Összekuszálva [Befejezett]

15.rész

Felkaptam a kulcsom,a kabátom és már rohantam is a garázsunkhoz. Szinte feltéptem az ajtót. 16.szülinapomra anyuék féltek attól,hogy a hirtelen változások meg a család felbomlása miatt kiborulok,ezért igyekeztek a kedvemben járni. Kiskorom legnagyobb álma mindig is egy motor volt. Anyáék sosem díjazták,de kiköltözése után mégis megvették keresztanyámmal a szülinapomra. A jogsim már meg volt,gyakorlatom is volt benne,mert kiskoromtól kezdve motorozom versenyszerűen,épp ezért elképzelni sem tudom mitől féltettek. Egyébként nem sokat használtam,csak a nyáron. Nem akartam publikussá tenni,mert így is elterjesztették,hogy egy beképzelt,nagyképű,felvágós lány vagyok. Ez persze nem igaz,csak azért terjengenek ilyenek,mert elég népszerűnek számítok és vannak akik ezt kevésbé díjazzák. Nem mintha izgatna,sosem éltem vissza vele,pedig vannak olyanok akik bármit megtennének azért,hogy rájuk nézzek vagy megjegyezzem a nevüket. Ez nem felvágás volt,tényleg így van. Ennek megvannak az előnyei,de jóval több hátránya van. Felszínes barátok,folyamatos üzenetek,posztolgatások,taggelések olyan emberek képein akikről azt se tudom kik ők,csak így akarják növelni a lájkjaik számát. Egyszóval zavaró. De persze ez valahol az én hibám meg az anyáéké. Már csecsemő koromtól kezdve modellkedtem,3 éves koromban zongoráztam,5 éves koromtól gitározok és éneklek. Mindemellet 4(angol,német,francia,spanyol) nyelvet beszélek. De mit számít ez? Az emberek csak ezt tudják,azt nem,hogy mennyi munka van mindezek mögött. Volt,hogy egy nap 13 fotózásom volt,enni pedig nem is ehettem szinte az elvárások miatt. Egyszóval semmiképp sem volt tökéletes a gyerekkorom,bármennyire is ezt hiszik.

-Tudom már mit fogok csinálni.-gondolkodtam hangosan. Az volt a tervem,hogy Niki elé megyek motorral. Igen ám,csak szólni kéne a szüleinek is. Gyorsan átvettem a motoros ruhám és már el is indultam Nikiék háza felé. Istenem de felszabadító érzés volt újra motorozni. Éreztem ahogy az adrenalin szétterjed a testemben.

-Hello!-szóltam ziláltan a kaputelefonba-Fanni vagyok.

-Szia Fannika!-szólt vidáman Anita-Gyere csak be!

-Szia!-borult a nyakamba mikor az ajtajukhoz értem.

-Hello! Kérni szeretnék valamit.

-Gyere csak be. Mindjárt indulok Nikikéért. Amúgy érdekes a ruhád.-nézett végig rajtam.

-Erről lenne szó. Szeretném meglepni Nikit azzal,hogy én megyek érte.

-Hogyan?-nézett rám értetlenül.

-A motorommal.-feleltem egyszerűen.

-Motorral?!-kapott a szája elé-Jaj! Az nagyon veszélyes! Mi lesz ha bajotok esik?!

-Ne izgulj!-tettem a kezem a vállára-Van jogosítványom,évek óta motorozom és van másik bukósisakom is.-mosolyogtam rá nyugodtan,mire egy kicsit ő is megnyugodott.

-Jól van.-adta meg magát-De nagyon vigyázzatok! Inkább menjetek lassan csak ne legyen baj és..

-Minden rendben lesz.-szakítottam félbe.

-Jólvan elhiszem,csak aggódom.

-Nincs miért. Komolyan. Velem lesz. Értemegyek,motorozunk egy kicsit,aztán lehet átjön hozzánk.

-Rendben. De tényleg vigyázz! Érezzétek jól magatok!

-Meglesz.-intettem mosolyogva és már indultam is volna.

-Fanni!-kiálltott utánam-Niki sosem mesélte,hogy motorozol is.

-Mert nem tud róla. Ez nem publikus adat.-legyintettem,mire mindketten felnevettünk.-Meg aztán nem kell mindenről tudnia,különben hamar rámunna.

-Na jólvan. Jó szórakozást! És vigyázz magatokra!

Na ja,lassan menjek mi. Csak úgy száguldottam az úton. Még mentem volna,de sajnos túl gyorsan odaértem Nikiért.Volt pár perc az eddzés végéig,úgyhogy addig leparkoltam a bejáratban és a motornak nekitámaszkodva várakoztam. Pár szülő(azthiszem) gyanakodva méregetett. Igyekeztem nem figyelembe venni őket.Míg vártam felhívtam keresztanyát.