Pofon a múltból

V. fejezet

Az órámra pillantok, majdnem éjfél van. Mit akarhat ilyenkor? Nagyot sóhajtok, majd felveszem:

- Igen? - kicsit rekedtes a hangom, bár nem szándékosan.

- Nem kell vetíteni, tudom, hogy nem aludtál. - válaszol "kedvesen".

- Á, Harry! - teszem azért a hülyét. - Miben segíthetek ilyen késői órán? És honnan veszed, hogy nem aludtam?

- Onnan, hogy most jött meg Liam és Niall, és nem tudják nem azt hangoztatni, milyen jó volt az este az Edwards lányokkal. Amúgy pedig csak szólni akartam, hogy holnaptól három hónapig nem leszek, ne zaklass a beosztással.

- De.. - próbáltam közbevágni.

- Nincs semmi de. Megbeszéltem Paullal, és ő elengedett. Holnap szól a fiúknak is a szünetről. Kellemes időtöltést! - majd letette. Elég könnyen megúsztam... De mi lesz a munkámmal??

.....*****.....

Az utóbbi két hónap jól telt. És gyorsan. A fiúk tényleg szünetet kaptak, így most mindegyik a családjával és a barátaival van. Néha-néha én is eszükbe jutok (nem mindenkinek, csak a tisztánlátás kedvéért!), ilyenkor órákig lógunk a telefonon. Egyszer fordul elő, hogí Liam megpróbálkozott egy olyan "térj észhez"-beszéddel, de megfenyegettem, hogy lerakom, így rögtön abba is hagyta. Azóta sem tetszik nekik a döntésem, de úgy veszem észre elfogadták, és a maguk módján támogatnak is. Bár még volt egy hónapom vissza, azért felkerestem tegnap a nőgyógyászom. Megvizsgált, és azt mondta, elkezdhetem a folyamatot. Természetesen csak lassan, de azért zöld utat kaptam!!! Majd' kiugrottam a bőrömből. Ma délelőtt felkerestem a választott bankot, ahol az egyik fejes tájékoztatott mindenről. Részletesen ismertette a folyamatot, de olyannyira, hogy egyszer-kétszer szerintem vérvörösre pirultam a szavaitól. Megkaptam a kérdéssoromat, és nem is volt olyan rövid! Vagy két órát ültem fölötte, mire mindent elolvastam és kitöltöttem. Egy 20-24 év közti, barna szemű-barna hajú, középmagas kombójú apucitípust választottam. A foglalkozásnál csak az volt a kikötésem, hogy az illetőnek legalább legyen valamilyen elismertsége. Akármi. Miután leadtam a lapokat, kb. egy óra múlva kaptam egy dossziét az 50 esélyesről. Úgy döntöttem, inkább otthonom magányában böngészem át őket, így hazaindultam. Útközben szóltam Leilának, hogy este átugorhatna egy kis filmezésre és fagyizásra. Mondanom sem kell, nem tiltakozott...

A húgom érkezéséig visszalévő időt hasznosan töltöttem.

Első körben kiszanáltam 10 jelöltet, nem tetszett, ahogy magukat jellemezték. A második körben életkor szerint besoroltam őket: legutolsó helyre kerültek a legidősebbek, elé a legfiatalabbak, majd a fennmaradó három korcsoportot egyéb szempontok szerint dobáltam össze. Már nekifutottam volna a harmadik körnek, mikor hallottam, hogy cseng a kaputelefon. Megjött a húgom. Amilyen gyorsan csak lehetett, eltüntettem mindent, hogy ne kelljen idejekorán magyarázkodnom. Leila érkezése felvidított. Annyira belelendültünk a film és fagyi kombóba, hogy olyan hajnali egy felé ájultunk be a kanapén. Rég szórakoztunk ilyen jól a fiúk nélkül.

Ma reggel merev nyakkal ébredtem, bezzeg a húgomnak kutya baja nem volt! Reggeli és pletyizés után elmentünk vásárolgatni, mert nincs is jobb, mint az együttes shopping. Elég hamar vége lett, mert Lei anyával ebédelt valahol, így korán lelépett. Nem bántam annyira, mert így kipihenhettem az elmúlt órák fáradalmait.

Este aztán a forró fürdő után elkészítettem magamnak a sajttálamat,és a vörösborommal együtt becuccoltam az ágyamhoz. Már épp másztam volna be, mikor csengettek. Nem vártam senkit, de nem sokan juthattak be a lépcsőházba, így óvatlanul nyitottam ajtót. Nem kellett volna...