Pofon a múltból

I. fejezet

"-Megmondtam, hogy ez lehetetlen! Hisz folyton védekeztünk! - üvöltötte nekem Trav. Jézusom, tényleg ekkora idióta?

-Nem hallottál még arról, hogy a koton sem 100%-os biztonság? Mellesleg két hónapja, amikor Európában kacsáztunk, ahogy te fogalmaztál anno, nem épp a védekezéssel voltál elfoglalva... - jegyeztem meg cinikusan.

-Lil, ne etess engem ilyen baromságokkal, az a gyerek tuti, hogy nem az enyém! És mi van az injekcióddal?

Éreztem, hogy fel fogja hozni a témát...

-Mondtam, hogy gyereket szeretnék tőled, de még volt vissza így is egy hónap a következő időpontig! Akkor el is mentem, mert rám parancsoltál, de a doktornő nem adta be az influenzám miatt. Amikor legközelebb elmentem, már terhes voltam, és nem tehetett semmit. Én döntöttem úgy, hogy megtartom Őt!!! -keltem ki magamból, bár tudtam, hogy a terhesség korai időszakában, de később sem tesz jót nekem az idegeskedés.

-Tudod mit? Legyen! Tartsd meg a kölyköt, de engem felejts el!! Most láttál utoljára! - üvöltötte, majd kiviharzott, és becsapta az ajtót maga mögött. Sírva fakadtam.

Totálisan magamba roskadva indultam el egy órával később anyámhoz, hogy elmeséljem neki a történteket. Az autópályán haladva folyamatosan elbambultam, de nem álltam félre, kellett anya lelki támogatása. Épp azon gondolkodtam, miként tálaljam, hogy terhes vagyok és a vőlegényem 6 év után elhagyott, mikor az események felpörögtek. Az előttem haladó teherautó előzni készült, ám szemből hirtelen feltűnt egy kisteher a semmiből. Satufék és szitokáradat, majd a kisautóm megállt, a teherautótól kb. 20 centire. Épp felsóhajtottam volna, amikor fékcsikorgás ütötte  meg a fülem. Hátranéztem, és egy platós kocsit láttam közeledni eszméletlen sebességgel. Éreztem, hogy baj lesz. Csattanás, majd mérhetetlen fájdalom hasított minden egyes porcikámba. 

Csak a babámnak ne legyen semmi baja! Ő a mindenem, ami Travistől maradt! - ezek voltak az utolsó gondolataim, majd minden elsötétült."

Sikítva ébredtem egy ismeretlen helyen. Valami idegesítő pittyegést hallottam, majd emberek trappolását felém közeledni. A szobába csupa idegen rontott be, majd az infúziómhoz rohant az egyik, és belenyomott valamit. Pillanatokkal később éreztem, hogy a szívverésem lelassul, és képes lettem normálisan, higgadtabban gondolkodni.

- Mi... mi történt velem? - kérdeztem rekedtes hangon. Az orvosnak kinéző idegenek összenéztek.

-Mire emlékszik Lillian? - kérdezte a legmagasabb. - Dr. Louis vagyok, a kezelőorvosa. Autóbalesetet szenvedett másfél hónapja Southampton felé haladva. A tűzoltók vágták ki a roncsból.
Mi a fenéről beszél? Másfél hónapja? Miért mentem én anyámhoz? Aztán beugrott a rémálom: Trav és a baba, valamint  a veszekedés.

- Mi lett a babámmal? - kérdeztem egyre növekvő pánikkal, mire megint elkezdődött az az idegesítő és hangos pittyegés. Mivel nem válaszolt senki, csak egymást nézték szánakozva, elszakadt a cérna. 

-AZT KÉRDEZTEM MI TÖRTÉNT A BABÁMMAL! VÁLASZOLJON MÁR VALAKI A ROHADT ÉLETBE!!

-Kisasszony, sajnálattal közöljük, hogy az ütközéskor egy alkatrész fúródott a hasába, aminek következtében ön elvetélt. Őszinte részvétünk! - közölte Dr. Louis.

-Nem, nem, nem, nem....nehemm - zokogtam keservesen. - Ké..kérem hagyjanak mo..most egye...egyedül!

-Kisasszony, kérem...