Pokoli kísértés

•HARMINCHATODIK RÉSZ•

•Weston Miller•
- Szia. - nyit ajtót Laura.

Szerettem volna halogatni ezt a találkozást, de muszáj volt eljönnöm a cuccaimért.

- Szia. - motyogok halkan. - Csak összeszedem a holmimat és megyek is.

- Jól van. És.., hogy vagy? - jön utánam a szobába, ami nem is olyan régen még a mi szobánk volt.

- Jól. - mosolyodok el halványan. - És te, hogy vagy? - kérdezek vissza mert azt hiszem így helyénvaló.

- Őszintén? - neveti el magát gyengén. - Ez volt életem legrosszabb hete. - tudom, hogy megérdemlem, és nem is számítottam másra, de reméltem, hogy nem akar bűntudatot kelteni bennem. - Nagyon hiányzol.

- Laura.. nagyon sajnálom, hogy.. így alakult. Mindent nagyon sajnálok.

- Sokat gondolkodtam mindenen ami történt az elmúlt időszakban. Talán az én hibám. Nem kellett volna erőszakoskodnom veled a gyerek témán. És többet kellett volna veled lennem. Tudom, hogy sokat dolgoztam mostanában, és neked is sok feszültséggel járt a váltás, és talán.. megértőbb lehettem volna. Sajnálom Wes. - rosszul érint, hogy magát hibáztatja. Nem ő tehet róla.

- Nem a te hibád Laura. Az enyém, mindenről én tehetek. Rosszul kezeltem a dolgokat, nem voltam jó férjed. - mondom ki az igazságot. - Sajnálom.

- Próbáljuk újra, felejtsük el a történteket. Felejtsd el azt a lányt Weston, ő nem hozzád való. Csak egy kislány. De én.. én a feleséged vagyok és szeretlek. Nagyon fáj, amit tettél, de.. szerintem túl tudunk lépni rajta. Együtt. Szeretlek és szükségem van rád. - erre egyáltalán nem számítottam. És annyira váratlanul ér, hogy megszólalni is képtelen vagyok. Mindazok ellenére amit tettem velem akar lenni?

- Jobbat érdemelsz nálam Laura. Komolyan mondom. - suttogom halkan. - Valaki olyat aki sosem lenne képes arra amit én megtettem.

- Én téged akarlak. Csak téged senki mást. - lép közelebb hozzám és a vállamra teszi a kezét. - Szeretlek Wes, szeretlek annak ellenére is, hogy megcsaltál. Ez nem elég bizonyíték? Te kellesz.

- Nem megy. - rázom meg a fejem, és óvatosan leveszem a kezeit rólam. - Már nem.

- Miatta?

- Szeretem őt. - ismétlem meg amit már úgyis tud.

- Ez nem szerelem Weston, ez csak vágy. Oké szép lány elismerem, de az, hogy vonzódsz hozzá nem egyenlő azzal, hogy szereted. - beszél úgy mintha gyerek lennék. - Ő csak egy kislány.

- Kendra nem kislány. - húzom ki magam. - Tudom, hogy mit érzek. És azt is tudom, hogy nem akarod ezt hallani de akkor is ez van. Szerelmes vagyok belé.

- Ő is így érez? Ő is szeret téged? - bárcsak tudnám. Olyan nehéz őt kiismerni, mesterien titkolja el az érzéseit. Az elmúlt napokban egyáltalán nem került szóba a kapcsolatunk, és nem is történt köztünk semmi, ami számomra borzasztó nehéz. De neki kell megtennie az első lépést. - Miért nem válaszolsz? Ő nem így érez irántad ugye?

- Figyelj Laura, én esküszöm, hogy nem akarlak megbántani, de nem hiszem, hogy ez..

- Rám tartozna ugye? Hülyeség. A kiscsaj nem érez irántad semmit, csak vonzó számára a gondolat, hogy lefekszik az egyik tanárával. A diáklányok ilyenek Weston. Én is fantáziáltam az egyik gimis tanáromról, csak én nem voltam olyan bátor, hogy viszonyt kezdjek vele. De ettől még akartam. - nincs igaza. Nem, nem lehet. Kendra és köztem nem csak erről van szó.

- Kendra nem ilyen. - rázom meg a fejem.

- Mondta, hogy szeret? Hogy szerelmes beléd? - faggat tovább. - Válaszolj őszintén, azt hiszem ennyit megérdemlek.