Összekuszálva [Befejezett]

17.rész

Niki szemszöge:

-Hello!-kiáltottam el magam.

-Szia kicsim! A konyhában vagyunk!-felelt anyu.

-Nagyon szép házatok van.-súgta a fülembe,miközben sétáltunk a konyhába,én pedig elmosolyodtam.
A konyhába érve nagyon meglepődtem,mikor megláttam keresztanyáékat. Nem is szóltak,hogy átjönnek.

-Nahát keresztanyu ti itt? És Kitti? Sziasztok.-borultam a nyakukba,hogy üdvözöljem őket.

-Khm,szeretném bemutatni nektek Fannit. A barátnőmet.-szorítottam meg a kezét miközben nem tudtam megállni,hogy ne vigyorogjak.

-Öhm,jó estét. Debreceni Fanni vagyok.-mutatkozott be zavartan.

-Huh!-állt fel anyu-üdvözlünk Fannika. El sem tudod képzelni mióta várjuk,hogy személyesen is megismerhessünk.-állt elé mosolyogva-Akkor ti most együtt vagytok?-fordult felém.

-Igen!-bólintottam és nem tudtam elrenjteni a kicsattanó örömöt a hangomban. Még Fanni is elmosolyodott.

-Jaj de rég várunk már erre!-borult a nyakába anya szegénynek. Először nem tudta mit reagáljon,de végül visszaölelt.

-Na de ne álljatok ott gyerekek!-állt fel apu is- Gyertek üljetek le!

-Igen,igen gyertek üljünk le!-mondta anyu szipogva,miközben az asztalfelé tolt minket.

-Kérsz valamit enni,inni Fannika? Jaj amúgy de modortalan vagyok. Lévai Anita vagyok,Niki anyukája. Szóval kérsz valamit?-kérdeztgette Fannit.

-Nem,köszönöm szépen.-rázta szegény zavartan a fejét.

-Biztos? Narancslé? Vagy van itthon tea is. Meg csokis süti. Vagy ha mást szeretnél szólj csak nyugodtan,leszaladok a boltba vagy...

-Anya!-szakítottam félbe ingerülten-Ne erőltesd! Mondta,hogy nem kér semmit.

-Jólvam kicsim persze,csak szeretném ha kényelmesen érezné magát.

-Anita tényleg. Ha kér valamit szól majd,igaz?-kacsintott apu Fannira-Egyébként Balogh Róbert,Niki édesapja. Anita te pedig gyere ülj le,ne hozd kellemetlen helyzetbe szegényt.

-Jól van. Ne haragudj,ha kell valami csak szólj.-dadogta zavartan anyu.

-Semmi baj.-mosolygott anyura-egy pohár narancslé tökéletes lesz.

-Máris!-vidult fel anya,én pedig a fejem ráztam,hogy mégis ráerőszakolt valamit.

-Köszönöm szépen.

-Nem tesz semmit,ha szükséged van még valamire csak szólj.-mosolygott anyu.

-Én Lévai Krisztina vagyok Nikike keresztanyukája,ő a férjem Szabó László,Nikike keresztapukája.

-Hello!-szólt közbe keresztapa.

-Én pedig Szabó Kitti vagyok,Niki unokatestvére.-mutatkozott be Kitti is.

-Hello!-biccentett felé mosolyogva.

Az este további része szörnyen kínosan telt. Néha úgy éreztem anyáék nem is megismerni, hanem vallatni akarják. Olyan kérdéseket tettek fel neki,hogy néha legszívesebben kiabálva borítottam volna rájuk az asztalt. Fanni mint aki csak megérezte,végig fogta a kezem,ha pedig nagyon felhúztam magam mindig megszorította. Ráadásul nem elég,hogy durvábbnál durvább kérdésekkel bombázták,később elkezdtek a gyerekkoromról mesélni. Azt hittem menten elsüllyedek. Éreztem,hogy lángol az arcom.

-Köszönöm ezt a remek estét. Örülök,hogy megismerhettem magukat.-állt fel induláshoz.

-Mi köszönjük neked,hogy eljöttél. Nagyon rég vártuk már,hogy megismerhessünk.-álltak fel anyáék is.