Pokoli kísértés

•HARMINCNEGYEDIK RÉSZ•

•Weston Miller•
Kendra egy rövidnadrágban, és egy has pólóban sétál ki a fürdőből én pedig képtelen vagyok levenni róla a szemem. Főleg, hogy még melltartót sem visel. Igazi bombázó. A haja szorosan összefogva, de mégis egy kicsit hullámos a párától. Gyönyörű.

- Mi van? - kérdezi halvány mosollyal az arcán mikor észreveszi, hogy bámulom. - Tetszik a pizsim?

- Nagyon tetszik. - bólintok egyet értően, még mindig rajta tartva a tekintetem. - Mindig így alszol?

- Nem. A nadrágot majd leveszem, mert utálok abban aludni. De gondoltam így könnyebb lesz visszafognod magad. - tetszik, hogy a szokásos énjét adja, és bár érezhető köztünk a feszültség mégsem zavarba ejtő.

- Ha egy zsák lenne rajtad is nehéz lenne visszafognom magam. - világítok rá az igazságra. - Teljesen mindegy mi van rajtad. - lépek közelebb hozzá. - Nem változtat a tényen, hogy le akarom tépni rólad, hogy a konyhaasztalon fejezzük be amit elkezdtünk. - egy ujjal sem érek hozzá, de mégis annyira közel állok, hozzá, hogy érzem a testéből áradó forróságot.

- Nem rossz az ötlet. - villant apró vigyort. - De most nem. - bár viccelődni próbál, a hangába érezhető a határozott visszautasítás. Szeretném jó szorosan átölelni, és elmerülni benne, de megértem, hogy ő most nem akarja. Minden csak rajta múlik. - De kiverheted a zuhany alatt miközben rám gondolsz. - teszi hozzá. - Nem ez lenne az első. - kacsint rám, majd egyszerűen kikerül és a konyhába sétál.

- Élvezed a helyzetet ugye? - fordulok felé.

- Nem is tudod mennyire. - háttal áll nekem, de így is könnyű megmondani, hogy mosolyog. - Mit ennél?

- Bármit. - vonom meg a vállam. - Amit te.

- Jó, mire végzel a vacsora tálalva lesz.

Nem időzök túl sokat a zuhany alatt, leginkább azért mert szeretnék minél előbb visszamenni az én szőke hajú ördögömhöz.

Meglehetősen.. érdekesen alakultak a dolgok. Nem így terveztem az egészet. Beszélni akartam Laurával, nem akartam, hogy így tudja meg. Nem hittem, hogy ennyire egyértelmű számára a helyzet. Nem is dolgozott, csak azért mondta, mert gyanakodott. Kíváncsi volt mi fogadja amikor hazaér. Nem így kellett volna megtudnia, de ezen már nem változtathatok, akármennyire is szeretnék. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neki, de örülök, hogy már nem kell hazudoznom. Szörnyen éreztem magam miatta.

Persze így is titkolóznunk kell, mert nyilvánvalóan komoly baj lenne abból, ha nyilvánosan együtt lennénk. Bár igazából nem is vagyunk együtt, és fogalmam sincs, hogy valaha leszünk-e. Elmondtam neki, hogy szeretem, de ő nem mondott semmit. Nem is vártam, hogy azonnal kimondja, hogy ő is szeret.. de a szívem mélyén reméltem.

Tudom, hogy érez irántam valamit. De mi van ha ennek ellenére sem akar velem lenni? Ha azt mondja, hogy semmi sem változott? Nem biztos, hogy azt el tudnám viselni.

Szeretem őt. Őrülten szerelmes vagyok belé, és vele akarok lenni. Semmi más nem érdekel. Igaz, hogy nem ismerjük egymást olyan régóta, de ennyi is elég volt, hogy beleessek. Számomra is felfoghatatlan, hogy lehetek ennyire biztos ebben ilyen rövid idő elteltével, de mégis tudom. Tudom, hogy ő az a lány akit örökké akarok. Laura iránt sosem éreztem ilyet. Szerelmes voltam, de.. ez teljesen más. Úgy érzem megőrülök ha nem kaphatom meg őt.

- Gyors voltál. - motyogja miközben kinyitja a sütő ajtaját. - Remélem szereted a sajtos pogit. - teszi le a tepsit. - Általában ilyeneket eszek mert ezek gyorsan megvannak.

- Tökéletes. Köszönöm.

Csendben eszünk mindketten, néha néha egymásra pillantva. Mindkettőnk számára szokatlan a helyzet, de legfőképp neki. Ez nagyban hasonlít ahhoz mint mikor Laurával vacsoráztunk a lakásunkban. Vagyis már az ő lakásában. Mégis teljesen már érzés csak a szituáció ugyanaz. De ez Kendra, nem Laura. És ezt a pillanatot semmire sem cserélném. Azzal a lánnyal ülök itt akit szeretek. Már csak azt lenne jó tudni, hogy ő, hogy érez irántam. De nem sürgethetem. Időt kell adnom neki, mert tudom, hogy neki nehezen megy az ilyesmi.