Összekuszálva [Befejezett]

Hova tűntél?

Niki szemszöge:

Péntek délután óta már,hogy nem tudom elérni Fannit. 5 napja. Pénteken,miután elbúcsúztunk,hazamentem beszélgettem egy keveset anyáékkal,aztán indultam is vissza Fanniért a megadott időre. Mikor odaértem azonban senki nem volt otthon. Először próbáltam hivogatni,de sem neki sem Vivinek nem volt bekapcsolva a telefonja,így elindultam Krisztiánékhoz,hátha előre mentek. De nem,ott sem voltak. Egész hétvégén hívtam őt is és Vivit is,de semmi. Mintha a föld nyelte volna el őket. Fanni testvérei sincsenek iskolában,amikor meg átmegyek hozzájuk senki se nyit ajtót. Már lassan beleőrülök ebbe. Egyedül Vivi szüleit tudtam elérni,de ők is csak annyit mondtak,ne aggódjak,minden rendben csak adódott egy kis családi probléma,de majd megoldódik. Kösz. Az iskolában mindenki tőlem kérdezősködik,hogy hol van Fanni? Miért nincs suliban? Most erre mit mondhatnék? Hogy fogalmam sincs,nekem,aki a barátnője vagyok? Azt mondtam mindenkinek,csak megfázott,de nemsokára visszajön. Legalább is remélem. Egyedül Dominik és Fanni baráti társasága tudja az igazságot,ők tartják bennem a lelket. Nem is tudom mi lenne velem,ha nem lennének. Anyáék is próbálnak vigasztalni,de nem tudják mitevők legyenek. Aggódnak,hogy visszaesem. Nem alaptalanul. Újabban megint egész éjszakákat sírok végig..oh helló régi én. Próbálkozom a legkevésbé szomorúnak tűnni előttük és úgy tenni mintha minden rendben lenne,de nem könnyű. Egyszerűen semmire sem tudok figyelni. Az iskolában sem tudok koncentrálni az órákra,edzésen pedig egyáltalán nem is voltam. Ma Dominiket sem engedtem be magamhoz délután,egyszerűen csak egyedül akarok lenni. De nem is. Fannival akarok lenni. Hol a fenében lehet? És jól van egyáltalán? És miért tűnt el anélkül,hogy egy szót is szólt volna nekem? Mi történt péntek délután azalatt a három óra alatt míg külön voltunk? Ezekkel a gondolatokkal sírtam végül álomba magamat. Reggel kopogtatásra ébredtem a szobaajtómon.

-Gyere be!-kiáltottam rekedten.

-Na ebből elég lesz!-hallottam meg Dominik hangját a fejem felett-Gyerünk kelj ki az ágyból,és nyomás a fürdőbe!-rángatott fel.

-Naaa,ez fájt!-dünnyögtem a karom simogatva.

-Mikor fésülködtél utoljára? Na gyerünk,indíts!-tolt kifelé az ajtón-Addig én keresek valami értelmes ruhát neked,mert mostanában úgy nézel ki mint egy élőhalott.

Nyelvetnyújtottam rá,majd bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam. A hajamat tényleg sokáig tartott kifésülni,mivel péntek óta nem látott fésűt és tele volt gubancokkal. A szobámba visszaérve a ruhám ki volt készítve az ágyamra,Dominik pedig a konyhában szöszmötölt valamivel. Gyorsan felöltöztem és utána mentem.

-Mit csinálsz?-kérdeztem leereszkedve az egyik székre.

-Hoztam a kedvenc péksütidből,mert úgy hallottam anyukádéktól,hogy napok óta nem eszel rendesen.-tette elém a tányért.

-Igazán nem kellett volna.-toltam el magamtól.

-Na jó. Nézd. Nem tudom merre lehet Fanni,én is nagyon aggódom érte. De attól,hogy eltűnt,neked nem kéne ennyire leamortizálnod magad. Ő sem akarná,hogy ezt tedd magaddal. Biztos vagyok benne,hogy bárhol is legyen,jól van és tud magára vigyázni. Neked viszont összekell szedned magad. Anyukádék teljesen ki vannak borulva miattad,a frászt hozod rájuk. És én,mint testvéred,nem engedhetem,hogy ezt tedd magaddal. Úgyhogy gyerünk, egyél!-tolta újból elém a tányért.

-Sajnálom,csak annyira kivagyok miatta. Egyetlen szó nélkül tűnt el,ma 6.napja. Miért nem mondott semmit? Vagy miért nem próbál kapcsolatba lépni velem?! A fenébe is ,a barátnője vagyok,nem?!-fakadtam ki.

