A Hattyú és a Vadász I. - Ismeretlen vizeken

Vallomás

Adrian halkan felkuncogott, mikor egy hideg vízcsepp pottyant az orrára. A gőzölgő vízzel teli kádban mélyebbre merülve felpillantott a feje fölött lógó ruhákra. A vízcsepp Kolja agyonázott kabátjáról származott, ami mellett ott csüngött a sajátja is. Kellemesen megborzongott a hideg eső emlékétől, ami hazafele elkapta őket. Bőrig áztak benne, mert ő nem akarta, hogy Kolja esernyőt vegyen. A szovjet pedig beletörődött a helyzetbe, és vele együtt ugrált a pocsolyákba. Adrian ismét felkuncogott, vizes tenyerébe temette az arcát, majd egy mély sóhaj közepette hátrafésülte homloka elől a haját. Micsoda nap...

Lemerült a víz alá, és fel sem bukkant, míg a teste levegőért nem kiáltott. Lerázta fejéről a felesleges vizet, és tarkóját visszatámasztotta a kád hideg peremének. Csukott szemmel, lomhán lélegzett a párás fürdőszobában. Az ajtó nyikorgása és egy hideg légfuvallat zökkentette ki a pihenésből. Szeme sarkából az ajtóra pillantott, ahol Kolja lépett be kopogás és engedély nélkül.

- Kopogni nem szokás? - csipkelődött vele Adrian.

A szovjet sértetten felhorkantott, és bármit is akart volna, azt elvetve sértetten távozott a fürdőszobából. Adrian arcáról lehervadt a mosoly, már éppen utána akart kiáltani, amikor hangos kopogás hangzott fel az ajtón. Vidáman felkacagott, miközben beinvitálta zsörtölődő barátját, aki egy adag tiszta ruhát levágott a vécé tetejére.

- Meghoztam a Méltóságos úr ruhácskáját - hajolt meg Kolja színpadiasan.

Adrian csupán nevetett rajta, ellökte magát a kád peremétől, és szembefordult a mosolygó szovjettel.

- Óhajt még valamit - Kolja egy játékos ugrással ezúttal szinte egészen a földet érintve hajbókolt neki - ...Őfelsége?

- Nem, nem - kacagott Adrian vidáman. - Nem óhajtok semmi egyebet.

- Még szerencse - felelte szemforgatva, majd behúzta maga mögött az ajtót, és mintha csak eszébe jutott volna valami, halkan felnevetett. Adrian mosolyogva, kíváncsian oldalra billentette a fejét, addig nézte Kolját, amíg az nem volt hajlandó megmagyarázni az iménti nevetés okát. - Miskáék hamarosan hazaérnek az iskolából. Gondolom, nem szándékozol megmutatkozni anyaszült meztelenül a húgomnak - szólt pimaszul.

- Már csak az hiányozna! - jajdult fel nevetve, és a kád mélyéről előkereste a szivacsát. - Tudnál majd kérlek beszélni vele? Nem akarom őt megbántani, de fogalmam sincs, hogyan is adhatnám a tudtára, hogy kényelmetlenül érzem magam attól, ahogyan viselkedik.

- Majd beszélek vele, habár nem látok sok esélyt arra, hogy meg is hallja, amit mondok - mormogta Kolja az orra alatt. Adrian beharapta ajkait a mellkasában gyúlt fájdalomtól. A szivacsból kinyomott víz halk csobogással csorgott vissza a kádba, miközben átdörzsölte a felkarját vele. Elfordult barátjától.

- E-ez... - szólt suttogva, tekintetét a vízfelszínen úszó habfoltokon tartva. - Ez rám is vonatkozik?

- Mit motyogsz? - kérdezett vissza Kolja zavarodottan. Adrian megborzongott, rázta a hideg, hiába vörösödött ki a bőre a gőzölgő víztől.

- A-amit mondtál - remegett meg a hangja, és elkeseredett kísérletet tett arra, hogy lenyelje a torkába nőtt gombócot. Nem mert felnézni Koljára. - Ró-rólam is e-ezt... ezt gondolod?

Néma csend felelt számára. Csupán a falon végigfutó fűtőcsőben zörgött valamit a gáz, amitől Adrian feje zúgni kezdett. Ezt nem szabadott volna. Hogy kérdezhettél ilyet, Adrian? Nem volt neked elég a délelőtt, amikor úgy rád mordult? Kellett ez neked már megint? Elmormogott egy káromkodást, miközben lehunyta a szemét.