Pokoli kísértés

•KILENCEDIK RÉSZ•

•Kendra Hell•
Anya egyedül ül a kanapén a tévét bámulva, és néha néha felém pillantva. Meglep, hogy sem apa, sem pedig Daniel nem ül mellette. Ilyenkor általában családi tévé nézés van, amiben én sosem veszek részt.

- Te is elmész? - szólít meg mikor magamra veszem a kabátomat.

- El. - válaszolok röviden.

Nem vágja rá, hogy nem mehetek ahogy régebben szokta tenni, és nem tudom, hogy ennek az-e az oka, hogy zavarban van, vagy, hogy rájött úgysem parancsol nekem.

Mellőzve a további beszélgetést lépek ki az ajtón, és indulok a kocsma felé, ahol általában inni szoktam. Mostanában túl gyakran iszok, de egyáltalán nem érzem problémának. A szokásos helyemre ülök a pult mellé, Charlie pedig már meg sem kérdezi mit iszok hanem egyszerűen elém teszi a nagy pohár rumomat.

A kezemben tartott alkoholt méregetve engedek azoknak a gondolataimnak amiket általában el szoktam nyomni. Bár örülök, hogy a szüleim békén hagynak mégis van bennem egy kis rossz érzés. Aggódniuk kellene értem, és a lelkemre kötni, hogy vigyázzak magamra, vagy felajánlani, hogy értem jönnek, és elmondani, hogy bármikor telefonálhatok. De nem, egyáltalán nem érdekli őket hol vagyok és mit csinálok. Eddig sem törődtek vele, csakis azzal, hogy ne járassam le őket mások előtt. Mindig is szégyellték, hogy a lányuk vagyok és ezt nem is titkolták.

Egy csomó olyan cikket és idézetet láttam, hogy a szülői szeretet hiánya mit tesz egy gyerekkel. Korábban sosem akadt meg a szemem az ilyeneken de mostanában mindig kiszúrom őket. Nem igazán gondoltam bele abba, hogy mi az oka annak, hogy olyan vagyok amilyen, és fogalmam sincs, hogy akkor is ilyen lennék-e ha szeretnének. Mert milyen vagyok most? Bizalmatlan mindenki felé, mindig a rosszat látom másokban, nem tudok és nem is akarok kötődni senkihez. Nincsenek terveim, mindig csak az aznapra gondolok, és fogalmam sincs mit akarok kezdeni magammal, csak annyit tudok, hogy minél előbb el akarok költözni.

Még pár Mattel töltött este és össze is fog jönni. Pénzért szexelek egy nálam jóval idősebb férfival. Szégyellnem kellene magam miatta mégsem teszem. Miért tenném? Nem érdekel ha csalódást okozok másoknak. A szüleim tehetnek erről. Igen, ők tehetnek arról, hogy ilyen vagyok. Hogy is lehetnék más? Mindig csak azt kaptam, hogy csalódás vagyok, és az életük jobb lenne nélkülem. Hogy mondhat ilyet egy szülő a gyerekének?

- Szia. - ül le mellém a férfi aki sajnálatos módon az apám.

- Rengeteg hely van még ahova ülhetsz. - ürítem ki a poharamat.

- Nem ülhetek a lányom mellé? - kortyol bele a kezében tartott sörbe.

- Korábban sosem volt rád jellemző az ilyesmi. - mondom ki az igazat. - Azért mert hallottam, hogy megpróbálod megdugni anyát még nem kell apaként viselkedned. - fordulok szembe vele.

- Figyelj, tudom..

- Ne mondj semmit. - intem le. Nagyon rossz kedvemben talált. - Nem érdekel mit akarsz mondani, csak hagyj békén.

- Csak beszélgetni akarok veled. - motyogja sokkal óvatosabban.

- Miről? Arról, hogy szerintem is illetlen-e lovaglópózban kefélni? - kérdezem sokkal hangosabban mint kellene.

- Ne kiabálj. Nem, nem erről akarok beszélni. Mi lenne ha odaülnénk? - mutat az egyik üres sarokasztalhoz.

- Ülj oda ha annyira akarsz. Nem akarok beszélgetni veled. - felmutatom a poharam. - Ne érj hozzám. - rántom el a kezem tőle.

- Valami gond van? - kérdezi Charlie mikor újra tölt. - Zaklat téged?

- Mi? Én nem zaklatok senkit. - háborodik fel apa.