-Shhh.-húzott magához Dominik-Biztos minden oka meg van rá,hogy eltűnt most egy időre. És abban is biztos vagyok,hogy ő legalább annyira szenved,mint te. Kérlek,tarts ki! Biztos elő fog kerülni,csak most időre volt szüksége.-nyugtatott a hátam simogatva.

-Köszönöm,hogy vagy nekem.-szipogtam a nyakába.

-Szeretlek,kis lökött. Na,de mostmár tényleg egyél.-tolt el magától-És minden rendben lesz,oké?

-Oké.-töröltem le a könnyeim,majd nekiláttam a kakaós csigámnak. Nem is tudtam,hogy ennyire éhes vagyok. Akkor jöttem rá,mikor már a másodikkal is végeztem. Reggeli után elindultunk a suliba,a sulielőtt pedig beálltunk a szokásos társaságunkhoz. Fanni hiánya mindenütt érzékelhető volt. A társaság hangulatára is nagy hatással volt. Senkinek sem volt olyan jó kedve,mint szokott lenni. Mind aggódtunk.

-Még mindig semmi?-fordult felém Ricsi,mire mind elhallgattak.

-Nem.-ráztam szomorúan a fejem.

-Balogh Nikolett!-kiabált az iskolaajtó felől az igazgató helyettes,mire mindenki elcsendesült. A rettegett Halász igazgató helyettes asszony,a suli réme. Ha valakinek tudta a nevét,az biztos,hogy hatalmas bajban van. És most nekem kiabált a suliajtóból,mire elindultam felé,nyomomban a többiekkel.

-Jó reggelt,Halász igazgatóhelyettes asszony! Hogy vagyunk ma reggel?-hülyült Tomi.

-Nagy Tamás,nincs ma hangulatom hozzád! Balogh Nikolett velem jön az igazgatóiba,a többiek pedig mind befelé! Most!-kiáltotta,majd tapsolt kettőt,hogy nyomatékosítsa a mondandóját és elindult befelé. Bent az egész aula egy emberként fordult felém és kezdett el gyanúsan méregetni. Kaptam egy csapat 'Huuu'-zást,meg páran megkérdezték mit műveltem,mire csak tanácstalanul vállatvontam. Kétségbeesetten lépkedtem az igazgatóhelyettes után,aki az irodához érve felém fordult.

-Ne izgulj,nincs semmi gond. Csupán az igazgató úr beszélni szeretne veled pár szót,Debreceni Fanni eltűnése kapcsán.-mondta szárazon,majd betessékelt az irodába.

-Jó reggelt!-köszöntöttem az igazgatót,majd az iroda másik végében megpillantottam Renit és Andit.

-Szia Niki.-köszönt Reni,én pedig úgy éreztem kicsúszik a talaj a lábam alól. A táskám ledobva rohantam oda hozzá és a nyakába borultam,mire erősen magához ölelt.

-Istenem! Hová tűntetek? És hol van Fanni?!-törtem ki ismét zokogásban.

-Mindent el fogunk mondani,csak nyugodj meg.-simított végig az arcomon.

-Eltudjátok képzelni mennyire aggódtam az elmúlt 6 napban? Hogy tűnhetettek el egy szó nélkül?

-Ne haragudj ránk Nikike. Nem szóltunk,mert Fanni nem akarta,hogy szóljunk. De most szüksége van rád. Nagyon nehéz időszakon megy most keresztül és szüksége van arra,hogy mellette légy. Kérlek ne neheztelj rá emiatt.-szólalt meg Andi.

-Nem haragszom,de mondjatok már mostmár valamit,mert beleőrülök ebbe! Mi van Fannival?! Jól van?!-fakadtam ki.

-Fanni jól van. Gyere velünk,és útközben mindent elmesélünk neked.-nyugtatott Reni.

-Rendben.-egyeztem bele.

-Akkor igazgató úr,elvinnénk magunkkal.-fordult Andi az igazgató felé.

-Persze igazolom neki a mai napot. És Fanni miatt se aggódjanak,ennek tudatában nem áll szándékomban megrovásban részesíteni őt. Maradjon csak távol,ameddig szükséges. Én kezeskedem érte,és igazolom a hiányzását.

-Nagyon köszönjük.-fogott kezet Reni az igazgatóval,majd elindultunk kifelé az iskolából. Szerencsére időközben becsengettek,így kifelémenet nem kellett állnom a diákok pillantásait. Kiérve beszálltunk Andi kocsijába és elindultunk.

-Szóval...-szólalt meg Reni,én pedig idegesen vártam,mit fog mondani.