Rupture h.s. au (magyar)

24. fejezet - "Őszintének kell lenned velem."

Autumn

Elérkezett az este Harry hirtelen távozása után. Teli hold volt, de a szürke felhők eltakarták a hold fényét kíváncsi szemeink elől. A csillagok elszórtak voltak, mintha elriasztotta volna őket a hold jelenléte.

Azokra az estékre emlékeztetett, amikor anya engem és Liamet elvitt kempingezni. Az égen mintákat mutatott és elnevezte őket rólunk, vagy random neveket adott nekik és azt mondta így fogják majd hívni a gyerekeinket, akik természetesen a legjobb unokák lesznek a legjobb nagyival a földön. Mindig előre tervezett, ígéreteket tett, amiket nem tudott betartani. Liam miatta lett ilyen, Harryhez hasonló. Reményteli volt, szerető, önzetlen, önfeláldozó és mindig meglátta a fényt az alagút végén, még akkor is, ha az valójában ott sem volt.

Mindig énekelt, hogy elaludjunk, mesélt arról, hogy apa milyen hős még akkor is, ha nem volt több, mint egy szívtelen, elnyomó rohadéktól. Valamit látott benne, ami már rég eltűnt. És végül ez ölte meg. Hitt benne, pedig nem volt mellette mindig, akkor sem, amikor számított volna. Cserben hagyta. Hagyta, hogy megöljék, amikor védtelen volt, felkészületlen és gyenge.

Olyan volt, amilyen én sosem leszek. És ezért küzdöttem minden emberi dolog ellen. Nem engedhettem meg magamnak a gyászt vagy, hogy bármit érezzek, mert elgyengített volna és ezt nem engedhettem meg magamnak. Edzettem, harcoltam és kiválóvá váltam. Hírhedtté tettem magam és mindenki félt tőlem, úgy, mint én féltem a kaotikusoktól, akik megölték anyát.

Fáradtan sóhajtva fordítottam el tekintetemet a csillagokról, amik az ő arcát formázták, amikor az ajtó kinyílt és Harry jött be. Egy szót sem szólt, csak felém sétált, mintha valami teljesíteni való célja lett volna. Kinyitotta az összes láncot és egy széket megfogva egyenesen elém ült. 

"Válaszokat akarok, Autumn. Nem baromságot. Nem játékot. Válaszokat akarok most rögtön." Parancsolta, szemeit a földön tartotta. Csendben maradtam, ok nélküli és hirtelen felbukkanása hatása alatt állva. 

"Miért vagy itt?"

"Elkaptál, Harry, emlékszel?"

"Elmenekülhettél volna, ha akartál volna. Nem harcoltál. Miért?"

"Miért nem láncolsz meg újra? Ez sehova sem vezet."

"Cseszd meg , Autumn, próbálom megérteni az egészet." Mindkét kezét fejére tette és egész teste előre-hátra mozgott segélykérően.

"Mi a baj veled? Miért akarsz most ennyire figyelni rám? Nem okozott gondot elhinni Niall szarságait, amit beadott neked, anélkül, hogy megkérdeztél volna."

"Megkérdeztelek volna? Mert mindig annyira őszinte vagy és könnyen lehet veled beszélni?"

"Lehetne! A lényeg, hogy egy másodpercig sem gondolkoztál, mielőtt idehozattál." Gyorsan állt fel székéből és elrúgta magától, majd idegesen felém fordult.

"Ne viselkedj úgy, mintha nem tetted volna ugyanezt a helyemben, Autumn!"

"Igazad van. Ezt tettem volna, de neked jobbnak lenned, emlékszel? Emberinek kell lenned, Harry."

"Talán nem. Talán nem akarok. Miért várja tőlem mindenki, hogy jó legyek, amikor körülöttem kurvára rossz minden?"

"Senki nem vár tőled semmi, csak, hogy önmagad legyél, Harry. Jó vagy és ezt semmi rossz nem tudja megváltoztatni." Fel-alá járkált, kezeit háta mögé kulcsolta és biztos voltam benne, hogy látszott a padlón nyoma, ahogy járkált.

"Miért csinálod ezt? Miért próbálsz segíteni?"

"Nem próbálok. Csak válaszolok a kérdéseidre."

"Nem, nem igaz. Hagyd abba, Autumn, belefáradtam." Egy másodpercen belül nem volt többé ideges, követelőző, csak szomorú.

"Mibe, Harry?"

