Pokoli kísértés

•HATODIK RÉSZ•

•Weston Miller•
A kanapén ülve váltogatom az adókat, hogy találjak egy nézhető filmet, de nincs semmi ami felkeltené az érdeklődésem. Végül egy focimeccsnél állapodok meg.

Laura két sörrel a kezében telepszik mellém.

- Köszi. - nyomok puszit az arcára.

- Figyelj Wes, szeretnék beszélni veled valamiről. - néz komolyan a szemembe, nekem pedig összeugrik a gyomrom. Sosem jelent jót, ha egy nő beszélni akar.

- Miről? - kérdezem próbálva leplezni az idegességem.

- Nem jött még szóba, de.. gondolkodtál már a gyerekvállaláson? - élesen szívom be a levegőt, ahogy ezek a szavak elhagyják a száját.

- Nem igazán. - rázom meg a fejem. - Nem hiszem, hogy itt lenne az ideje.

- Huszonnyolc éves vagyok, és lassan te is annyi leszel. Szerintem pont itt lenne az ideje. - folytatja tovább.

- Honnan jött ez most hirtelen? - értetlenkedek. Amióta együtt vagyunk még egyszer sem hozta szóba a gyerek témát.

- Nem hirtelen jött Wes. Már régóta gondolkodok rajta, és én úgy érzem készen állok. És szerettem volna beszélni veled erről. Szeretjük egymást, házasok vagyunk, szerintem itt az ideje, hogy beszéljünk róla. - nem tehetek róla, de akaratlanul is pánikolni kezdek. - Nem akarsz gyereket? - kérdezi lélegzet visszafojtva.

- Dehogynem. - válaszolok bizonytalanul. - Szeretnék gyereket, csak.. még nem most. Szerintem nincs itt az ideje.

- É szerinted mikor lesz itt az ideje? - ráncolja össze a homlokát.

- Nem tudom, talán.. egy két év múlva. Fogalmam sincs. - sosem gondoltam még bele mélyebben a témába. Igazából.. egy nap szeretnék majd apa lenni, de jelenleg egyáltalán nem állok készen rá, és szerintem a közeljövőben nem is fogok. Igaz, hogy lassan huszonnyolc leszek, de még úgy érzem fiatal vagyok ahhoz, hogy gyerekem legyen. Csak szeretném élvezni, hogy Laura és én kettesben vagyunk, és szeretnék még szórakozni.

- Nem is akarsz gyereket igaz?

- Most mondtam, hogy szeretnék, csak még nem most. - ismétlem el újra. - Egyenlőre élvezni akarom, hogy a feleségem vagy, és ketten vagyunk.

- Most hazudsz. - rázza meg a fejét.

- Nem hazudok Laura. Még nem vagyok kész az apaságra. Nézd, ha egyszer gyerekünk lesz, a lehető legjobb apja szeretnék lenni, de úgy érzem, hogy ez még nem menne. - próbálom neki elmagyarázni, hogy érzek ezzel kapcsolatba.

- Nagyon szeretnék gyereket Weston. - hagyja figyelmen kívül a szavaimat. - Úgy érzem csak hárítasz, hogy kerüld a témát mert nem akarsz erről beszélni. Mindig ezt csinálod, csodálom, hogy még nem másztál rám. Mert mindig ezt a módszert választod, hogy eltereld a figyelmem egy számodra kellemetlen témáról. - mondja már egy fokkal hangosabban. - Ezt csináltad a múltkor is mikor arról beszéltünk, hogy meglátogatjuk a szüleimet. És annyiban is maradt a téma.

- Jézusom, miért kell mindig felhoznod a régi dolgokat. Elmentünk a szüleidhez nem? - kezdek én is ideges lenni. - Nem hárítok, csak őszintén elmondtam, hogy mit gondolok. Nem ez a házasság lényege? Hogy őszinték legyünk?

- De igen. És az, hogy nincs olyan, hogy te vagy én, hanem mi vagyunk. Mi. - hangsúlyozza. - Néha figyelembe vehetnéd azt is, hogy én mit szeretnék. Mert hiába hiszed, hogy így van, igazából mindig mindennek úgy kell történnie ahogy neked jó. - vágja a fejemhez.

Volt már jó pár vitánk, de mindig meg tudtuk beszélni, és soha nem is vettem túl komolyan. Tudtam, hogy ki fogunk békülni, mert szeretjük egymást. Mindketten túl hevesek vagyunk, és ebből szoktak adódni a heves viták, és a heves békülések. És meg vagyok győződve róla, hogy most is így lesz, de most túl dühös vagyok.