Összekuszálva [Befejezett]

10.rész

Niki szemszöge:

Első magyar után Fanni felállt beszélgetni a többiekkel,de nem ment ki a teremből,így tovább tudtam figyelni. Dominik is megjelent,az ajtóban állt meg,biztos nem mert bejönni. Legnagyobb meglepetésemre Fanni fogta és egyszerűen elküldte. Ekkor hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira megkönnyebbültem,hogy el is mosolyodtam. Tudom,nem szabad kárörvendőnek lenni,de pont nem érdekelt. Fanni elküldte Dominiket,és csak ez számított. Ezek után átjött Vivi,a legjobb barátnője. Vele végigbeszélgette a szünetet. Sajnos nem hallottam miről,de mikor Vivi elment Fanni a helyére jött,és pár másodpercnyi tétovázás után leült. Csengő után ismét visszatérhettem a figyeléséhez,egyetlen pillanatra sem emeltem el róla a tekintetem,még akkor sem mikor a tanár felszólított,hogy válaszoljak a kérdésére. Sajnos nagyon gyorsan elment az óra,kicsengőkor Fanni pedig szinte kimenekült a teremből. Ez fájt. Én egyből utána léptem ki az ajtón,még vetettem rá egy utolsó pillantást,mire ő megragadta a kezem és elkezdett maga után rángatni át az aulán. Teljesen lesokkolt,ezért ellenkezni sem tudtam,pedig jóval erősebb és magasabb vagyok mint ő. Épp ezért elég viccesen nézhetttünk ki. A kicsi vonszolja az óriást. Mire feleszméltem,már a mosdóban voltunk ahol nekilökött a falnak és úgy kezdett kiabálni.

- Elárulnád mi ez az egész? Mi folyik itt?! Mert én már beleőrülök ebbe!-kelt ki magából majd sírva lerogyott a földre, hátát az egyik ajtónak támasztva.Szörnyű érzés volt így látni. Azt hittem belehalok. Gondolkodás nélkül fogtam,melléültem és olyan erősen szorítottam magamhoz, amilyen szorosan csak tudtam. Tisztában voltam vele,hogy most először és utoljára ölelhetem magamhoz. Szívem olyan hevesen kezdett verni,hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Ha ott és akkor meghaltam volna,boldogan mentem volna el,mert a karjai közt haltam volna meg. Miközben bőre illatát szívtam mélyen be,hogy beleivódjon az orromba,egyszer csak éreztem,hogy visszaölel. És ekkor elvesztettem az önuralmam,könnyeim folytak az arcomon,egyszerre voltam a világ legboldogabb embere,mert életem szerelmét tarthatom a karjaim közt,és a világ legszomorúbb embere a tudattól,hogy ez a pillanat mindjárt tovaszáll,nekem pedig el kell engednem őt. Mikor elhúzódtam felnéztem rá,ő pedig észrevette,hogy sírok és ujjhegyével törölte le a könnyeimet. Az érintése olyan hirtelen ért és annyira jól esett,hogy beleborzongtam mire elmosolyodott.

-Azt hiszem értem. Értem mi a baj. Nem akarok fájdalmat okozni neked. És nem akarok haragban sem lenni veled.-mondta.

-Miről beszélsz? Nem értelek.-mondtam zavartan,miközben az arcomra száradt könnyeim törölgettem.

-Találkozzunk 3-kor a tónál.-azzal felállt és otthagyott engem teljesen összezavarva kétségek közt.
Nagy nehezen felkászálódtam a földről és elmentem órára. Kicsengő után,mint akit kergetnek úgy rohantam ki az iskolából és meg sem álltam míg haza nem értem. Szerencsére nem volt otthon senki. Anyuék dolgoztak,én pedig lefeküdtem az ágyra és úgy gondolkodtam. Elképzelni sem tudtam vajon mit akarhat mondani,majd beleőrültem a kíváncsiságba. Átöltöztem,megfésülködtem és már indultam is a tóhoz. Kétségbeesetten forgolódtam körbe-körbe mikor odaértem,sehol sem láttam. Épp kezdtem volna feladni,ekkor azonban megpillantottam. Ott ült egy padon. Pár pillanatig tétováztam,végül remegő szívvel leültem mellé.

-Hello.-köszöntem félve. A délutáni napsütésben haja egészen szőkének tűnt,miközben a lágy szellő meglebegtette. Lassan felém fordította az arcát,én pedig majdnem elájultam. Gyönyörű volt,ahogy szürkés-zöld szemében a napsugár megcsillogtatta könnycseppeit. Éreztem,hogy szinte kettéhasad a szívem,s legszívesebben  letöröltem volna könnyeit,majd kezemmel finomat megemeltem volna az állát végül pedig számat ajkaira tapasztottam volna. De ez csak egy álom. Egy gyönyörű álom.