Összekuszálva [Befejezett]

7.rész

A hétvége rémesen telt. Dominikkel alig beszéltünk,át sem jött. Ő is és én is a péntek délután történteken emésztjük magunkat. Szombaton és vasárnap is írtam Nikinek,de nem volt elérhető. Nagyon bánt a tudat,hogy miattam vesztek össze,bár nem értem miért. Vasárnap este csoda történt. Épp lefeküdni készültem,mikor a telefonom kijelzőjén egyszer csak bevillant Niki üzenete.

Niki: Mit akarsz?
Én: Először is szia, másodszor pedig beszélni szeretnék veled.
Niki: Szevasz. Mondjad akkor, nem érek rá egész este.
Én: Fogalmam sincs miért utálsz ennyire,és miért kell ilyen ellenségesnek lenned velem,de most nem is ez a lényeg. Dominikről lenne szó. Nagyon fáj neki amiért összevesztetek. Az egyik legfontosabb ember vagy neki,a testvérének tekint. Épp ezért szeretnélek megkérni arra,hogy bár engem utálsz,de vele ne vessz össze emiatt. Őt ne büntesd miattam,mert fontos vagy neki.
Niki:...
Niki:Nem tudsz te semmit.
Én: Igen,nem tudok semmit. Csak azt,hogy fájdalmat okozol neki a haragoddal.
Niki:De nem. Nem értesz semmit. És tudod mit. Ez a mi dolgunk. Maradj ki belőle,nem tartozik rád. Szevasz.
Én:Igenis az én dolgom is,a barátom és rossz látnom,hogy szenved. De úgy látom kettőnk közül te vagy az aki semmit nem ért. Én egyetlen dolgot nem értek,mégpedig hogy miért viselkedsz így velem. Nem is ismersz,de utálsz.
Niki:...
Niki:Szia.
Én:Szia.

Ezek után annyira ideges voltam,hogy egész éjjel csak forgolódtam. Persze reggel ez meg is látszott. Halálsápadt arcommal és a sötét karikákkal a szemem alatt a frászt hoztam keresztanyáékra mikor kimentem a konyhába.

-Minden rendben? Jól érzed magad Fannika? Ne menjünk orvoshoz?-kérdezte keresztanyám aggodalmasan,miközben a kezét homlokomra tette,hogy ellenőrizze nincs e lázam.

-Nem,minden okey. Csak nem tudtam aludni,ennyi az egész.-legyintettem.

-Biztos? Minden rendben veled meg Dominikkel? A hétvégén nem is hallottam felőle.

-Megvagyunk,csak nem ért rá. A szüleivel volt egy csomó dolguk azért nem jött át.-vontam vállat- Apropó,mindjárt itt lesz értem,úgyhogy megyek is készülni.

-Nem nem. Előbb tessék ezt megenni. Rémesen nézel ki.-rántott vissza az asztalhoz keresztanyám,majd elém rakott egy melegszendvicset meg egy pohár kakaót. Nagy nehezen letuszkoltam,majd elmentem öltözni. Hamar meglettem,úgyhogy leindultam a ház elé. És Ő már ott várt rám. A korlátnak támaszkodva állt és legalább olyan nyúzottnak nézett ki,mint én. Halványan elmosolyodott mikor meglátott,majd szorosan magához szorított.

-De hiányoztál már Királylány.-súgta a fülembe és megcsókolt.

-Te is nekem.-öleltem még erősebben.

-Rémesen nézel ki.-közölte,mikor eltolt magától.

-Te sem festesz valami fényesen.

Furcsa érzésem volt míg sétáltunk az iskola felé. Szótlanul haladtunk,az iskola előtt pedig el is búcsúzott,majd sietősen bement. Megváltozott,távolságtartóbb lett. A szeme pedig. Nem úgy nézett rám mint eddig,tekintete most valahogy olyan hidegen égett. Nem tudom,lehet,hogy csak a fáradtság miatt. Bár úgy érzem többről van szó. Biztos vagyok,hogy ehhez az egészhez Nikinek is köze van. Nem is igazán tudtam odafigyelni az osztálytársaimra,hiába szóltak hozzám. Végig ezeken rágódtam. Elmélkedésemből Vivi ébresztett fel,mikor visítva a nyakamba borult.

