Pokoli kísértés

•HARMINCKILENCEDIK RÉSZ•

•Kendra Hell•
Az elmúlt két hónap szó szerint olyan volt mint egy tündérmese, és szinte hihetetlen, hogy ezt én mondom, még akkor is ha csak magamban. Wes és köztem minden tökéletes. Olyan mintha már évek óta együtt lennénk.

Idő közben Weston felmondott. Ez az utolsó hete. És azt mondta nem hajlandó úgy eljönni, hogy nem fektetett az asztalára, szóval megígértem neki, hogy az utolsó napján azt is megejtjük.

Ryan beajánlotta őt az egyik haverjánál, aki ingatlanokkal foglalkozik. Wes először nem rajongott az ötletért, de mikor meghallgatta a részleteket megtetszett neki. A fizetése is sokkal több lesz mint tanárként és maga osztja be az idejét. Közben én is elkezdtem dolgozni, és lassan kezdek beleszokni. Matt nagyon rendes volt, mindent megmutatott és rábólintott, hogy otthonról is csinálhatom.

Meglett a jogsim is, és megvettem a kocsit amit kinéztem magamnak. Eszméletlenül élvezem a vezetést, olyan szabadság ez amit még nem tapasztaltam.

Olyan felnőttes lett az életem. Együtt élek a barátommal, autót vezetek, és dolgozok. Ki gondolta volna? Sosem hittem, hogy ennyire szeretni fogom az életem. És a barátomat. Szeretem őt, igazán szeretem. Igaz, hogy ezt még nem mondtam ki neki, de napról napra egyre biztosabb vagyok abban, hogy szerelmes vagyok. Teljesen felforgatta az életem, de egyáltalán nem sajnálom, mert sosem mentek még ilyen jól a dolgok. Minden amiben eddig biztos voltam már egyáltalán nem számít. Már nem félek attól, hogy érzéseim vannak valaki iránt, mert már tudom, hogy megéri. Persze megvan az esélye, hogy rossz vége lesz, de akkor is.. ha nem próbáltam volna meg akkor sosem lehettem volna ilyen boldog.

Wes és Matt már többször is találkoztak, és meglepően jól kijönnek. Azt azért nem mondanám, hogy haverok, de megvannak, ami nagy szó.

Laurával is beszéltek a válásról. Weston szeretne minél előbb túl lenni rajta, és ha minden jól megy a jövő hónapban már el lesz rendezve. Nem vitatkoztak sokat, Weston belement, hogy minden a nőé legyen, neki nem kell semmi. Szóval hamarosan már tényleg szabad lesz, szóval kijelenthetem, hogy minden a legjobban alakul.

- Kendra. - szól utánam egy női hang, mire megfordulok, hogy megnézzem ki az, de bár te tettem volna. Laura. Hát persze.

Reméltem, hogy nem futok össze vele. Wes említette, hogy ápolónő. A nőgyógyásznál is éppen elég kellemetlen volt, de inkább visszafeküdnék oda minthogy ezzel a nővel beszélgessek.

- Laura. - sóhajtom.

- Reméltem, hogy összefutunk. - én meg azt, hogy nem. - Nem gondoltam volna, hogy itt de így is jó. Beszélni akarok veled. - nem akarok szemét lenni vele, mert megértem, hogy fáj neki és tudom, hogy én is hibás vagyok.

- Oké. - int, hogy kövessen én pedig igaz nem szívesen, de megteszem. Az udvarra megyünk, egy félreeső részre. - Miről van szó?

- Jól megvagytok? - tér egyből a lényegre.

- Igen. - nem kezdek mentegetőzni, csak egyszerűen válaszolok a kérdésre.

- Tényleg?

- Tudom, hogy nem ezt akartad hallani. - hajtom le a fejem egy pillanatra. - Nagyon sajnálom, hogy.. így alakult, őszintén mondom. Tudom, hogy Weston sem akart fájdalmat okozni neked, és nekem sem ez volt a célom.

- Nálad lakik ugye? - hagyja figyelmen kívül a mondandómat.

- Igen.

- Értem. - hunyja le a szemeit, talán azért, hogy ne sírja el magát. - Haragudtam rád, és most is haragudni akarok rád mégsem megy. Tudom, hogy nem te vagy a felelős azért ami történt, de akkor sem kellemes a gondolat, hogy te fekszel a férjem mellett. Lassan már a volt férjem mellett. De azért szívesen felpofoználak.