Rupture h.s. au (magyar)

17. fejezet - "Kezdesz elgyengülni."

Harry

Louis túlságosan csendes volt, néha rám nézett, magában nevetett, mielőtt újra kinézett az ablakon. Idegesítő volt, de jobb volt, mintha beszélt volna. Isten tudja meddig tartana. Az előttünk lévő útra figyeltem, kétségbeesetten próbáltam nem azokra a színes, ragyogó szemekre gondolni, amik elködösítették gondolataimat. Furcsa volt, hogy valaki, ennyire kevés érzelemre képes hogy tudta elérni, hogy én többet érezzek?

Nem leszek szerelmes könnyen.

Valójában, nem esek szerelembe egyáltalán.

Nem tudom ezt lehet egyáltalán annak tekinteni.

Csak szerettem, ha körülöttem van.

Szerettem, amikor észbe kapott, mielőtt túl sokat mondott volna  vagy mielőtt túl sok érzelmed fedett volna fel.

Tetszett, hogy milyen idegesnek tűnt mindig.

Szerettem milyen elégedettnek tűnt Raine körül.

Szerettem titokzatosságát, majdnem annyira, mint őszinteségét.

Nem értettem, a közelében sem jártam, de kedveltem.

Kíváncsivá tett és minél többet tudtam meg róla annál nagyobb rejtéllyé vált számomra.

És mindig többet akartam tudni.

"Megint rajta gondolkodsz, nem igaz?" Louis arca hirtelen alig pár centire került tőlem, miközben a kocsit élesen jobbra rántottam és majdnem egy fának mentünk, de visszanyertem az irányítást.

"Jézusom, Louis, ülj le vagy megölsz minket!" Visszaült helyére, a földet nézte és szemei tágra nyíltak.

"Szent szar, az életem lepergett a szemem előtt." Mondta és kezeivel végig fogdosta magát, hogy minden rendben van-e.

"A te hibád, kíváncsi, mindent túlreagáló, idegesítő rohadék." Sziszegtem válaszként.

"Wow, valaki bal lábbal kelt ma fel."

"Nem, valójában valaki nem aludt eleget, ma vagy tegnap és holnap sem fog."

"Túl sokat gondolkodsz a csajodról, huh? Vagy mocskos dolgokat csináltok egész éjszaka?" Felhúzta szemöldökét és hátát az ajtónak támasztotta. Hirtelen léptem rá a fékre, amitől megütötte oldalát és fejét is.

"Cseszd meg, Harry, ez fájt."

"Nem eléggé, még mindig magadnál vagy." Csak fújtatott és visszaült rendesen a helyére, becsatolt a a biztonsági övét, mielőtt ismét rám nézett.

"Oké, minden viccet félretéve, mi van veled?"

"Megint itt tartunk." A szemeimet forgattam, nem akartam mást csak, hogy véget érjen ez a kirándulás és újra otthon legyünk, olyan messze más emberektől, amennyire csak lehet.

"Nem, Harry, utálom ezt mondani, de kezdesz elgyengülni."

"Hogy a faszba gyengülnék el?"

"Nos, először is nem ölted meg."

"Nem fogom megölni indokolatlanul, Louis."

"Igen, de nem állíthatsz meg minket, hogy megöljük a legnagyobb ellenségünket."

"Használhatjuk."

"Nem, nem használhatjuk. Mindketten tudjuk, hogy semmit nem fog mondani. Ezt akarja Harry, szóval mi állíthatna meg abban, hogy megadjam neki a kívánt halálát?"

"Szóval, megölünk mindenkit, aki meg akar halni? Ugyan Louis, ez hülyeség. Egyikünk sem akar igazán itt lenni, a pokolba, ha lenne választásom már rég meghaltam volna. Ez nem így működik. Maradsz, amíg maradnod kell és aztán mehetsz."

"Mi van, ha az ő ideje már lejárt?"

"Még mindig itt van, nem?"

"Nem, de mi van ha az ideje lejárt és te vagy az, aki itt tartja. Mi van, ha meg kell halnia és te állsz a halála útjába?"

"Nos, a sors megmutatja, mert marad."

"De miért?"

"Mert nem fogom megölni, Louis!"

"Miért nem?"

"Mert nem bántott minket."

"Meg akart ölni, és meg is fog, ha te nem teszed meg előbb."

"Nem fog."

"De, igen, Harry. Tudom, hogy szeretsz hinni az emberekben lakozó jóságban, de nincs ott mindenkiben. Néhányan rosszak, nem látnak semmi jót, így nincs bennük semmi jó. Szívás számukra, de ilyen az élet."

"Nem azok közé tartozik."

"Igen, igaz. Harry, ő azoknak az embereknek a kurva vezére. Ő képezte ki őket, hogy ilyenek legyenek. Olyanná akar minket is változtatni."

"Lószart sem tudsz róla, Louis."

"Oh, és te igen? Mi a kurva élet nem stimmel veled, Harry? Valami gyógyszert adott neked, amitől nem látod tisztán mi folyik előtted?"

"Elég volt, Louis."

"Baszd meg, Harry, de kurvára vak vagy, hogy lásd csak felhasznál? Talán ezt is a terve része, aztán elpusztít mindannyiunkat és túl puha vagy, hogy észrevedd!"

"Azt mondtam elég!" Csattantam rá és a hangom betöltötte a kis teret a kocsiban. Louis csak bámult rám és provokálni akart, de nem volt elég hülye hozzá, hogy megtegye. Visszaült a helyére, fújtatott és karjait keresztbe fonta mellkasa előtt.

A hátralévő út csendes volt. Louis nem szólt hozzám, és én túlságosan elmerültem ellentétes gondolataimban, hogy észrevegyek bármit. Utáltam mennyire lealacsonyítóan gondolkozott róla. Utáltam, hogy makacs volt. De a legjobban azt utáltam, hogy kényszert éreztem, hogy megvédjem Autumnot, még akkor ha, nem adott rá okot.

Amikor elértük a raktárakat, az autót a fák mögé rejtettem, kezembe vettem a fegyverem, a hátizsákom a vállamon volt, mielőtt a késem a csizmámba tettem. Kinyitottam az ajtót, várva, hogy Louis kövessen, de nem tette.

"Nem jössz?" Kérdeztem és csak egy váll rándítást kaptam, miközben kerülte a szemkontaktust.

"Rendben, vigyázz magadra!" És ezzel besétáltam a raktárba épületbe, amit négy őr védett.

 Ezek a házak a bürokratákhoz tartoztak, ahol az összes felszerelést tartották. Minden kategóriának volt egy ház; italok, ételek, cigaretták,  és könyvektől kezdve a gyógyszerekig. Megvártam, amíg az ajtó előtti őr elsétált, mielőtt gyorsan bementem. Még két ember volt bent, ahogy összegyűjtöttem a dolgokat Rick listája szerint. Óvatos voltam a gyógyszeres üvegekkel, ahogy betettem őket a hátitáskámba annyi kötszerrel, amennyi belefért.

"Tedd azt le, lassan fordulj meg és ne is gondolj bármilyen mozdulatra, mert meghalsz."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: