Összekuszálva [Befejezett]

30.rész

Hihetetlen jól telt a hétvégénk. Szinte egy percet sem pihentünk,jóformán csak aludni jártunk haza. Ami azért is meglepett,mert nem tudtam,hogy Niki ennyire szeret kirándulni. Az egész várost bejártuk Ashleyékkel. Néha már alig bírtam magam vonszolni,de az a boldogság ami Niki szeméből visszatükröződött mindig újult erőt adott nekem. Sajnos eljött a vasárnap délután is,s már az állomáson búcsúzkodtunk egymástól Ashleyékkel.

-Jaj,úgy fogtok hiányozni!-vont magához barátnőm.

-Tényleg nézhetnél sűrűbben is felénk királylány!-ölelt magához Will is-És téged is bármikor szívesen látunk.-fordult Niki felé.

-Úgy ám!-helyeselt Ash könnyezve.

-Ne már,ha sírsz nem tudok elmenni!-borultam síró barátnőm nyakába.

-Jól van,jól van!-legyezgette az arcát-Nem sírok! Nem nem!-törölte le mosolyogva a könnyeit,majd odabújt Willhez-Csak tényleg hiányzol hülye gyerek.-mosolygott szomorkásan,mire mindkettejüket magamhoz szorítottam.

-Ti is nekem! De most indulnunk kell!-váltam el én is könnyezve tőlük.

-Jól van. Vigyázzatok magatokra lányok!

-Ti is!-még gyorsan megpusziltam őket,majd felszálltunk a vonatra Nikivel.

-Hihetetlen barátaid vannak.-fordult felém mosolyogva Niki már útközben.

-Tudom.-viszonoztam halványan a mosolyát,s most én hajtottam fejemet a mellkasára. Egy darabig így utaztunk csendben. A tájat figyeltem és közben egyre csak azon rágódtam,hogy nézek majd a barátaim szemébe másnap.

-Min gondolkodsz ennyire szerelmem?-nézett le rám mosolyogva Niki-Szinte hallani,ahogy kattog az agyad.

-A holnapon.-feleltem a távolba révedbe.

-Miért?-vonta fel a szemöldökét.

-Mert félek.-néztem fel rá rémülten.

-Nincs mitől félned.

-De hogy nézek majd a többiek szemébe? És mit mondok nekik?

-Megoldjuk.-szorította meg a kezem biztatóan.

-De hogyan?

-Majd ketten kitaláljuk. Ketten mindent megoldunk.-nézett mélyen a szemembe,mitől megnyugodtam-És egyébként is. Olyan erős a barátságotok a többiekkel,hogy biztos vagyok abban,hogy egy percig sem fognak haragudni. Hogy honnan tudom? Onnan,hogy ott voltam. Ők voltak azok,akik tartották bennem a lelket,míg semmit sem tudtam rólad.-nézett még mindig a szemembe fájdalmasan az emlékeket visszaidézve.

-Sajnálom. El sem tudom képzelni,mit éltél át miattam.-sütöttem le a szemem,s kibuggyant egy könnycseppem.

-Nem fontos mi volt. Csak az a fontos,hogy már velem vagy. És biztos lehetsz benne,hogy soha többet nem eresztelek el.-törölte le finoman az arcomról a könnycseppet,majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.

-Mihez kezdenék én nélküled?-mosolyogtam rá halványan.

-Hát igen. Nélkülem nehéz az élet.-vigyorgott önelégülten,mire vállon boxoltam-Jól van na. Tudod,hogy szeretlek. El sem tudom képzelni én mihez kezdenék nélküled.-mosolygott,s még egyszer megcsókolt. Az út további része csendben telt. Valahol a felénél bealudtam és már csak arra keltem fel,hogy Niki ébresztget óvatosan,a vállamat rázva.

-Hey! Hazaértünk királylány!

-Álmos vagyok.-motyogtam még mindig félálomban.

-Naa! Gyere,hazaviszlek! De ahhoz muszáj leszállnod a vonatról!-fogta meg a kezem és óvatosan felállított.