Pofon a múltból

Tizenhatodik fejezet

Az ultrahangos vizsgálat óta egyszer skype-oltam a fiúkkal, és meglepő módon pillanatokon belül válaszoltak, mikor megkérdeztem, ráérnek-e este. Mindegyik azzal nyaggatott, mondjam már el, mi van a képen. De én nagyon élveztem, hogy nem tudják, ami ott van a szemük előtt, így hagytam őket  tovább a sötétségben. Édes a bosszú!

A második alkalmat lemondták, mert programjuk volt. Pontosan tudtam, hogy a turné január 26-ától február 7-ig szüneten van. Nem sértődtem meg, legalább időben szóltak. 

Február elseje, a szülinapom. Dolgom volt Londonban, így pár napra hazamentem. Mivel keddre esett, úgyse tartottuk volna meg, csak a hétvégén. Nehéz volt anyát otthagyni, de kellett az az egy hét, hogy visszarázódjak.

A lakásom üres és hideg volt. A portól eltekintve semmi se változott, minden úgy volt, ahogy hagytam. Lepakoltam, és eltüntettem a beköltözött porcicákat. Kellőképp el is fáradtam, így egy gyors zuhany után hullafáradtan terültem el az ágyamon. Szerencsére a picik is elaludtak, így nem volt akadálya az én pihenésemnek sem. 

Másnap elintéztem a dolgok egy részét. Paul bár megengedte, hogy anyától dolgozzak, de megkért, hogy a hónapok elején pár napra utazzak fel, és a legszükségesebb dolgokat intézzem el személyesen. Nem örültem felhőtlenül, de megértettem és elfogadtam. 

Kedden reggel valami nem stimmelt. Mozgást hallottam a lakásban. 

Úristen, betörő! Most mit csináljak?

Összeszedtem minden erőm és bátorságom, majd a táskámhoz indultam. Tartok benne egy borssprayt, de eddig sose volt rá szükség. Amint kinyitottam az ajtót, hamisítatlan brit reggeli illata csapott meg. 

Mi a jó franc?

A konyhához közelítve feltűnt valami. Csomagok voltak az ajtó mellett és négy pár férfi cipő.

Én kiherélem ezeket a hálátlan majmokat!

A konyhaajtót nem csukták be, de behajtották, így nem vették észre közeledésem. Sutyorogtak és irdatlan nagy rumlit csináltak a konyhapultomra. Na, én azt ugyan fel nem takarítom onnan! Odaosontam, belöktem az ajtót, és elüvöltöttem magam:

- Mi a jó fészkes fekete fenét keres a One Direction a konyhámban?

Akkorát ugrottak, hogy büszke voltam magamra. Sikerült megijesztenem négy srácot egyszerre, pedig nem is sikerült olyan hangosra, mint terveztem. Mindegyik a mellkasát fogta és levegő után kapkodott.

- Úristen Liliann! Mi a franc ütött beléd?

- Még kérdezed? Nem tudom hogy vagy vele, de a szülin.... egy napot nem úgy akarok kezdeni, hogy azon izgulok, betörő van a lakásomban. Hogy jutottatok be?

- Itt laktunk két hetet, emlékszel? Mindenkinek van kulcsa...

- Ja, tényleg... De mit kerestek itt?

- Épp eszhnjünki! - nyögte Niall teli szájjal.

- Ja, látom, mellesleg jó étvágyat! Ha a hűtőből csináltátok ezt, akkor biztos, hogy nem eszem meg.

- Ne szórakozz Annie! Tudod mennyi időbe telt összeütni ezt a reggelit? Ennyi emberre?

- El tudom képzelni, lévén én is csináltam két hétig, rémlik? Amúgy a hűtőben lévő cuccok tuti mind lejártak, mert jó rég voltam itthon utoljára. Most pedig még nem voltam vásárolni, ma akartam elmenni.

Niall kezében megállt a villa.

- Miiiiii? Ez lejárt?

- Nagy a valószínűsége Niall bácsi.