Rupture h.s. au (magyar)

50. fejezet -"Rólad."

-----------------------------------

Sziasztok!

Bocsánat, hogy múlt héten nem jött rész, de úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtam frisset kitenni! De nem tűnök el újra :)

Kellemes olvasást!

----------------------------------

Autumn

A fejem továbbra is lüktetett, habár ragaszkodtam, hogy valamennyire magamnál legyek, minden alkalommal, amikor levegőt vettem. Anne kezét fogtam, próbáltam melegen tartani és vigasztalni. Próbáltam elérni, hogy a lehet legközelebb kerüljön ahhoz a fájdalmas állapothoz, amiben én voltam. 

Az utóbbi pár órában Harry egy szót sem szólt hozzám, még azután se, hogy Liam elment. Undorítóan éreztem magam minden alkalommal, amikor a szemünk majdnem találkozott, de látszott, hogy mindent megtett, hogy ne történjen meg. Könnybe lábadt a szemem, de nem sírtam. A fájdalom hatalmába kerített mindent, többé nem tudtam eldönteni mennyi része fizikai fájdalom és mennyi nem. Minden fájt és azt kívántam bár állapotot cserélhettem volna Annéval. Békésnek és pihentnek tűnt, mivel nem kellett szembe néznie azzal, amin én éppen keresztül mentem. De ő szembenézett egy betegséggel, ami elpusztítja, darabokra szed, amíg meg nem halunk. Nem tudtam melyikünknek vannak nagyobb fájdalmai, de reméltem, hogy nekem. 

Ajkaimat arcához szorítottam, próbáltam megmérni a hőmérsékletét ; egy technika, amit anya tanított nekem. Újabb fájdalom söpört végig rajtam, ahogy kényszerítettem magam , hogy ne gondoljak rá. Félrenéztem és Harryre siklott szemem, aki mélyen ráncolta homlokát, olyan volt, mintha azok a ráncok el se tudnának tűnni. Mélyen elgondolkodott, azt kívántam bárcsak lett volna jogom megkérdezni min gondolkozott. De nem volt.

"Miről szólt  ezúttal?" Kérdezte, miközben próbáltam nem túl sokáig nézni őt, hogy kevésbé fájjon. Minden fájt.

"Mi?"

"A rémálmod. Miről szólt?" Egy életnek tűnő idő után, újra rám nézett. Tényleg rám nézett és nem a régi éneme, aki kísértette. Az igazi önmagam nézte. 

"Rólad." Válaszoltam őszintén, homlokráncai mélyültek, mielőtt ellazult.

"Rólam?"

"Igen. Mindig hozzád kötődnek, így vagy úgy."

"Engem próbálsz hibáztatni érte? Lelkiismeretfurdalást keltve..."

"Ne, Harry. Semmit sem próbálok tenni. Semmit sem teszek."

"Tudod mi a vicces?" Mondta és szomorúan nevetett, mielőtt félrenézett. Azonnal hiányoztak szemei. Nem szóltam semmit, vártam, hogy folytassa.

"Azt hittem csinálni akarok veled valamit. Például nem tudom. Kiabálni, ütni. Azt gondoltam nem akarok veled tenni semmit. Azt gondoltam, hogy rád sem fogok tudni nézni."

"Elmehetek, ha akarod. Én-"

"Istenem, bárcsak azt akarnám. Bárcsak azt akarnám, hogy elmenj. Hogy képes legyek nélküled végig csinálni, de nem gondolom, hogy képes lennék rá. U-utállak. Basszus, tényleg azt gondoltam utállak, de valójában csak szükségem van rád. Nem tudom mi a francot csinálok. Nem tudom miért vagyok veled ekkora fasz, vagy miért nem.  Nem tudok semmit, és te itt vagy és segítettél rajta. De nem gondolom, hogy itt tudok lenni, itt tudok maradni és végig nézni mindezt nélküled. Istenem. Szükségem van rád és emiatt utálom magam. Utálom magam, hogy nem utállak. Ez hogy lehetséges?"

