Pokoli kísértés

•HUSZONKETTEDIK RÉSZ•

•Weston Miller•
- Wes. - hallom meg Laura meglepett hangját, mikor belépek a lakásunkba. Arra számítottam, hogy dolgozik, és nem kell találkoznom vele.

- Nem tudtam, hogy itthon vagy. - hajtom le a fejem, mert fogalmam sincs, hogy viselkedjek vele. Szégyellem magam. - Csak kell pár dolog.

- Ne menj el. - lép közelebb hozzám. - Gyere haza kérlek. Nagyon hiányzol.

- Te is hiányzol. - motyogom vissza halkan.

- Sajnálom. Nagyon dühös voltam rád, és mondtam nagyon csúnya dolgokat, de nem gondoltam komolyan. - tesz még egy lépést felém. - Nagyon szeretnék gyereket Wes. - hunyja le a szemét fájdalmasan. - De igazad van.. nem erőltethetem rád. Mindkettőnknek igazán akarnia kell. Sajnálom, hogy olyan erőszakos voltam.

- Én is sajnálom. Tudom, hogy nem úgy reagáltam ahogy kellett volna. Én csak..

- Ne, ne mondj semmit. - teszi a számra a kezét. - Felejtsük el. Ígérem, nem fogom újra előhozni, amíg nem érzed, hogy készen állsz rá. - bújik szorosan hozzám, engem pedig mardos a bűntudat. - Gyere haza. Hiányzik a férjem. - mekkora szemétláda vagyok. - Hazajössz?

- Igen. - kényszerítek magamra egy kis mosolyt. - Hazajövök.

Egy boldog mosoly után egyből a számra tapad, és olyan sürgetően csókol, ahogy talán még soha. Hiányzott, tényleg hiányzott. Ő a feleségem és szeretem őt, de mégsem tudom teljesen elengedni magam. Képek villognak a fejemben egy bizonyos szőke hajú lányról, és arról amiket együtt műveltünk.

- Van még egy kis időd a munkáig? - sodorja le a vállamról a kabátot. Nem válaszolok, csak bólogatva jelzem neki, hogy igen.

Ismerős az érintése, a csókja. A biztonságot jelenti, és a szerelmet. A feltétel nélküli bizalmat. Ezzel szemben Kendra csókja tele van szenvedéllyel és vadsággal, kalandot ígér. De ha számomra ez több mint egy kaland?

Kikapcsolom az agyam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy csak a feleségemre koncentráljak. A fenekébe markolva kapom az ölembe és indulok vele a szobánk felé. A közös ágyunkba. Lerángatjuk egymásról a ruhákat, majd az ágyra dőlve csókolózunk tovább. Kezemmel felfedezem a testét, és mindenhol érintem ahol csak tudom. Csókjaimmal is lejjebb vándorolok, végig a nyakán, a hasán, majd a lábai közé hajtva a fejem kezdem kényeztetni.

Automatikusan markolok a fenekébe, talán egy kicsit erősebben mint kellene, mert a teste egy pillanatra megfeszül.

- Wes.. ne olyan erősen. - nyöszörgi, nekem pedig újra bűntudatom támad. Nem akartam fájdalmat okozni neki.

- Sajnálom. Csak nagyon hiányoztál. - villantok rá egy bocsánatkérő mosolyt, és sokkal gyengédebben folytatom amit elkezdtem.

Hülyén érzem magam. Laura nem szereti ha kemény vagyok vele, Kendra viszont igen. Az elmúlt napokban kiderült, hogy nagyon is szereti ha kemény, sőt majdnem már durva vagyok vele. És még ha nem is szívesen, de be kell ismernem, hogy ez nagyon tetszett. Az, hogy nem kell visszafognom magam. Hogy teljesen elengedhetem magam mert tudom, hogy élvezi. Korábban sosem éreztem késztetést ilyesmire mert Laura azt szereti ha gyengéd vagyok vele, de most..

- Ez nagyon jó. - hajtja hátra a fejét, és halkan sóhajtozik. - Ne hagyd abba.

Nem markol a hajamba, csak finoman közelebb nyomja magát hozzám. Gyengéd és édes. A teste megfeszül, és kéjes nyöszörgése arról árulkodik, hogy elérte a csúcspontot. A fiókhoz nyúlva keresek egy óvszert, amit sietve magamra görgetek, és belé hatolok.

- Még várj egy kicsit oké? Olyan érzékeny vagyok. - minden erőmet összeszedve próbálok mozdulatlan maradni, de akaratlanul is megfeszülök. Mintha teljesen elfelejtettem volna milyen a feleségemmel szeretkezni. Nem dugni, szeretkezni. - Jól van, most már mozoghatsz.