Rupture h.s. au (magyar)

51. fejezet - "Miért?"

Harry

Zayn szobája előtt álltam. Már hosszú ideje, de nem tudtam rávenni magam, hogy kopogjak. Minden alkalommal, amikor a kezemet a levegőbe emeltem le is engedtem, és megadtam magam a félelemnek, ami felszínre tört bennem. Még nem álltam készem, hogy lássam. Majdnem egy hét telt el azóta, hogy kisétált a szobából és én hagytam. És annyira hiányzott, fizikailag fájt távol lenni tőle. Majdnem annyira, mint újra látni. Nem értettem és szerintem ő sem.

Nem hallottam a hangokat a környezetemben a hangos légzésem miatt. A szívem erősen dobogott a mellkasomban, mintha érezte volna a köztünk lévő távolságot, reagált a közelségére és kényszerített, hogy tegyem meg. Csak kopogjak és vonjam karjaim közé. Végre, újra. De nem tudtam megtenni, mert a kezem remegett és könnyek homályosították l látásom és nem hittem , hogy láttam volna őt. Nem gondoltam, hogy képes lennék kezelni a helyzetet, ha újra látnám. 

Felnéztem, mert az ajtó kinyitódott, ismerős barna szemekbe néztem, amik most dühösek voltak és kicsit fáradtak. Liam állt előttem, egyik kezével az ajtót fogta, hogy elég helye legyen állni, de én ne tudjak bemenni. Homlokát ráncolta , ami miatt elvesztette szokásos kedves arckifejezését és én szó fosztottan álltam ott.

"A klinikára kell mennem pár dologért, hogy fertőtlenítsem Autumn sebeit újra. Jössz velem, vagy elmész?"

Észrevettem, hogy nem adott olyan választási lehetőséget, hogy lássam Autumnot és nem tudtam hogy azért mert nem bízik bennem eléggé, vagy mert érezte a belőlem áramló hezitálást és idegességet, de értékeltem és aprót bólintottam, mielőtt hátra léptem egyet és elég helyet hagytam, hogy becsukja az ajtót és a célja felé induljon. 

Minél messzebb sétáltunk a szobától, annál szabálytalanabbul dobogott a szívem. Néha mintha kettőt dobbant volna egyszerre. Máskor pedig mintha túl sok idő telt volna el két dobbanás között. Szomorú voltam,hogy nőtt a távolság köztünk, de meg is könnyebbültem, hogy nem kellett megbirkóznom azzal, hogy milyen hatással lett volna rám. Bocsánatot akartam kérni. 

"Milyen Zayn szobája? Nem túl rossz, remélem."

Nem tudom,miért akartam annyira megtörni a körülöttünk uralkodó csendet, de úgy éreztem elvesztem az irányítást a saját szívem felett és vissza kellett szereznem. Nem lehettem gyenge. Kiegyensúlyozottnak kellett lennem. 

"Rendben van. Louis és Zayn is jött már látogatóba. Niall néha áthozza Rainet, hogy segítsen Autumnal. Nem mintha téged ez érdekelne. Mert nem érdekel, igaz?"

Sóhajtottam, a fejemet ráztam, mert bármennyire próbáltam nem Autumnra gondolni, nem ment. Minden körülötte forgott, nem számított mennyire akartam távol lenni tőle.  Nem emlékeztem milyen volt a világ nélküle. Nem tudtam elképzelni az életem nélküle. Furcsa volt. Rémisztő. De ugyanakkor egy kicsit jó érzés is.

"Liam."

"Nem. Tudod, mit? Jobbnak kéne lenned. Másnak kéne lenned. Azt hittem ez volt az oka annak, hogy beléd szeretett. Azt hittem nincs mód arra, hogy így érezzen valaki iránt, aki olyan mint mi. De itt vagy te. Nem vagy jobb ember. A pokolba, talán még rosszabb vagy. Nem értem. Ha nem törődsz vele, akkor ő miért törődik veled továbbra is? Miért tette ki magát ennek a sok szarnak valaki miatt, akit nem érdekel?"

"De érdekel. De nem lehet. Nem tudom, hogy magyarázzam el, Liam. De a nővéred, összetörte a szívem. Nem érted. Nem értheted meg milyen érzés. Szerettem. És valami olyat tett, amiről még beszélni sem tudok. Mert akkor valósággá válna. És én nagyon nem akarom. Mert ha azzá válik, akkor nem leszek képes szeretni őt. Sok minden után voltam képes szeretni, de emiatt nem. Ez csak....Istenem. Istenem, szeretem, Liam. De nem értem."

Csendben volt. Lassan lépdelt, amíg teljesen meg nem állt. És én is. Ott álltunk, alsó ajkát beharapta és a lábunkra nézett, miközben én a csillagokat néztem. Csendes éjszaka volt, nyugodt és semmi sem töltötte meg az eget, csak egy pár csillag. Nem tudtam nem a csillogásra gondolni Autumn szemében, mielőtt elmosolyodott, habár ő maga volt az éjszaka; mindig annyira sötét, rejtélyes és különálló, mintha a világ minden sötétségét magába foglalta volna. 

"Azt mondta ott hagytad. De aztán visszamentél. Miért?"

"Nem tudom. Kijutottam, majdnem a határnál voltam, de olyan volt, mintha minden ütést éreztem volna, amit kapott. Minden fájt, habár senki sem ért hozzám. Elestem és úgy maradtam. Gondolkoztam. Eszembe jutott az első alkalom, amikor mellette keltem fel. Azt gondoltam ő a legszebb dolog a világon és csak azért, mert a világ olyan undorító, nem... egyszerűen gyönyörű volt. Nem az első alkalom volt, hogy ezt gondoltam, hogy bevallottam magamnak, hogy szeretem, de az első alkalom volt, hogy az örökkévalóságra terveztem vele. Annyira jó érzés volt. Szóval, nem gondolom, hogy képes lennék nélküle élni a világban. Nem tudnék úgy élni, hogy hagytam, hogy ő elvigye, újra. Szóval visszamentem. Akkorra más öntudatlan volt, de még nem hagyták békén. Egy fegyver volt a kezében, de egy golyót sem lőtt ki. Nem tudtam miért, de aztán lelőttem kettőt, amivel a többieket lefegyvereztem, mielőtt elhoztam.  Vérzett és én féltem. De aztán, amikor a táborba érkeztünk és elhagytam az autót és a szoba felé sétáltunk kinyitotta a szemeit és eszembe juttatta, hogy milyen érzés volt felkelni mellette. És újra akartam. Akartam őt. De nem tettem érte semmit. Azt hiszem még most sem tudok."

"Nem járt a ház közelében mióta anya meghalt. Soha nem ment volna oda, ha nem rólad lett volna szó. Tudtad, hogy van másik három ház is, ahol a speciális gyógyszereket tartjuk? Elkülönítettük őket különböző helyekre, szóval ha le is csapnak rá marad még. Tudtad, hogy választhatta bármelyik másik helyet, de direkt tette ki magát az egésznek? Mit gondolsz, Harry miért?"

Összezavarodtam, ahogy Liamre néztem, akin apró, büszke mosoly jelent meg, miközben arra várt, hogy összetegyem a dolgokat és vége megértsem a dolgok összességét, ami Autumnnal függ össze. Nem volt könnyű.  Egy dolog nem oldja meg. Egy nagy kitalálós játékként láttam, amit próbáltam kitalálni, de sosem ment. Ezért szerettem, még ha nem is igazán értettem.

"Azt hiszed bünteted azzal, hogy többé nem törődsz vele, de Autumn mindig bünteti saját magát. Tudja, hogy rosszat tett, tudja, hogy büntetést érdemel, ezért ment oda a házba és tette ki magát az egésznek, és hagyta, hogy üssék újra és újra. Ezért nem harcolt. Ezért kérte, hogy hagyd hátra. Jóval korábbtól bünteti magát, minthogy neked eszedbe jutott volna. És ő akkor is folytatani fogja, amikor te abba hagyod. Már elég büntetésen végig ment, amik élete végéig hatni fognak rá, Harry. Ne adj hozzá többet."