Összekuszálva [Befejezett]

8.rész

Végigszenvedtem mind a két órát,pedig szeretek magyarozni. Azonban a legkisebb mértékben sem tudtam odafigyelni,ugyanis Niki megállás nélkül engem nézett. Tekintete lyukat fúrt belém. Még akkor sem fordult el, mikor a tanár felszólította,hogy válaszoljon egy kérdésre. Egyszer találkozott a tekintetünk, mikor vettem a bátorságot és ránéztem. Hamar meg is bántam. Szemében annyi harag,fájdalom és gyűlölet vegyült ahogy rám nézett,hogy hátrahőköltem tőle. Szünetben sem hagyott fel a bámulásommal. Próbáltam elterelni a figyelmem azzal,hogy a csoporttársaimmal beszélgettem,de nem sikerült. Fájt. Fájt minden nézése. Dominik megállt a teremajtóban,de nem mert bejönni,én pedig közöltem,hogy menjen el. Vivi is átjött,de ő sem tudta mitévő legyek. A második óra után szó szerint kimenekültem a teremből. Niki rögtön utánam jött ki,és én nem bírtam megállni. Megragadtam a karját és elkezdtem magam után vonszolni át az aulán,ami nem volt egyszerű tekintve,hogy kétszer erősebb és jóval magasabb mint én. Végül berántottam a wcbe és a falhoz löktem.

-Elárulnád mi ez az egész? Mi folyik itt?! Mert én már beleőrülök ebbe! -kiabáltam,majd üres tekintetét látva sírva lerogytam és nekitámaszkodtam az egyik ajtónak. Legnagyobb meglepetésemre egyszer csak két kéz szorított magához. És én ekkor olyan dolgot éreztem,amit előtte még sosem. Azok a bizonyos lepkék amikről a tinimagazinokban olvasni, hirtelen olyan erővel kezdtek repdesni a hasamban,hogy szinte hányingerem lett. Nem tudtam hova tenni ezt az érzést,sosem tapasztaltam még ilyet. Csak arra tudtam koncentrálni,hogy Niki ölel. Percekig csak így ültünk ott,egymást ölelve. Lassan a sírásom is abbamaradt,a helyét pedig mérhetetlen nyugalom és biztonságérzet vette át. Mikor elhúzódott láttam,hogy a szeme könnyes ezért ösztönösen az arcához értem,hogy letöröljem. Éreztem,hogy beleremeg az érintésembe,mire elmosolyodtam. Fájt,hogy sírni látom. Nem tudom az okát miért,de fájt így látni.

-Azt hiszem értem. Értem mi a baj. Nem akarok fájdalmat okozni neked. És nem akarok haragban sem lenni veled.

-Miről beszélsz? Nem értelek.-mondta miközben a könnyeit törölgette.

-Találkozzunk 3-kor a tónál.-azzal felálltam és otthagytam. Végre megértettem. Nem engem utál. Azt utálja,hogy Dominikkel vagyok. Szereti őt. Úgy szereti,ahogyan én bármennyire is szeretném, nem tudom. A folyosón elkaptam Vivi karját és magammal rángattam.

-Szakítok Dominikkel.-közöltem.

-Mi? Miért?- nézett rám elkerekedett szemekkel.

-Mert rájöttem mi ez az egész. Niki nem utál engem. Azért ellenséges mert szerelmes Dominikbe. Én pedig nem állhatok közéjük,el kell engednem Dominiket. Niki megtudja adni neki azt,amit én nem.

-Hűha.-bólintott zavartan Vivi- És hogy tervezed?

-Nem tudom.-sóhajtottam.

-Menni fog,helyesen cselekszel.-ölelt meg biztatóan.

-Remélem.-fúrtam az arcom a nyakába.

-De honnan jöttél rá?-tolt el magától.

Elmeséltem neki a dupla magyart,majd a szünetben történteket,a lepkéket,mindent.

-Mi ez a lepkés dolog?-vonta össze a szemöldökét.

