Rupture h.s. au (magyar)

33. fejezet - "De sosem törték össze a szíved"

Harry

A térre értem, ahol Louis próbálta eloszlatni a kétségeket. Néhány hang a rossz időzítésről kiabált. Mások az elvesztett rokonaikról. A levegő tele volt szomorúsággal, haraggal és gyásszal. Mindennel amiért könyörögtem és reménykedtem, hogy nem kell szembe néznem egyedül. 

"Hé!" Kiabáltam, a padra álltam és így a nagy tömeg fölé tornyosultam. A kiabálások halk suttogásokká váltak, ahogy rám néztek.

"Tudom, hogy mind féltek most, de össze kell tartanunk, vagy másképp végünk. A bürokraták most elmentek, de ez nem jelenti azt, hogy nem fognak visszajönni és ezúttal nem egy támadás lesz, hanem valódi háború."

"És hol van a foglyod? Nem ő az oka az egésznek, ami most történt velünk?"  Megerősítő susmorgások hallatszottak, erősítve bennem a dühöt és a kényszert, hogy megvédjem.

"Erről nem nyitok vitát. Amit tudok mondani, hogy bármi is történt megmentett mindannyiunkat."

"Nem mindenkit."

"Nos, mind halottak lennénk, ha nem teszi kockára az életét miattunk, az ellenségeiért, azokért az emberekért, akiket meg kellett volna ölnie, de soha semmit nem tett, ami veszélyt hozott volna ránk. Habár most már elment, és folytatjuk az életünket, mintha soha nem lett volna." Meg kellett győznöm magam, mert ez volt az egyetlen módja, hogy tovább folytassam az életem. Olyan érzés volt, mintha a világuk megingott volna, a veszteségeik miatt, miközben az enyém porig rombolódott és égett, és eltűnt a levegőben a széllel, ami magával vitte őt is. Mint ahogy érkezett.

"Több katonát akarok a határokra. Tomlinson és én elmegyünk egy beszerző körútra fegyverekért. Fokozottabb kiképzést akarok és önkénteseket. Nem gyerekeket és anyákat, vagy időseket. Malikot ne zavarják, amíg teljesen fel nem épül, ha bármi kérdés van hozzám és Tomlinsonhoz lehet fordulni." Egyik kezemet Louis karjára tettem és megerősítően bólintott.

"És tartunk egy temetést az összes ma elhunyt társunk tiszteletére. S-sajnálom a veszteségeiteket, és remélem tudjátok hogyha megelőzhettem volna bármilyen módon ezt az egészet, megtettem volna." Hálás voltam, hogy a homlokráncoló nézések, egyszerűen szomorúvá váltak. Leléptem a padról és bólintottam Louisnak, hogy kövessen.

"Kész vagy a portyára most?"

"Miért most? Reggel négy óra van, Harry."

"Igen, szóval ki kell használnunk a hajnalt, mielőtt a nap felkel."

"Harry, hosszú nap volt a mai-"

"Jössz vagy nem Louis?" Mordultam rá és a hangom majdnem visszhangzott az éjszaka csendjében. Louis kicsit hátrált a hirtelen kifakadásom miatt, de bólintott tágra nyílt szemekkel. Csendben sétáltunk tovább, amíg Raine háza előtt el nem haladtunk. Ösztönösen meg akartam nézni, de aztán rájöttem, hogy ő is Autumnra emlékeztetett volna és még nem voltam felkészülve rá.

"Niall mondta, hogy kérdezett felőled, amíg álomba nem sírta magát." Suttogta Louis, miközben velem együtt a házat bámulta, ami egykor olyan vidám volt most pedig a gyötrelmes éjszaka fénye világította csak meg. Éreztem, hogy rám telepedik a szomorúság. Habár a szívében majdnem halott volt, visszahozta az életet a táborba. Még akkor is, ha nem volt képes túllátni a sötétségen, ami benne lakozott, a maga nem hétköznapi módján elhozta a saját fényét a tábor életébe. Ez volt a veszteségem, hogy valahogy megosztottam az egész táborral.