-Jajj de hiányoztál már te marha!!!-sikított még mindig a fülembe. A hétvégét a nagymamájánál töltötte ezért alig tudtunk beszélni.

-Te is nekem,nagyon!-szorítottam magamhoz jó erősen.

-Hey,mi baj van? És miért nézel ki ilyen szörnyen. Úgy nézel ki, mint a frissen mosott szar.-állapította meg,miközben végig az arcom fürkészte.

-Kössz.-sziszegtem a fogaim közt.

-De komolyan,mi a baj?-kérdezte most már aggodalmasan.

Elmeséltem neki mindent. A pénteket,Nikivel való beszélgetésem tegnap este,majd Dominik távolságtartó viselkedését.

-Hű.-bólintott zavartan,miközben az imént hallott információkat emésztette meg.

-Hát hű.-mondtam keserűen,mire megszorította a kezem.

-Nézd,ezt mindenképp meg kell beszélned Dominikkel. Valami sokkal súlyosabb dologról lehet szó,mint arról,hogy Niki nem bír. Én megpróbálok majd vele beszélni,mi baja veled,neked viszont Dodóval kell beszélned.

-Igen,igazad van.-bólintottam- Valami sokkal súlyosabb dolog áll a háttérben. Fogok is beszélni Dodóval. Köszi egyébként.-öleltem át újból- Hajh,nem tudom mihez kezdenék nélküled.-sóhajtottam.

-Hm,biztos nem bírnád sokáig nélkülem.

Erre megforgattam a szemem,bár igazat mondott. Jobb kedvem is lett. Megbeszéltük neki hogy telt a hétvége. Elpanaszolta,hogy a nagyijánál nem hogy wifi nincs,de még a tv sem működött rendesen. Ezen jót nevettünk,vidámságom azonban nem tartott sokáig. Az aulába érve a mosolyom elkomorodott,mikor megpillantottam Nikit. Engem bámult,tekintetében pedig annyi ellenségesség,harag és gyűlölet vegyült,hogy megborzongtam tőle. Egy pillanatra sem fordult el,én pedig igyekeztem minél előbb átérni az aulán. Ezek után minden erőmmel azon voltam,hogy a szünetekben elkerülhessem. Dominik szótlanul kísért az óráimra,majd a szünetek végén megölelt és már ott sem volt. Ez teljesen kiborított,de ami még ennél is jobban aggasztott az a mai dupla magyar volt. A terem előtt álltunk Dominikkel aki épp elköszönni készült.

-Várj! Nem bírom most már tovább! Te egész nap hozzám se szólsz,Niki pedig olyan mértékű dühvel és gyűlölettel bámul,hogy legszívesebben sírva hazafutnék. Ideje lenne végre elmagyaráznod mi ez az egész,mert beleőrülök!-kiáltottam,és nem bírtam sokáig könnyek folytak végig az arcomon.

-Sssshh,ne sírj. Minden rendben van.-nyugtatott a hátamat simogatva.

-Deh,de nem ért..értem mi mi ez az egész.-mondtam még mindig sírva.

-Mindent elfogok magyarázni ígérem,csak ne sírj.

Gyorsan összeszedtem magam a mosdóban,majd kilépve a fal mellett támaszkodó Dominik felé fordultam.

-Délután elmondasz mindent.-fordultam felé.

-Ígérem.-bólintott óvatosan,tekintetét végig a földre szegezve.

-Most pedig megyek órára. Akkor délután.-azzal megfordultam és otthagytam.
Egy darabig még a terem előtt álltam,végül összegyűjtöttem minden erőm és benyitottam.

-Sziasztok!-köszöntem mosolyogva a magyar csoporttársaimnak,majd elindultam volna a helyemre,ekkor azonban megtorpantam. A helyemen Niki ült fülhallgatóval a fülében. Nem tudtam mit csináljak,így fogtam és beültem mellé. Egy pillanatra felnézett rám,majd újból belemerült a telefonjába. Jó,gondoltam,nem lesz semmi baj. Tévedtem. Bár máshová ültem volna...