"A dolgok csak rosszabbodni fognak és én arra számítottam, hogy jobbá tehetem, de nem tudom hogyan. Raine apja még mindig beteg és nem vagyok felkészülve egy szomorú lány gondviselésére. A bürokraták a nyomunkban vannak és ha nem támadunk, akkor végünk. Zayn folyamatosan azt mondja kínozzalak meg és vessek véget az egésznek, és Louisnak meg az az elmélete, hogy szerelmes vagyok beléd. És aztán itt vagy te, és ez, és kurvára nem tudom mit csinálok."

"Mondd meg mit tegyek." Megállt és elemezni kezdte mennyire beszéltem komolyan.

"Őszintének kell lenned velem, legalább egy kurva percig."

"Rendben. Kezdjük."

"A betűk a hasadon, mik azok?"

"Kezdőbetűk."

"Minek a kezdőbetűi?"

"Az összes ember nevének, akiket megöltem."

"Legalább nyolcvan betű van ott."

"Mit mondhatnék? Jó vagyok abban, amihez értek." Kicsit homlokát ráncolta és visszasétált korábbi helyére, ahol ült.

"Igaz, amit Niall mondott?"

"Miért nem kérdezed meg őt?" Szemeimbe bámult és összefonta hosszú ujjait, mielőtt nagyot sóhajtott.

"Kérlek." Kérte és hangjában megjelent egy érzelem, amit nem tudtam volna megnevezni, de nem tudtam visszautasítani kérését.

"Nem. Nem tudom, hogy utánam jönnek-e. Abban sem vagyok biztos, hogy szeretném-e."

"Hogy érted?"

"Nézd, Harry, megadtam magam a katonáidnak, akik elkaptak, azzal a tudattal, hogy fogva tartotok majd, megkínoztok pár válaszért, mielőtt megöltök. Azt nem tudhattam, hogy gyengéd leszel velem."

"Feladtad? Csak úgy?"

"Világos volt, csak ott álltam és vártam, hogy elkapjanak."

"Miért tetted volna ezt?"

"Nem telt még le az őszinteségi időd?"

"Autumn." Őszintén, hogy lettem volna képes nem megtenni mindent amit kért, amiatt, ahogy kiejtette nevem?

"Véget akartam vetni az egésznek, Harry. Mint, ahogy észrevehetted, nem vagyok egy boldog ember. Dolgoztam, mindig részt vettem a harcba várva, hogy valaki megöl, de sosem történt meg. Ez egy újabb elbukott próbálkozás."

"Azt akarod, hogy megöljelek?" Hangja enyhén remegett, elvesztette minden összeszedettségét és komolyságát.

"Nem kell neked megtenned, de igen, ez a lényeg."

"Mi az ördög történt, Autumn? M-Mi miatt adnád fel az életed?"

"O, kérlek, ezt ne Harry. Nem én vagyok itt az áldozat. Nincs szükségem egy megmentőre vagy segítségre, vagy bármi szarságra. Csak nem érdekel ez az elcseszett világ és nem akarok tovább itt lenni.Hogy hol máshol akarok? Nem számít, de ahogy én látom semmi sem lehet rosszabb ennél. " Csendben maradt, csak bámult engem elnyílt ajkakkal, de nem jött ki egy szó sem rajtuk.

"Tényleg halálvágyad van." Állapította meg és én csak vállat rántottam.

"Komolyan gondoltad mindazt, amit akkor mondtál?"

"Minden egyes szót." Suttogtam és hirtelen kezei arcomon voltak, ajka enyémen és a már túl ismerős tűz áradt szét bennem.

Annak ellenére, hogy összességében alig voltam képes érezni, mély érzéseim voltak az iránt az ember iránt, akinek a megölésére edzettek ki.

Még, ha nem is érdekelt a világ, vele törődtem.

Még, ha nem is féltettem a saját életem, az övét igen.

Minden megmaradt, bár törött részemmel, a nem működő szívemmel és halványuló lelkemmel, szerettem.

**
Sziasztok itt lenne a következő rész is (sikeres kresz és egészségügyi vizsga után :"D) :) Már "csak" 2 hét és válaszolok minden hozzászólásra a többi történetnél és kikerülnek a díjak is, amik közül az egyik angol lesz:) Az arra adott válaszaimat szeretnétek magyarul is olvasni vagy nem lényeges? (Kihívás nem díj)
UI: Ne felejtsétek jövő héten csütörtökön vagy pénteken jön a rész.