Rupture h.s. au (magyar)

41. fejezet - "Autumn megölte apát."

Harry

Nem tudtam lélegezni. Nem hallottam a fuldokló lélegzetvételeimet és a szívem őrültem dobogott a mellkasomban. Nem láttam a folyton folyó könnyeimtől, amik nem szűntek hiába töröltem  meg idegesen a szemem.

Az emlékek feltörtek és lekötötték a figyelmem. Régi emlékek, amik mélyen el voltak temetve. Képek, amik fájdalmasabbak voltak, mint maga az elvesztés. Annyira élő volt az egész és az összes sebem újra felnyílt. Esküdni mertem volna, hogy elvérzek. De a fájdalom sokkal rosszabb volt, mint bármilyen fizikai kín, amit átéltem. Nem gondoltam, hogy túl jutok rajta.

Nem tudtam mennyi ideje menekültem, mielőtt térdre rogytam egy maradvány emberként, aki túl sokszor tört össze ahhoz, hogy megjavuljon. Abba hagytam a sírást, de még mindig nem voltam képes lélegezni. Az elmém túl zavaros volt és a szívem túl sebzett és nem menekülhettem el előle. Bárcsak visszarohanhattam volna a karjai közé, mert valahogy ő volt az egyetlen aki képes volt befoltozni a sebeimet.  De hogy lehetett volna képes, ha miatta szakadtam darabokra? Hogy tehetett volna, amikor ő volt az, aki előhozta a démonjaim, amik elől annyi évvel korábban elmenekültem?

Eszembe jutott apa mosolya, a reggeli csókja anyával, az ígéretére anyának az utolsó bevetése során hoz neki valamit. Emlékszem, ahogy azt mondta vigyázzak rá, mert én vagyok a férfi a háznál, ha a ő nem volt otthon. Nem tudtam, hogy olyan hamar férfivé kell majd válnom. Nem tudtam, hogy nem lesz már sokáig velünk, soha többé. Ez volt a finom búcsúja. 

Az emberek megérzik, ha közeledik a haláluk. Azt mondják van egy megérzésük, hogy az idejük lejárt és vagy békésen vagy aggódva reagálnak rá. Azon tűnődtem, hogy mi van ha tudta. Ha érezte, hogy nem térhet vissza hozzánk, hogy nem lehet többé anyával és hátrahagy engem, egy túl fiatal fiút,hogy feldolgozza  veszteséget és egy nőt, aki túlságosan szerette ahhoz, hogy továbblépjen. 

Annyi ember vesztette el az életét miatta. Annyi történet ért a végéhez. Annyi gyerek nőtt fel túl gyorsan, túl brutálisan tört össze embereket. Annyi könny hullott, annyi szív tört össze. Annyi kárt okozott a már amúgy is borzalmas világunkba. Arra tudtam gondolni, hogy végig mellettem volt . Talán meg kellett volna ölnöm, amikor láttam a sötét lelkét. Talán sosem kellett volna közel engednem magamhoz. Nem lett volna szabad szeretnem, mert ő nem tud viszont szeretni ezek után. Nem tud eléggé szeretni ahhoz, hogy ezt a sebet begyógyítsa vagy megtöltse az érzéketlen szívem. 

A lábaimat a mellkasomhoz húztam és a fejemet a térdemre hajtottam. Azt gondoltam, ha eléggé kicsire összehúzom magam és elrejtőzöm, talán el is tudok tűnni. El akartam menni. Minden annyira...nehéz volt és nem tudtam cipelni a lelki terhem egyedül. Előre hátra dülöngéltem.

"Harry!" Egy kéz hozott vissza  valóságba a vállamon, mikor felemeltem a szemem anya szemeibe néztem. Úgy nézett rám, mintha már egy ideje szólítgatna, de nem hallottam. Körülnéztem és csak akkor vettem észre, hogy pár méterre a klinikától az út szélén voltam. Rick állt mögötte és engem bámult összehúzott szemöldökkel. Ismét el akartam tűnni.

"Mit csinálsz itt? Mi a baj?" Leült a térdeire és kedvesen simított végig a vállamon, hogy beszédre bírjon. De féltem, ha szóra nyitom a szám csak újabb zokogás tört volna fel belőlem. Nem tudtam volna még egyszer elviselni. Anya homlokráncai mélyülni kezdtek, miközben Rick felé fordult, aki tisztelettudóan bólintott és elsétált.

"Harry, mi a baj bébi?" Arcomat kezeibe vette és elseperte a hajamat a szememből. Majdnem megadtam magam az anyai szeretetnek, amely emlékeztetett a feleségre, aki túl hirtelen vesztette el a férjét.

"Tudsz állni? Fáj valamid?" Végignézett rajtam látszó sebeket keresve, de nem tudott rájönni mi történt velem. El sem tudta képzelni mekkora fájdalom kavargott bennem.  Megfogtam a kezét és a szemébe néztem.

"Anya," Mondtam és éreztem a feltörekvő zokogást, mielőtt a szavakat kiejthettem volna.

"Mondd el, mi az?" Sürgetett és szorosabban fogta a kezem.

"Autumn. Ő- ő az oka apa halálának. Megölte őt. Autumn megölte apát." Szemei tágra nyíltak és sóhajtott, miközben ölelésébe vont és teljesen bele olvadtam a nagy termetem ellenére is.

"Tudom, Harry. Tudom."