Pofon a múltból

Huszonkettedik fejezet

Egészen jól eltelt március is. A paparazzik egy idő után megunták, hogy nem mutatkozom, így elmentek. Bár megjelentek hírek és pletykák, miszerint csak kamu, hogy terhes vagyok (???), vagy hogy Harryt felültettem és Tay az apa. Nem reagáltam egyikre se, de a banda sajtósai igen. Nem tudom, minek kellett, de nyilatkoztak. Illetve közleményt adtak ki, melyben elmondták, hogy Harry és én bár nem állunk egymáshoz olyan közel, gyereket várunk. Nem tudtam nem észrevenni, hogy egyről beszélnek, de én ikrekkel vagyok terhes. Nem baj, nem firtattam.

Heti két-háromszor beszéltem Harryvel telefonon, és mindig Skype-oltunk a skacokkal. Nagyon hiányoztak, de felvidított, hogy legalább így láthattam őket. Minden egyes alkalommal eljátszottál, hogy változtattak egy-egy dalom és szeretnék, ha meghallgatnám. Olyan átlátszó volt, amit csináltak, hogy már-már aranyos. Az egyik alkalommal az egyik manó belém rúgott egy akkorát, hogy sírva fakadtam a fájdalomtól. A fiúk szabadkoztak és sűrűn bocsánatot kértek, de leintettem őket. Nem tehettek róla, de azért meglettem volna anélkül a gyomron ütés nélkül. 

Anya beköltözött hozzám, hogy felügyeljen. Hivatalosan csak unatkozott egyedül, de tudtam, hogy csak velem és a picikkel szeretne lenni, hogy minden jól menjen. Sokat segített, mert már az alapvető dolgok is nehezen mentek. Ha leültem, akkor az hosszú időre szólt, ha valamit leejtettem, akkor anya kellett, hogy visszakerüljön hozzám.

Lassan, de biztosan készült a gyerekszoba is. A vendégszobát alakíttattam át: a régi bútorokat elszállították anyához, a tapétát anti-allergén festésre cseréltettem. A bútorokat egy közeli üzletkomplexumban választottuk ki, ahol úgy éreztem magam, mintha bedobtak volna a mennyországba. Minden csodaszép volt, és mindet akartam. Mivel egy fiú és egy lány jön hamarosan a világra, így uniszex dolgokat részesítettem előnyben. És ez nem jelenti azt, hogy nem csempészte be magát egy-két tündéri kék vagy halvány rózsaszín rugdalózó a kosárba. A megvett bútorokat otthon anya a szoba elkészülte után lefertőtlenítette, és minden ruhaneműt kimostunk. 

Az április beköszönte egyet jelentett a teljes ágynyugalommal. Vagyis a totális becsavarodással. A doki azt mondta, bár a szülés bármikor beindulhat, jó lenne, ha halogatnánk még egy kicsit a pici fiacskám érdekében. Amint elhagyta a száját a mondat, hogy a bébimanó jóléte függ tőle, már nem voltam olyan harcias. De rohadt nehéz volt beletörődni abba, hogy nem mehettem sehova, nem csinálhattam semmit, ráadásul sütni se süthettem!!!! Lehet, hogy eddig nem derült ki számotokra, de imádok édességeket kitalálni, készíteni. Így maga a pokol volt a szobám.

Egyik este a tévét kapcsolgattam, amikor valami érdekesre bukkantam.

- A legfrissebb sajtóértesülések szerint a One Direction tisztázatlan okok miatt az április közepétől június végéig lévő koncerteket lemondta. A menedzsment közleménye szerint a meghirdetett jegyeket visszaváltják, de dolgoznak a turné módosításán. Az elmaradt helyszínek  valószínűleg az ősz végén élvezhetik a brit fiúbanda nyújtotta csodás élményt.

Mi a fene???

Nagy nehezen felkászálódtam, mert mit ad isten, pisilnem kellett. A fürdő után a konyhába indultam, hogy keressek valami nasit, de anya elkapott.

-Miért mászkálsz itt össze-vissza? Tedd le a hátsód valahova, az unokáimnak még bent kell maradni! Hallottad a doktort, nincs sétafika!!!

- Anya!Csak a konyháig akartam elmenni egy kis sütiért. 

- Megint? Hisz az imént tüntettél el egy vödör fagyit!

- Tudod, anya, nem csak én vagyok ám! - simítottam meg a hasam. - Az unokáid energiaszükséglete is egyre nagyobb...