Összekuszálva [Befejezett]

13.rész

Sejtettem,hogy nem lesz egyszerű beszélgetés,ezért dübögtem gyorsan Vivinek,aki pár másodperccel később már az ágyam közepén méregetett aggodalmas tekintettel.

-Baj van? Mi volt Dominikkel? Nem üzentél.

-Ne haragudj,nem volt időm.-feleltem miközben elhelyezkedtem vele szemben-Szakítottunk.

-És hogy ment? Minden rendben volt?-fürkészte az arcom aggódva.

-Igen.-mondtam,mire egy hatalmasat sóhajtott.

-Pfu úgy izgultam egész délután. Igazán hívhattál volna vagy valami.-mondta rosszallóan-És mondott valamit? Csak így egyszerűen belement?

-Szerintem tudta,hogy szakítani fogok. Nem mondott semmit. Elbúcsúztunk,majd sarkon fordult és elment.-vontam vállat-Ami ennél is fontosabb az Niki.

-Mi volt?-kérdezte izgatottan.

Elmeséltem neki mindent,a tónál történteket,azt hogy úgy érzem meg van a másik felem,hogy megtaláltam mindent ami eddig hiányzott belőlem,majd a vacsorát is. Figyelmesen végighallgatott a végén pedig visítva a nyakamba ugrott.

-Jaj úgy örülök!-visított még mindig a fülembe-A barátnőm életében először szerelmes!

-Én is örülök,de ha így folytatod nem sokáig leszek boldog, ugyanis megölsz.-nyöszörögtem,mert ölelésétől alig kaptam levegőt.

-Jaj bocs. De ez annyira jó!-vihogott még mindig.

-Igen,de szükségem van a segítségedre. Most készülök bejelenteni keresztanyáéknak,és egyedül nem leszek képes rá.-húztam el a szám.

-Persze hogy segítek és maradok. Micsoda hülye kérés ez,a testvéred vagyok. Naná,hogy melletted leszek.-fogta meg a kezem,majd kiindultunk a konyhába,ahol már keresztanya,a pasija,a kicsik és még anya is (akit skypon kapcsoltak be a laptopon) ott vártak rám. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem.

-Szóval szeretnék bejelenteni nektek valamit. Arra kérlek titeket,hogy csendben és türelmesen hallgassatok végig,a véleményetek a végén hozzáfűzhetitek.

-Rendben.-mondta keresztanya.

-Kezdd csak kicsim,figyelünk. Bármiről legyen is szó nyugodtan mondd el,tudod,hogy szeretünk téged.-szólt anya is a laptopból.

-Ma szakítottam Dominikkel.-kezdtem bele-Nem szerettem őt,ahogyan eddig még soha egy barátomat sem. Egész eddigi életemben mindig mindenem meg volt,mégis végigkísért egy olyan űr,amit soha nem tudtam megmagyarázni. Mindig hiányérzetem volt, egészen a mai napig. Ma azonban ez megváltozott. Szerelembe estem. Életemben először. És úgy érzem az az űr és vele együtt a hiányérzet is megszűnt.

-Ez nagyszerű!-kiáltozott lelkesen anya és keresztanya,és már el is kezdtek arról diskurálni,milyen szép is az első szerelem,meg hogy minél előbb szeretnék megismerni a kiszemeltemet. Rólam, aki még mindig zavartan ültem velük szemben,szinte meg is feledkeztek. Vivi szorította bátorítóan a kezemet,mire közbeszóltam.

-Khhm.-szakítottam félbe a beszélgetésük jelezve,hogy még mindig jelen vagyok-Ez nem minden.

-Hallgatunk.-szólt keresztanyám,mire mindenki elcsendesült a konyhában.

-Nos,nem is tudom hogyan kezdjem. Nem átlagos szerelemről van szó. Ugyanis az ember akit mindennél jobban szeretek,egy lány.-fejeztem be,majd félve vártam a reakciójukat.

-Oh.- ennyit tudott kinyögni anyám,miközben keresztanyával összenéztek.

-Fannika..- kezdte keresztanyám,de anya félbeszakította.