Pokoli kísértés

•HUSZONNYOLCADIK RÉSZ•

•Weston Miller•
- Édes hármast tervezel ebben az ágyban? - kérdezem utalva a méretére.

Egymás mellett fekszünk, meztelenül és lihegve. Nem érünk egymáshoz, nem bújunk össze, és emiatt furcsamód hiányérzetem támad. Megmagyarázhatatlan késztetést érzek rá, hogy magamhoz öleljem, de nem vagyok olyan bátor, hogy meg is tegyem. Azzal mindent elrontanék.

- Még az is lehet. - vigyorodik el pimaszul.

- Szép lakás. - terelem a témát, mert annak a gondolatát is utálom, hogy Mattel hempereg itt, nem, hogy még egy pasival.

- Kösz.

- És, milyen egyedül élni? - próbálok beszélgetni vele.

- Marha jó. Sokkal jobb mint képzeltem. - hunyja le a szemét ábrándosan. - Ez olyan felnőttes dolog.

- Igen. - kuncogok halkan. - Miért döntöttél úgy, hogy külön költözöl? - teszem fel a kérdést meggondolatlanul.

- Wes.. - figyelmeztet.

- Ne már. - fordulok felé. - Ez csak egy egyszerű kérdés.

- Teljesen lényegtelen. - zárná le ennyivel, de nekem ez nem elég. Szeretném megérteni őt. Jobban ismerni.

- Szerintem nem. Tudod rájöttem, hogy igazából semmit sem tudok rólad. - mondom ki az igazat. - Mesélj magadról.

- Épp eleget tudsz. Addig örülj míg nem kezdesz jobban megismerni. Hidd el - pördül ő is felém. - nem járnál jól.

- Miért mondod ezt?

- Mert az az igazság, hogy szörnyű vagyok. Borzalmas. Tényleg.. elviselhetetlen.

- Szerintem ez nem igaz. - rázom meg a fejem. - Szeretnék többet tudni rólad.

- Csak szex. Rémlik? - emlékeztet aminek jelenleg kicsit sem örülök. Ez nekem nem elég.

- Mondj valamit magadról. Bármit. - hagyom figyelmen kívül. - Akkor én is elárulok neked valamit amire kíváncsi vagy.

- Hát jó. - gondolkodik el. - Természetes szőke vagyok, de nem elég világos ezért tovább szőkíttetem.

- Nem pont erre gondoltam. - nevetem el magam. - De kezdetnek ez is megteszi.

- Érd be ennyivel.

- Mi van közted és Matt között? - teszem fel a kérdést amire már régen szeretnék választ kapni.

- Egész jóban vagyunk. És néha szexelünk. - ránt vállat. - Nem vagyunk együtt ha ez az amire kíváncsi vagy.

- Régóta tart?

- Pár hónapja. - meglep, hogy hajlandó válaszolni.

- Mond meg őszintén. - hajolok közelebb hozzá. - Melyikünk jobb az ágyban? Ő vagy én?

- Sejtettem, hogy ez jön. - nevet fel hangosan. - Annyira tipikus. De sajnálom, erre nem válaszolok.

- Olyan nincs. Válaszolnod kell. - muszáj tudnom.

- A féltékenység nem méltó hozzád Wes. - cukkol tovább. Összehúzott szemekkel meredek rá, de ő továbbra sem hajlandó választ adni. Ezért más módszert kell kipróbálnom.

- Így ér hozzád? - markolok a fenekébe.

- Igen. - nyöszörgi még mindig nevetős hangon.

- És így? - csípem ujjaim közé a mellbimbóját.

- Igen.

- És így? - veszem lejjebb a hangerőt, mikor a lábai közé nyúlok.

- Igen. - sóhajtja.