És azzal mindent kiengedett magából. Sírt. Harry sírt és úgy  nézett rám, mint egy elveszett kisgyerek, aki válaszokat keres a világra, ami én magam sem értek. Valójában el volt veszve az anyja nélkül, a kép nélkül, amit rólam alkotott. Bárcsak megtaláltam volna. Bárcsak tudtam volna válaszokat adni neki, de nem tudtam. Szóval felálltam és nem foglalkoztam vele, hogy forgott velem a szoba, felé közeledtem. Kezemet vállára tettem és, amikor nem húzódott el a másik kezemet is vállára tettem és simogatva átöleltem őt, miközben hátát mellkasomhoz szorítottam és fejemet a nyakához tettem, ahogy magamhoz öleltem.

Sírt, remegett és kezét az enyémre tette és szorosan fogta. Nem tudtam, hogy rám volt szüksége vagy csak valakire, aki egyben tartja, de nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Az leszek, amit csak akar, amíg egyszer csak nem lesz rám szüksége.

A makacs könnyek, amiket próbáltam elfojtani olyan sokáig, végül lefolytak arcomon. Könnyeim rápotyogtak, és hálás voltam, amiért egybe olvadtak övéivel, mert most az ő ideje volt, hogy összetörjön. Habár én törtem össze, újra és újra , ezúttal csak segíteni akartam neki helyrejönni. Mert az olyan emberek, mint Harry sosem törhettek össze. Túl értékes volt, túl helyettesíthetetlen és ha összetörik mit hagy hátra az embereknek? Semmi. Ha Harry összetörik semmink se marad. Nekem főleg semmim se marad. És én csak mellette akartam lenni.

Sírása hangja darabokra törte  szívem. Összetört, de hálás voltam, hogy megengedte, hogy ott legyek, hogy tartsam, mert a jó Isten tudja milyen undorító lehetett volna számára az érintésem. Azt akartam, hogy tudja ott vagyok neki. És tudtam, hogy vigasztaló vagy rémisztő dolog volt számára. Nem volt időm gondolkodni, mert Anne elkezdett mocorogni, mielőtt szemei kinyíltak.

Harry elhúzódott tőlem, mielőtt elengedhettem voltam és az anyja mellé esett, megfogta kezét és dühösen törölte az arcát. Nagyon kevés ember előtt engedhette meg magának, hogy sebezhető legyen és ezúttal nem tudta elrejteni a nyomokat. Nem jelentett semmit. Még mindig nem bízott bennem. Még mindig nem tudott törődni velem. Továbbra is én öltem meg az apját és benne is valamit. Nem tudtam semmissé tenni. Semmit.

Annéhoz mentem és egy kis mosolyt kaptam tőle, ahogy egyik kezét a levegőbe emelte. A kezét rögtön megfogtam és ahogy lenéztem rá, egy mosolyt erőltettem magamra, habár legbelül csak sírni akartam. 

"Halálra rémisztettél mindenkit, Anne." Nevettem és nem hagytam sírni magam. Harry szorosabban fogta Anne kezét és ajkához emelve megcsókolta. 

"Köszönöm." Mondta Anne és mosolya kicsit szélesedett. Enyhén megráztam a fejem, mert nem találtam a hangom. Rám nézett, aztán le a fiára, mielőtt elvette a másik kezét tőlem, hogy Harry hosszú hajába simítson. Újabb fájdalom suhant át rajtam, ahogy eszembe jutott a saját anyukám, amikor ezt csinálta. Próbáltam lenyelni a gombócot a torkomba és elfordultam, hogy időt adjak nekik kettesben, amire szükségük volt. Kisétáltam a szobából és vártam, hogy Harry megállítson. Vártam, hogy újra törődjön velem, de nem tette. Nem tudta megtenni.