-Fogalmam sincs,sosem tapasztaltam még,csak olvastam róla. De én sem értem. Furcsa dolgokat vált ki belőlem ez a lány,amikkel nem tudok mihez kezdeni.

-Nem lehet,hogy..-kezdte.

-Nem tudom. Csak annyit tudok,hogy azt akarom boldog legyen. De most megyek,angolom van és már így is késtem 5 percet.

-Jól van,majd azért hívj fel,hogy mi volt.

-Ígérem. Szia.-öleltem még magamhoz gyorsan,majd elrohantam órára.

Szerencsém volt,a tanár még nem ért be így nem szidtak le a késésért. Egész órán azon gondolkodtam,mit mondjak Dominiknek. Kicsengő után Domi már várt rám. Csendben elindultunk haza,majd a ház előtt felé fordultam,és igyekeztem erőt venni magamon,de valahogy nem találtam a megfelelő szavakat.

-Dominik..-kezdtem volna,de közbeszólt.

-Tudom mit akarsz mondani. Ne mondj beszédet,csak térjünk a lényegre.-válaszolta flegmán.

-Ne csináld ezt kérlek! Hallgass meg!-kérleltem.

-Mondd!

-Szakítanunk kell. Megértettem mindent. És nem akarok közétek állni. Nincs is jogom,hiszen én nem tudom megadni neked azt amit ő,bármennyire is akarom.

-Mi? Miről beszélsz?-kérdezte őszinte meglepettséggel.

-Tudom mi volt ez az egész. Tudom ,hogy Niki azért utál engem mert szerelmes beléd,én pedig elvettelek tőle.-erre hangosan felnevetett,én pedig értetlenül meredtem rá.

-Fogalmad sincs miről beszélsz.-mondta komoran mikor sikerült abbahagynia a nevetést.

-Mi?-vontam fel a szemöldököm- Elmagyaráznád?

-Nem. Mindent meg fogsz tudni,de nem tőlem. Én csak annyit mondok,hogy ez a pár nap amit veled tölthettem,életem legszebb időszaka volt. Most már tiszta szívemből értem Nikit.

-Én..én viszont semmit nem értek. Mi van Nikivel? Mit értesz? Nem szerelmes beléd?-kérdeztem teljesen összezavarodva.

-Most megyek.-azzal nyomott egy csókot a homlokomra,majd megfordult és otthagyott.
Zavartan mentem fel,lefeküdtem az ágyra és nem tudtam mit gondoljak,nem értettem semmit. Folyton a magyaróra járt az eszemben,és a szünet. Ahogy ott öleltük egymást Nikivel. Lassan felkászálódtam és elindultam a tóhoz,ahová a találkozót szerveztem. Mikor odaértem leültem egy padra,és a vízfelszínt kezdtem figyelni,miközben tiszta szívemből reméltem,hogy Niki eljön. Ahogy ebbe belegondoltam,a hasamban lévő pillangók újabb vad repkedésbe kezdtek. Megnéztem az időt,14:58. Niki még sehol. Nem jött el. Nem értettem miért,de fájt. Sírni kezdtem,ekkor azonban valaki leült mellém.

-Hello.-hallottam a hangot,melyet úgy vártam. Szívem a torkomban dobogott,ahogy félve oldalra fordultam. És ott ült. Gyönyörű kék szemei csillogtak a délutáni napsütésben ahogy az enyéimbe mélyesztette őket,sötétbarna haját pedig arcába fújta a lágy szél. És én rájöttem mi ez az érzés,amit nem tudtam hova tenni. Megértettem. Életemben először szerelmes voltam. Megtaláltam azt,ami mindig is hiányzott belőlem. Végre rájöttem mi okozta azt az űrt, amit ezelőtt éreztem. A felismerés újult energiaként járta végig a testem és tudtam,hogy történjék bármi is,soha többet nem akarok távolabb lenni Nikitől, mint amilyen távol most vagyok.