Rupture h.s. au (magyar)

3. fejezet - "Ő már nem létezik, Liam."

Autumn

"Kimaradt belőle. Nem válaszolt, ki sem állt magáért, amire számítottam volna. Ott állt, elviselt mindent, amit hozzávágtam, anélkül, hogy bármit is reagált volna." Niall; az egyik legjobb katonánk, és egyben kémünk, akit a kaotikusokhoz küldtünk magyarázta.

"Jó. Ez jó." Jegyeztem meg és elgondolkozva bólintottam.

"Hogy lehet ez jó?" Liam; az ikertestvérem, aki egyáltalán nem volt olyan, mint én kérdezte.

"Ez azt jelenti, hogy már most bejutottunk a fejébe. Az elmejátékok kegyetlenek, amikor lerombolnak valakit. Az elme a titkok rejtekhelye, és ha egyszer bejutsz többé nem tudnak kizárni."

"Senki nem mondott semmit arról, hogy elpusztítjuk, Autumn. Az a dolgunk, hogy ártalmatlanná tegyük, se több, se kevesebb."

"Ha fogolyként tartjuk a kaotikusok egyik legnagyobb vezetőjét, képzeld el milyen információkat szedhetünk ki belőle lassan, fájdalmasan. Kiszipolyozzuk és aztán megölhetjük."

Erre képeztek ki; a kínzásra.

Először nehéz volt megszokni, majdnem lehetetlen, de idővel a sikolyok nem hatottak rám, sem a könyörgések. Valójában ez az egész megerősített, csillapította a fájdalomra való vágyódásom, szóval tovább mentem, kreatívabb lettem addig, amíg az ellenség legrosszabb rémálmává váltam. Liam, másfelől inkább a parancs végrehajtó. Megöli a célpontot és kegyetlenül teszi, de így kell lennie. Nem élvezi az én munkám és nem is kell neki. Apa, vagy David, ahogy mindenki hívja, támogatja a technikáimat. Mindig is azt éreztem, hogy bizonyítanom kell neki, az egyetlen lány vagyok a vezetőségben és az egyetlen, aki ott volt, amikor azok a gonosz gyilkosok meggyilkolták anyát, sosem lehetek elég erős, vagy kegyetlen, vagy pontos. Valami mindig rossz és nem kielégítő. Így messzebb mentem, túlléptem minden határt, addig, amíg el nem vesztettem önmagam. Néha, már nem is emlékszem miért teszem a dolgom. Csak teszem. Kínzok, rombolok és végül ölök. És ez könnyűvé és természetessé vált.

"Nem olyan, mint a többi kaotikus." Tette hozzá Niall.

"Milyen?"

"Ő...természetes. Nem robotszerű vagy állati. Ha az lenne, a beszédem nem hatott volna rá."

"Hazugság!" Közöltem vele felállva székemből és járkálni kezdtem.

"Nem, én magam látta, meg tudom mondani ha valaki színészkedik, arra képeztek ki, hogy-" És a falhoz vágtam, kezem a száját takarta el megelőzve további szavait.

"Arra edzettek, hogy engedelmeskedj. Nem gondolkodásra, vagy látásra. Semmi másra, minthogy vakon kövesd az utasításokat, hallasz? Nem engedem, hogy bármiféle jót is mondj a kaotikus bűnözőkről. Ördögök. Könyörtelen gyilkosok. Elég világos voltam?" Élesen bólintott, amint megéreztem Liam kezét karomon, gyengéden elhúzott. Hagytam, hogy a földre rogyjon, mielőtt kiengedtem egy hosszú sóhajt, próbáltam visszafogni dühömet.

"Készülődj, mert visszamész." Közöltem vele.

"M-mi? Meg fognak ölni!" Mondta Niall. Fejemet hátradöntöttem és esküdni mernék, hogy vörös voltam a haragtól.

"Ne tesztelj, Horan. Figyelmeztettelek." Mondtam összeszorított fogak között. Liam közénk állt, egyik kezét Niall mellkasára tette, mielőtt rám nézett.

"Autumn, betolakodóvá nyilvánították, ha a határaik közelébe megy lelövik, mielőtt a vezetéshez jutna. Meg fogják ölni, Autumn-"

"Akkor úgy lesz. Akkor mást küldünk, és aztán megint mást. Odaküldjük az egész társadalmat, ha ez szükséges ahhoz, hogy leromboljuk őket. Nem érdekel."

"Niall, adnál nekünk egy percet?" A felbőszült enyhén rettegő Niall bólintott és elsétált.

"Ne tarts nekem beszédet, Liam, vagy Isten engem úgy segéljen."

"Mi az ördög történt veled, Autumn? Régen gondolkoztál, mielőtt vakon követted volna apa utasításait! Egykor - basszus - egykor ember voltál." És nem tudtam miért,  de egy keserű nevetés hagyta el ajkaimat, ahogy a fejemet ráztam. Nem lehetett komoly.

"Ember? Az emberek elbuknak. Az emberek meghalnak. Az emberek éreznek és ezért könnyen eltörölhetők. Az emberek határozatlanok és összezavarodnak. Az emberek barmok, Liam, ezért haltak ki majdnem és mi fogjuk uralni a világot. Az emberek már vagy összetörtek, hallottak, vagy olyanok, mint én embertelenek. Vagy velünk vagy, vagy  ellenünk, nincs köztes állapot. Nincs szürke ebbe az elbaszott világba. Vagy jó vagy, vagy rossz."

"Oh, és te?! Őszintén hiszel ebben a szarságban, amit mondasz Autumn, vagy ezeket mondogatod magadnak éjszaka, hogy elviseld ezt az egészet?" Liam szemei haragtól nyíltak nagyra, mielőtt lenyugtatta magát, kezeit ökölbe szorította, majd szétnyitotta őket.

"Nézd, nem vagyok apa ellen, és nem vagyok ellened sem, csak - nem veszíthetlek el, oké? Vissza akarom kapni a testvérem, Autumn, mert hiányzik, azt hiszem." Tettem felé egy lépést, éreztem, hogy valami felébredt bennem, amit évekkel azelőtt eltemettem. Fáradt arcát kezembe vettem, gyengéden simogattam arcát, mielőtt odahajoltam és egy puszit adtam arcára. Elégedetten sóhajtott. Azt hitte célba ért. Azt hitte átjutott rajtam.

"Ő már elment, Liam. Sajnálom." Suttogtam elsétálva, vissza sem nézve. A második pillantás megbánásból jött volna. És a megbánás hasztalan. És én nem teszek hasztalan dolgokat.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: