We are different. [Hyunlix]

49.

Reggel álmosan kezdtem dörzsölni a szemem,és forgolódtam a nagy ágyban Hyunjint keresve.De rá kellett jönnöm hogy Hyunjin nincs az ágyban,de még a szobában sincs.

-Hyun...?-ültem fel hogy jobban szét tudja nézni,de nem volt sehol.

Hirtelen elfogott a félelem,és eszembe jutott az a reggel mikor nélküle ébredtem,és onnantól egyre rosszabb lett az életem.Nem akarom ezt újra átélni.Vagy lehet hogy kapott valami feladatot és elment már?Ijedten mentem ki a szobából,de mivel ez a hely hatalmas elindultam egy irányba abban reménykedve hogy találok valakit.Hosszú percekig jártam a folyosókat míg nem értem egy lépcsőhöz,ami lefelé vezetett.Sötétség volt lent,és hangokat is hallottam.Nem értettem jól,de azt tisztán hallottam hogy kimondják Hyunjin és az én nevem.

Megijedtem,és a másik irányba kezdtem futni ahogy csak tudtam.Egyszer csak egy nagy fa ajtóhoz értem,ahol ki volt nyitva az ajtó teljesen.Benéztem és ott volt Hyunjin,és a többiek is.Valószínűleg ez lehet az étkező,mivel sok asztal van itt.Hyunninék is egy asztalnál ültek,és ettek.Hyunjin azonnal felállt és hozzám sietett ahogy meglátott,de a többiek is rémült arcal néztek rám.

-Mi a baj Lixie?Miért futottál?-kérdezte aggódva és a kezeit az arcomra tette.Sokkal jobban éreztem magam,és megnyugodtam.

-Nem voltál ott mikor felébredtem és... féltem hogy megint megtörténik hogy...elhagysz.-erre ő szorosan magához húzott.

-Sosem hagynálak el Lixie.-simogatta a hátam.

-És hangokat hallottam lentről és rólad és rólam beszéltek.Jaehoon volt az,igaz?-Hyunjin a többiekre nézett,majd bólintott.

-Igen,ők vannak ott.-én csak a mellkasába bújtam és jobban öleltem.

-Nincs semmi baj Lixie.-emelte fel a fejem és megpuszilta a homlokom.-Nem akartalak felébreszteni,én pedig eljöttem reggelizni,sajnálom.Biztos te is éhes vagy,gyere enni.-fogta meg a kezem és maga mellé ültetett.Ám én nem sokat ettem az előttem lévő pirítósból.Páran kértek még,így Hyunjin elment a másik terembe még pirítósért.

-Lix,miért nem eszel?-kérdezte Chan.

-Nem vagyok éhes.Inkább segítek Hyunjinnak.-mentem utána.

-Oh Lixie.-fordult felém Hyun.

-Segítek.-mondtam semleges arccal de ekkor Chan jött be.

-Felix nem mondtad el Hyunjinnak?-nézett rám kíváncsian.

-Hát...nem.-mondtam alig hallhatóan.

-Mit nem mondasz el nekem?-fordította a fejem maga felé Hyun.-Baj van?-kezdett aggódni.

-Tudnia kell.-mondta határozottan Chan.-Te mondod el neki vagy én?-Hyunjin csak értetlenül nézett hol rám,hol Chanra.

-Én mondjam el?-kérdezte óvatosan és próbált a szemebe nézni én pedig csak bólogattam.

-Felix mikor nagyon bántottad még tavaly nem evett miattad,és éheztette nagát.És ezt újra elkezdte miután te kiköltöztél a szobátokból és nem foglalkoztál vele.És most sem evett sokat ezért aggódni kezdtem érte és erről neked is tudnod kell.-magyarázta Chan én pedig csak lehajtott fejjel bámultam a padlót.

-Ezt miattam...?-kérdezte szomorúan.-Annyira sajnálom.-emelte fel a fejem.-Nem gondoltam volna hogy ennyire megvisel ez téged.-simogatta az arcom én pedig azonnal a nyakába fúrtam a fejem és megöleltem.-Sajnálom Lixie.-suttogta alig hallhatóan.Chan eközben már visszament az étkezőbe.

-Nem haragszom,csak maradj velem.-néztem fel rá könyörgő szemekkel.

-Tényleg nem tudom mivel érdemeltem ki egy olyan kis angyalkát mint te.-simogatta az arcom.-Annyi rossz dolgot tettem ellened,de te mégsem hagysz el,és köszörögsz hogy így is maradjak veled.Nem is érdemellek meg.-folyt le néhány könnycsepp az arcán amiket én azonnal letöröltem.