Rupture h.s. au (magyar)

13. fejezet - "Téged sem öltelek meg"

Autumn

Kétségbeesett kopogásra keltem másnap. Egy vagy két pillanatot vett igénybe mire rájöttem, hogy hol voltam. Mély morgás hagyta el ajkait, ahogy felállt a kényelmetlen székről, lopva rám pillantott, mielőtt arra irányította a figyelmét, aki megzavarta álmát. Amint kinyílt az ajtó Raine jött be, de sírt. Nem tudtam miért, de éreztem hogy valami megmozdult bennem, rossz érzésem támadt.

"Styles, apa nem jött haza tegnap este. Napok óta azon a küldetésen van, és sokan visszajöttek, de ő nem. Tudom mit jelent, de ez nem lehet igaz. Nem lehet vége. Nem lehet halott, Styles. S-senki másom sincs." Arca fájdalmas kifejezésbe torzult, szemeit ellepték az érzelmek, ahogy lassan letérdelt, karjai egy bizonyos távolságban tartotték Rainet. Csendben maradt, képtelen volt hirtelen gyászát uralni. Szemöldökömet zavartan ráncoltam, néztem, ahogy Raine fájdalma kivetült Harryre, aki sokkal erősebb volt nála, de ebben a helyzetben nem. Annyira összetört, mint a lány és meglepett a felismerés. Tehát, elvesztett egy katonát, nem kéne számítania. Nem kéne érdekelnie. Nem kéne úgy hatnia rá, mint ahogy látszik. És pontosan ezért nem voltam képes érezni többé; elgyengít, bejáratot nyújt azoknak, akik le akarnak rombolni, megkönnyíti a dolgukat. Aztán könnyen el lehet söpörni. Könnyen megtehetném vele, ha akarnám.

Mért nem akarom összetörni?

Miért lenne egy kötelék az ellenség és köztem, ami irracionális és reménytelen, érzelmek?

Érzelmek, amiket nem engedhettem meg magamnak és amit nem voltam képes kezelni.

Lassan felültem az ágyban, néztem az apró lány remegő alakját, miközben sírásának hangjai töltötték meg a szobát, miközben Harry szemei a padlót nézték továbbra is, elrejtve a gyengeséget, ami eluralkodott rajta, próbálta fenntartani a közömbös külsőt, mert ezt kellet tennie.

"Talán nem halott." Mondtam halkan.

"Ne csináld ezt. Ne erősítsd a reményét. Ez ördögi, még tőled is." Hangja szomorú volt és utálatmentes és dühös, szemei elsötétedtek az érzelmektől, amiket nem engedhetett meg magának, ahogy felállt ülő helyzetéből a lányt maga mögé rejtette, mintha a fájdalmát csökkenthette volna valahogy, mintha megvédhette volna az ismeretlentől tőlem.

"Utána kéne járnod. Megkérdezhetnéd azokat, akikkel egy küldetésen volt, biztos vagyok benne, hogy nem hagyták hátra egyedül. Ha annyira érdekel a lány, mint amennyire mutatod, egy kis erőfeszítést tehetnél érte." Csak bámult rám, fejét enyhén oldalra billentette, szemöldökeit ráncolta, mintha próbálta volna megoldani a rejtélyt, amit én jelentettem neki.

"Miért érdekel?"

"Igaz, igen." Forgatta a szemeit, mielőtt megfordult és lehajolt Rainehez, aki szipogott, szemeit törölgette és próbált összeszedettnek tűnni. Nem tehettem róla, de elmosolyodtam bátorságán, erején és ártatlanságán. 

"Majd szólok Zaynek és Louisnak, és mi megyünk megkeresni. De nem akarom, hogy itt lézengj, nem biztonságos, kölyök."

"De ő az apám, Styles."

"Hívhatsz Harrynek, tudod."

"És te befejezheted, hogy kölyöknek hívsz, tudod." Harry kuncogott és a fejét rázta a lány makacssága miatt és mosolyom ismeretlen okból szélesedett.

"Oké, Raine, a neveden foglak hívni, és te is engem."

"Rendben." Arca felragyogott, majdnem nyoma veszett iménti összeomlásának, kivéve az arcára száradt  könnyeket. 

"Van valaki, akivel maradhatnál?" A fejét rázta és ezzel igazolta, hogy tényleg az apja volt a mindene.

"Mit fogok veled csinálni, Raine?" Harry a homlokát dörzsölte és fáradtan sóhajtott fel.

"Itt maradhat, tudod, velem."

"Igen, szép próbálkozás, Autumn" Gúnyolódott és a fejét rázta elutasítóan.

"Nem kezdek egy gyerekkel." Mutattam rá és láttam hogy szemöldökét ráncolta, "Nem sértésként, kölyök." Ajánlottam és bólintott, de továbbra is Harryre nézett.

"Nem fogom egy fogollyal hagyni, aki arról híres, hogy bárkit megöl kegyetlenül, aki a közelébe kerül."

"Téged sem öltelek meg." Karjaimat keresztbe fűztem mellkasomon, mintha ez elég lett volna rá, hogy megbízzon bennem.

"Oh, drágám, akkor sem lennél képes rá, ha megpróbálnád." Kihívóan húzta fel egyik szemöldökét, ajkait magabiztos mosolyra húzta lebecsülve azt, amit mondtam. És kicsit feltüzelve éreztem magam, hogy találtam valakit, aki kihívás számomra.

Felálltam az ágyból, minden mozdulatot lassan, megfélemlítően és megjósolhatatlanul tettem meg. Lábaim csendesen mozogtak fa padlóján, ahogy közeledtem felé, mindentudó mosollyal arcomon, arca kifejezéstelen maradt. Láttam, ahogy vére gyorsabban áramlott, teste felforrósodott, ahogy mindkét kezemet mellkasára helyeztem és füléhez hajoltam.

"Ne becsüld le az ellenséged, Styles, egy nap ez lesz a veszted." Suttogtam és hallottam, hogy nagyot nyelt.

"Nem fogok, ha te sem, Griffin." Hangja mély volt, titokzatos és rekedtes az érzelmektől. Aztán elhúzódott, vigyora szélesedett és én lenézve a csuklómra láttam, hogy bilincs volt rajtam, mielőtt gyorsan az ágyhoz lettem volna bilincselve. Túlságosan ledöbbentem, hogy reagáljak, miközben ő az ajtó felé sétált.

"Rohadék!" Kiabáltam egy szórakozott Harryhez, ami tovább növelte haragom.

"Hé,hé, figyelj a szádra, van itt egy gyerek is." Egyik ujját szájára tette, alsó ajkába harapott, mintha megsértettem volna, mielőtt felkuncogott.

"Szólok Louisnak, hogy maradjon veled itt, amíg Malik és én keresésre indulunk. Figyelj rá, Raine." Az ajtó felé fordult, miközben beszélt, szavait nem szánta senkinek teljesen. "És nem gondolok túl sokat magamról." És ezzel rejtélyes és vad szemeivel rám nézett, vigyora nem tűnt el. "Megértetted, Raine?" Szemeit még mindig nem vette le rólam, miközben Raine izgatottan suttogta, hogy megértette. Amint elment Raine leült a székébe, karjait keresztbe tette mellkasa előtt, próbált komolynak és megfélemlítőnek tűnni, de nem tudtam mást tenni, mint nevetni túljátszott mozdulatain. 

"Ne nevess rajtam, tudok veszélyes lenni, ha akarok." Fenyegetőzött erősítve nevetésem, miközben ő idegesen fújtatott és szemeit forgatta.

"A nők is tudnak manapság."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: