Rupture h.s. au (magyar)

67. fejezet - Elvesztem

Autumn

Órákba telt mire képes voltam elhagyni a szobát, amely a vért, izzadságot és könnyeket leszámítva az ő illatával volt tele. Lenéztem a kezemre, ami fogott és ő nem volt ott, de éreztem őt. Esküszöm éreztem az összes érintését magamon. Nem mozdultam. Nem voltam rá képes. Mert vártam, hogy valahogy visszajöjjön és megöleljen és könyörögjön, hogy ne engedjem el. Hogy azt mondja nem tud elmenni, mert előtte annyiszor megtette. Hogy azt mondja szeret és velem akar lenni. Azt akartam gondolni, hogy képes vagyok végignézni, ahogy elmegy, de mindenem sajgott belülről. 

Katonák sorakoztak fel az ajtónál, miközben próbáltam rávenni a lábam, hogy elmenjek a helyszínről és ne adjam fel magam. Úgy éreztem magam, mint egy kilyukadt gumiabroncs; mintha elvesztettem volna minden levegőt, minden állóképességet és hamarosan a földre rogytam teljesen üresen. Lábaimat néztem és azt számoltam mennyi lépést kellett megtennem, hogy mindent hátrahagyjak, ami Harryből maradt. Nem volt elég nagy szám vagy elég hosszú út, hogy ez megtörténjen.

Végül meghallottam Liam folyamatos kiabálását és arra használtam, hogy magamhoz térjek Harry elköszönéséből. Kinyitottam a szobája ajtaját és ott feküdt az ágyon, a feje a térdén volt és egész teste remegett. Niall ült mellette tehetetlenül és karjait kereszteb fonta mellkasa előtt, mintha az tartotta volna vissza attól, hogy Liamhez érjen.

Rám nézett és kék szemei Louisra emlékeztettek , akinek barna haja emlékeket hozott fel hosszú göndör hajról, amit mindig ujjaim közé vettem. Lenéztem és semmi nem volt a kezemben. A kezeim üresek voltak. Minden annyira üresnek tűnt.

Megéreztem egy kezet a vállamon és azon tűnődtem ha eléggé becsuknám a szemem érezném-e azt hogy Harry? Szemeimet kinyitva Niallt láttam és a zöld amibe beleszerettem kitisztult és a barna haj szőkévé változott és Harry eltűnt. Újra összetört a szívem.

"Hol van mindenki? Jól vagy?"

"Elmentek. Te is mehetsz, ha akarsz. A te döntésed."

"Várj, de , mi van veled? És Liam?"

"Nekünk itt kell maradnunk. Nem tud sehova menni és nekem rendbe kell tennem a tábort. "

"És Harry?" Niall óvatos volt, hezitáló, de semmilyen kedvesség nem segített a szívemben tomboló fájdalmon. Féltem, hogy összesek előtte. De nem történt meg. A fejemet ráztam és elmosolyodtam. 

"Bassza meg, Autumn. Sajnálom."

"Tudom. Nos, te döntöd el mit akarsz, és mond meg. Tudom, hogy valószínűleg nem akarsz maradni, de ha talán maradhatnál csak egy pár napig. Szükségem van valakire, akiben megbízhatok, amíg Liam újra önmaga lesz. N-nem igazán tudom mit kell tennem."

"Megértem. Addig maradok, amíg szükséged van rám. " Bólintott és enyhén elmosolyodott, mielőtt gyenge ölelésébe vont. Mintha félt volna szorosabban fogni, nehogy eltörjön valamim.

"Köszönöm, Niall. De adnál nekünk egy percet kettesben?" Elhúzódtam és Liam felé bólintottam. Niall megértettem, megveregette a vállam, mielőtt elsétált és bezárta az ajtót maga után. És akkor elvesztem.

A lábaim feladták, karjaimmal átöleltem Liamet mert szükségem volt rá. Liam ágyára zuhantam és próbáltam olyan levegőt beszívni, aminek nem volt Harry illata. Úgy éreztem, mintha évekig futottam volna és minden lépés a mellkasomba nyilallt volna késztetve, hogy álljak meg. Olyan érzés volt, mintha a saját bőrömből menekültem volna. Nem volt értelme a fáradtságnak, mert nem nagyon csináltam semmit. És akkor szakadt fel belőlem az első zokogás. Nem akartam kiengedni. Nem akartam sírni. De amikor rám tört a felismerés nem volt esélyem. Minél jobban sírtam, annál jobban fájt és nem tudtam hogy fogok létezni tovább Harry hangja nélkül... és az egész lénye nélkül.

Mindenhol kezeket éreztem és az érintést, amit valaha ismertem, amire vágytam, ami egybe olvadt Liamével, és nem tudtam külön választani őket többé a köd miatt, ami körül vett. Hallottam szavakat messziről, ismeretlenek voltak és alig érintették a felszínt. Úgy éreztem magam, mint az eső: állhatatos, kényelmetlen és mindent elmosott, amit meg akartam tartani, de ugyanakkor dolgokat is, amiket el akartam engedni.  Minden kép újra játszódott fáradt szemeim előtt. Tó formálódott  azok körül, amiket el akartam temetni. Úgy éreztem magam, mint a villámlás; megvilágítottam olyan dolgokat, amiket jobb elrejteni és elektromossággal töltöttem meg az atmoszférát. Úgy éreztem magam, mint egy felhőszakadás; hangos voltam, mint Harry amikor azt kérdezte mi a baj velem az első alkalommal. Félelmetes, ahogy nézett rám, amikor kitalálta a dolgokat, amiket tettem. Hangos, mint a szívem összetörésének hangja, ahogy láttam elsétálni. Vagy az övé. Nem tudtam megmondani.

Úgy éreztem, mintha tombolás akart volna felszakadni belőlem és féltem,ha kinyitom a szám kijött volna minden; a szerelmem Harry iránt, a düh, méreg és semmi sem maradt volna. Talán kiköhögtem volna a szívem, aminek a dobogása emlékeztetett arra, hogy Harry nélkül kell élnem, ami a legfájdalmasabb gondolat volt. Talán kiköhögtem volna a tüdőm, ami magában tartotta Harry illatát. A világ nem érdemelte meg Harryt, azok után, ami vele történt. 

Annyira sok mindent és egyszerre keveset éreztem. Annyira tele voltam és ugyanakkor üres is. Úgy éreztem az ellentétek darabokra téptek, küzdöttek a megmaradt részeimért. Kinyitottam a szemeimet, miközben azt sem tudtam mikor csuktam be őket és láttam, ahogy Liam ölelt, úgy, ahogy én tartottam Harryt. Szemei le voltak csukva, azon tűnődtem mit akart magában tartani. Karjai körülöttem voltak és az enyémek ő körülötte és azt kívántam bár elég lett volna az újrakezdéshez, de nem.

Szóval becsuktam a szemem, elvesztettem az érdeklődésem a helyzet iránt, a körülmények iránt, a világ iránt, amelybe nem tartoztam, mert az én világom messze volt, gyógyította a sebeit és talán sírt a szerelem iránt, amit sosem vesztett el. Bárcsak elmondhattam volna neki; Itt vagyok, Harry. Sehova sem megyek. De kiabálhattam amit csak akartam, nem hallott. A szavak túl nehezek volta, hogy a szél elvigye őket. A szerelem túl megsemmisítő volt, ahhoz, hogy suttogni lehessen. De ő tudta. Tudnia kellett. Bárki meg tudta mondani mennyire visszafordíthatatlanul, fokozhatatlanul szerelmes voltam Harrybe. És a szívem darabokra tört, de ott volt valahol. Azon az első este így aludtam el; Harry nélkül, egyik kezemmel a szívemen, hogy csökkentsem a fájdalmam, kétségbeesetten próbáltam követni a példát, amikor itt hagyott, próbáltam illeszkedni az ujjaihoz, érintéséhez és másik karom Liam körül volt, nem tudtam, hogy őt akartam ott tartani vagy magamat.