"Menjünk tovább." Mondtam és a raktárépület felé vettem az irányt, ahol a fegyvereket tartottuk.

Az előttünk lévő végtelennek látszó utat néztem, csaló délibábot látva, hogy odavisz, ahova menni szeretnék, amiért megőrülnék. De nem volt valós; a délibáb egy csalás, a szemeink játszanak velünk,hamis képet vetítve függetlenül attól, hogy boldogok vagyunk vagy szomorúak, létezünk vagy sem. A nap végén, mindig ismeretlen helyen kötsz ki, valahol ahova nem tartozol, és ezzel érik el, hogy tovább menj, fuss, keress, mintha közelebb kerülhetnél az otthonodhoz, de ez sosem következik be. Minél közelebb jutsz, annál messzebb kerül. Aztán meghalsz, eltemetnek és elhiszed, hogy odatartozol. Ironikus, hogy mindezt tudva tovább futunk, játsszuk Isten játékát, mint egy kirakós darabjai, akik sosem állak össze egy nagy képpé.

Ez a beszerző út könnyebb volt, mint a többi, teljesen belemerültem a gondolataimba, a lépéseimet számoltam vagy azon gondolkoztam hogy térhetnék ki a lövések elől, amik nem jöttek. Gondolataimban  egy olyan emberre néztem, aki elől el kellett volna bújnom, szembe néztem rám szegezett fegyverrel, a  jelentéktelen  létemmel. A világ nem állt meg, hogy értékelje a gyászom. Az emberek nem osztoztak a szomorúságomon. A hold halványult és a nap kezdett felkelni és senkit sem érdekelt. Nem pont arra számítottam, hogy megáll minden, de egy kis tiszteletet vártam a fájdalmam iránt. Nem számított. Én sem számítottam. És ő sem, a nyomorúságos elmúlásomban.

Louis és én összeszedtük a fegyvereket és sikeresen visszatértünk a furgonhoz. Hátizsákunkat a hátsó ülésre dobtuk, mielőtt visszamentünk a táborba. Louis néha túl hosszan bámult engem, mielőtt felsóhajtott és újra kinézett az ablakon. Nem kommentáltam a dolgot , leterhelt a nap. Három órával később, majdnem dél volt és visszaértünk a táborba. Leparkoltam, felvettem a táskám és Louis is.

"Szóval mit fogsz csinálni most?" Szólt hozzám több órányi csend után.

"Nem tudom. Szükségem van egy zuhanyra és aztán készülni kell a temetésekre. Aztán este valószínűleg Ricknek szüksége van pár dologra, amit beszerzek neki."

"Várj, mi? Pihenés vagy alvás nincs a tervben?" Vállat rántottam nem törődve, szemeimmel a gyors lépteimet néztem, ami ellentétben állt a gyengülő lényemmel.

"Oké, elég volt Harry. Nem csinálhatod ezt. Aludnod kell és ennek és talán sírnod, nem tudom, de belemerülni ebbe a vezető szerepbe szarság, nem vezet sehova és nem lesz jobb."

"Rendben van, Louis. Jól vagyok. Valakinek törődni kell az emberekkel."

"És hogy fogod ezt megtenni, ha közben kurva szarul vagy?"

"Kitalálom, mint mindig."

"De sosem törték még össze a szíved, Harry!" Kiabált Louis és látszólag dühös volt a közömbösségem miatt, miközben megragadta a karom és megállított.

"Nincs összetörve a szívem, Louis."

"Akkor?"

"N-nem tudom.. csak nincs."

A pillanatnyi fájdalom, amit hagytam, hogy érezzek hamar elhalványult, ahogy folytattam az utam a kiképző központ felé és hallottam Louis lépteit, hogy követett.

Sziasztok! Nagyon boldog békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak és boldog új évet! 

Valószínüleg csak jövőre hozok új részt,de akkor már a captain stylesból is! :)