek úgy beszéltél, mint aki nem akkor látja először.

Egy halvány mosoly volt az arcán. Tehát igazam van, de mikor találkoztak?

- Egyébként nem vagy valami idős. Hány éves vagy?

- 22

22 éves és máris ilyen bajban van.

- Magához tért - lépett be Sam.

Mindannyian elindultunk. Ha Bucky ennyire vigyázott rá, annak oka lehet. Fontos neki.

- Maradj hátul - szóltam Viviennek, mielőtt beléptünk.

Vivien szemszöge

Steve és Sam belépett, én pedig hátul maradtam. Jobb, ha most az egyszer szót fogadok.

Láttam, hogy Bucky karja még mindig nagy satuba van befogva. Lefelé nézett, de magánál volt.

Steve elé állt.

- Most melyik Bucky-val beszélek? - tette fel az első kérdést.

- Az édesanyád neve Sarah - egy pillanatra megállt. - Régen újságpapírral tömted ki a cipődet - nevette el magát.

- Nem a múzeumból tudja.

- Akkor most hirtelen haverok vagyunk? - kérdezte Sam.

Hát igen, ő nincs valami jó véleménnyel róla. Szerintem simán kidobná a fenébe. Többször is.

- Mit csináltam? - kérdezte Bucky.

- Eleget - szólaltam meg most én.

Bucky rám nézett és elnevette magát.

- Mondtam, hogy menj.

- Hát a kint álló hatóság ezt picit megakadályozta - vontam vállat.

Most Steve-re nézett.

- Tudtam, hogy ez lesz. Még mindig bennem van a HYDRA programja.

Ekkor elmondta mi történt akkor, amikor elment az áram. Tudtam, hogy az a pszichológus tök hülye. Felsorolta neki a szavakat és kész, máris ő irányította. Láttam, hogy ez milyen rosszul esik neki. Nem akarta ezt. Azok az álmok, nem hiába voltak.

De ezután jött az a rész, hogy megtudtuk mit akart. Nem csak Bucky volt a Télnek az egyetlen katonája. Voltak még öten, de azok annyira vérszomjasak és irányíthatatlanok voltak, hogy inkább jégre tették őket.

- A fickó megakar dönteni egy birodalmat. - Steve-nek egyáltalán nem tetszett ez. Bár nekem sem.

- Hát velük megteheti. - Bucky mindig csak felszínesen beszél, pedig szerintem rosszul érinti ez. Amikor emlékeznie kell valamire. - Egy este alatt tönkre tehetnek egy országot a semmiből.

Sam és Steve úgy beszélt, hogy mi ne halljuk. Én pedig odaültem Bucky mellé.

- Ott voltál te is.

- Hmm igen, ugyanoda vittek engem is - bólintok.

- Nem úgy értem és te is tudod.

Először nem szóltam semmit. Emékészik arra, de nem arra amire kellene.

- Nem bántottál.

- Meg is ölhettelek volna - a szemembe nézett.

- De nem tetted. Azt mondtad menjek el.

Elfordult és nem szólt többet. Zavarta ez, persze hogy zavarta.

- Jobb lesz, ha indulunk - Steve mondatára fel keltem és oda mentem Sam mellé. Éppen indultunk ki, amikor Bucky megszólalt.

- Viviennek nem kell jönnie.

Mindannyian rá néztünk.

- Nem való ilyen helyre - tette még hozzá, de nem nézett rám.

- Akkor mégis hova menjek? Ha nem tűnt volna fel jobban keresnek engem is, mint eddig bármikor - érveltem ellene, az arcára volt írva a véleménye.

- Igaza van. Velük kell jönnie. Ha megtalálják az nem lesz kellemes. Se neki, se nekünk.

Úgy látszik megérte jóban lennem Sammel.

Most mindannyian Steve-re néztünk.

Ő Buckyt nézte, majd felénk fordult. - Rendben, induljunk. Kell egy autó.

Hát ennek Bucky nem örült. Remek.