Pokoli kísértés

•TIZENEGYEDIK RÉSZ•

•Kendra Hell•
- Mielőtt elkezdenénk a mai témánkat, az osztálykirándulásról szeretnék beszélni. - kezd bele anya monoton hangon. Nem néz fel, továbbra is a laptopnak szenteli a figyelmét. - A bál utáni hétvégén lesz. Péntek este indulunk, és vasárnap délután jövünk.

- Kik lesznek a kísérő tanárok? - kérdezi Alice lelkesen.

- Én, és Mr. Hell. - ilyen az én szerencsém, még az osztálykiránduláson is a szüleimet kell néznem. Nagyon fasza. Végre pár napot nélkülük tölthetnék erre ez sem jön össze.

- És hova megyünk? - ránt vissza Tristan hangja a valóságba.

- Miamiban maradunk, hogy spóroljunk az útiköltségen. A Holiday nevű hotelbe megyünk. Már ha még mindig ragaszkodnak ehhez a véleményem szerint közönséges ötlethez. - húzza el a száját. Persze, hogy nem jó ötlet, mert nem ő találta ki.

- Miért lenne közönséges? - szólal fel újra Tristan. Bírom őt, mert nem fél szembeszállni vele.

- Egy hotelbe bármikor elmehetnek, nincs benne semmi kreativitás. - ragaszkodik az igazához.

- Attól, hogy magának nem tetszik, még nem rossz ötlet. Mindenki rábólintott, akkor nem értem mi a gond. - beszél egyenesen a szemébe nézve, én meg vigyorogva figyelem anyám sértett arcát.

- Felesleges tovább folytatni ezt a szóváltást. - hagyja annyiban, mert fogalma sincs mit mondjon. - Van kérdés?

- Igen. - vágja rá Tristan. - Lehet más kísérőtanárt választani?

Ez a sértett arc mindent megér. Felháborítónak találja, hogy ki merte mondani, hogy nem akarja, hogy ők jöjjenek. Sőt még azt is, hogy egyáltalán megfordult ilyesmi a fejébe. Pedig biztos vagyok benne, hogy tisztában van a ténnyel, hogy mindenki utálja őket. Engem is beleértve. Főleg engem.

- Elhiheti, hogy nem szívesen vállalom ezt a szerepet, ahogy a férjem sem. De ez nem kívánságműsor. - támaszkodik az asztalra, és szikrákat szóró szemmel figyeli az osztálytársamat.

- Ha vállalná valaki más, lehetne szó a cseréről?

- Elméletileg igen. - válaszol vonakodva. Nagy dilemma ez neki. Egyrészről örülne ha megúszná, másrészt viszont már csak dacból is ő akar jönni, hogy tönkre tegye a szórakozást.

- Akkor majd mi körbe kérdezünk. - lelkesedik fel.

- Komolyan azt hiszi, hogy lesz aki vállalja, ezt a szerepet csak azért mert maga nem elégedett a választással? - gúnyolódik úgy mintha egy kisgyerekkel beszélne.

- Nem csak én nem vagyok elégedett. - néz körbe a teremben. - Hanem kb.. senki.

- Ha így állunk.. tegye fel a kezét, aki nem szeretné, hogy én és Mr. Miller legyünk a kísérőtanárok. - tudja, hogy senki sem akarja, de abban bízik, hogy a többiek tartanak tőle annyira, hogy ne merjenek ellent mondani. Pontosan ezért döbben meg, amikor kivétel nélkül mindenki a magasba emeli a kezét.

Mindenki felém pillant, és vigyorogva veszik tudomásul, hogy az én kezem is fent van. Senkinek sem beszélek a családi életemről, na jó, talán Mandy és Scott tudnak pár dolgot, de nekik sem szoktam részletezni. De szerintem ennek ellenére is mindenki tisztában van a helyzettel.

A bátyámmal ellentétben engem nem baszogatnak azért, mert a szüleim itt tanítanak. Talán azért mert sosem reklámoztam, hogy kiknek a gyereke vagyok, és nem is használtam ezt ki. És egyébként nem is úgy viselkedek, ahogy ő.

Anyám szemei engem is megtalálnak, de pont úgy néz rám mint itt bárki másra. Igazából sosem nézett rám a lányaként, sokkal inkább úgy mintha egy idegen lennék.