Haegeum

Daisho

Taehyung többször az inggallérjához nyúlt, aztán – mert nem oldódott a torkában a gombóc érzés – letépte magáról a nyakkendőjét, az inge felső két gombját kigombolta, de még mindig nem volt az igazi. Kiment az erkélyre, a haját megborzolta a későesti hűvös levegő; pár felhőpamacsot sodort az éjszakai égbolton, a csillagok szikrázását elhalványította az egyre jobban dagadó hold fénye. Pár nap múlva telihold, a sápadt óriás éjszakája, olyankor Taehyung mindig rosszul alszik.

Még két gombot kigombolt az ingén, az arcát a szélbe fordította, tátott szájjal sóhajtott. Nem javult a helyzet, megszédült, a sarokba állított székre rogyott. Kimerülten figyelte a parkban lüktető életet: a körhinta zenéjét feléje vitte a szél, érezte az ételesstandok illatát, párokat és családokat látott sétálni, néhányan kisebb csoportba verődve élvezték az életet. Neki is ott kellene lennie Jungkookkal, léggömbbel a kezükben futni valahova, boldogabb helyre. Beülni egy bárba, vagy hajnalig táncolni, a hazafelé úton beszélgetni, nevetni, élni.

Ehelyett maradt a szorongás és a gyomorfájdalom. Berekedt, a torka fájt, énekelni egy hete nem tudott, de pillanatnyilag nem is érezte fontosnak. Majd akkor, ha ezen túl vagyunk, ha már nem kell folyton a háta mögé néznie, amikor a számítógépén dolgozik. Ha végre nem fog félni végig menni a sötét utcán, vagy ha már nem ellenőrzi le százszor, hogy biztos Jungkooknak küldi-e azt az üzenetet, mert a kiszivárgása végzetes lenne rájuk nézve.

Összerezzent, Jungkook a vállára tette a kezét, majd mellé guggolt és a combjára hajtotta a fejét.

– Jól döntöttél – suttogta.

Taehyung a sötét fürtöket simogatta. Nem volt más lehetősége. Ezért is voltak a hotelban: Hoseok kibérelt egy kisebb lakosztályt a számukra, ott találkoztak a kora esti órákban. A nappalijában az asztalra terítette a többoldalas szerződést, hagyott neki elég időt az átolvasására. Az aláírt szerződés másolata még most is az asztalon fekszik. Nincs visszaút.

*****

Taehyung Hoseok arcát fürkészte, a férfi állta a pillantását. Emlékeztette valakire, de nem jött rá, hogy kire hasonlít a finom vonásaival és miért olyan hívogató, de egyszerre fenyegető a szív alakú száj mosolya.

Mindenre gondolnunk kellett, mondta neki Hoseok. Ha aláírod, azzal a cég a védelmébe vesz. Bármi történik, téged nem érhet bántódás. Mégis ott volt a záradékban, meg kellett adnia a vallását, probléma esetére rendelkeznie kellet a saját temetéséről. Legszívesebben visszadobta volna a papírt, kend a hajadra! – de nem tette. Visszalapozott a szerződés elejére. Jungkook mögéje állt, megmasszírozta a vállát, majd a minibárból elővett neki egy kólát, kinyitotta a dobozt és eléje tette. Csak nyugodtan, mondta Hoseok, alaposan olvasd át, ha van kérdés, ne tartsd magadban. Nem lőlek le érte. Hoseok nevetett, hátradőlt a fotelban, a két karját a háttámlájára tette. A hanyag mozdulatban ott volt a fenyegetés: még nem lőlek le. Vagy, ha úgy viselkedsz, nem foglak lelőni. Taehyung mindent értett, egyetlen felesleges szót sem kellett mondani neki. A célunk közös, folytatta Hoseok. Te láttál és hallottál valamit, aggódsz a főnököd élete miatt. Remek állampolgár vagy és kiváló alkalmazott, a szíveden viseled az emberek és a cég sorsát. Józanul gondolkozol, nem vagy hajlamos a pánikra, ez ritka képesség. Sokan ilyenkor elvesztik a fejüket, de te ráadásul jó megfigyelő is vagy. Megosztottad az aggodalmadat Jungkookkal. Azon leszünk, hogy felderítsük és megoldjuk a problémákat. Azt se felejtsd el, a te problémád egybevág a miénkkel. Soha nem lehetünk elég hálásak a file-ért, nagy segítséget nyújtottál nekünk. Ne legyen miatta lelkiismeret-furdalásod, nem loptad meg a főnöködet, sőt, most fogjuk megakadályozni, hogy kisemmizzék.