How I Met My Boyfriend [Gay story]

Part Twenty-Four-What if I can't choose you?

Jamie POV

Újra ránéztem és én is megráztam a fejem, mielőtt beléptem volna a fürdőszobába. Nem várom el, hogy megértse, ezt kéne elfogadnia. Mert tényleg bízom benne, de az utolsó, amit akarok, hogy ő is szarul érezze magát miattam. A fürdőbe lépve becsuktam magam után az ajtót, majd megálltam a tükör előtt. Fáradtabbnak tűntem, mint mikor ideértem, pedig az elmúlt néhány perc volt a legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Nem tudom, lehetek-e egyszerre boldog és szomorú is, de most valami hasonlót érzek minden alkalommal, mikor Luke-ra gondolok. Tíz percembe telt legalább, hogy rendesen letörölgessem a dolgaimat vécépapírral, a nadrágomból viszont meglepő módon nem jött ki a folt. Sóhajtva abbahagytam a sikálást és visszamentem a szobába Luke-hoz. Megkerestem a pólómat, mivel rendesen reszkettem a hidegtől, hiába fűtenek a kollégiumban. Nekem itt mindig hideg lesz, lehetetlen, hogy megszokjam az itteni időjárást. Visszaültem az ágyra, és jobb ötlet híján Luke-t kezdtem figyelni.

Ahogy visszaültem mellé, folytatta tovább onnan, ahol abbahagytuk. Értékeltem persze az erőfeszítéseit, de azt hiszem, még tudok vigyázni magamra valamilyen szinten.
-Kérlek Jamie, hagy próbáljak meg segíteni, mert ez egyre jobban kezd idegesíteni.-mondta halkan, de tisztán értettem, hogy mit mondott.
-Ha azt mondom, hogy nincs bajom.-csókoltam meg hirtelen.-Akkor azt azért mondom, mert nincs bajom.-Megpróbáltam hátradönteni, majd újra a nyakát vettem célba, ugyanis az remekül működött, mikor az ajtónál álltunk. Máshogy valószínűleg nem nagyon tudtam volna leszerelni, meg úgyis épp ő következett volna soron. Nem tudom, miért nem sikerül ezt soha egyszerre elintézni, de ő is megérdemli, hogy gecifoltos legyen a gatyája. Kár, hogy ő a saját szobájában van, velem ellentétben.

Meglepődtem kicsit, mikor eltolt magától. Valószínűleg a jelenlegi hangulatom igen sokat csökkent a vonzerőmön, hiába próbálom annyira titkolni, mit érzek. Visszaültem az eredeti pozíciómba, aztán pedig csendben végighallgattam a mondanivalóját.
-Jamie...-sóhajtottam fel a szemébe nézve.-Kérlek... Komolyan annyira nagy kérés az részemről, ha kicsit meg akarlak ismerni? Szinte semmit nem tudok rólad, nem tudom, hogyan zajlik egy napod, nem tudom milyen problémáid vannak, amin tudnék segíteni. Fogalmam sincs arról, hogy ki is az igazi Jamie. Mert én őt akarom megismerni, nem a felszínes énedet. De te annyira próbálsz úgy tűnni, mint aki minden helyzetben magabiztos, hogy olyannak tűnsz, mint egy páncél. Egy páncél, amit akárhogy ostromoznak, nem tudják eltűntetni, de aki mögötte áll, ugyanúgy érzi a külső ostromot, csak épp felfogja kicsit a páncél. És ez így nincs rendben Jamie, hidd el. Hiába is tetszel nekem, mert igen, nagyon is bejössz, ha egyszerűen fogalmam sincs, ki vagy. De a legnagyobb baj, hogy szerintem még te magad sem tudod. És igen, megint ide lyukadunk ki. Még csak azt sem hagyod, hogy kiismerjelek, és fogalmam sincs, hogy mit akarsz.-idegesen túrt a hajába. Az első néhány másodperc után inkább meg is szakítottam Luke-al a szemkontaktust, aztán félrenézve gondolkoztam azon, mi a francot válaszoljak.
-Nem tudom, mit mondhatnék.-A térdemre könyököltem, majd a tenyerembe temettem az arcom. Fogalmam sincs, hogy kezdhetném, vagy egyáltalán lenne-e valami, amiről beszélni akarnék Luke-al. Vagy akárkivel akármikor. Őszintén szólva még sosem engedtem senkit ilyen közel magamhoz, de úgy látszik, ez sem elég, én pedig nem tudok többet nyújtani. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy mérges lesz, elvégre ő elmondta, mit érez, én pedig képtelen vagyok viszonozni.
-Mi van, ha nem tudlak téged választani?-Jelenleg ettől félek a legjobban, most Luke a legkönnyebben elveszíthető dolog az életemben. Ő nem ismer engem, én pedig éppen csak egy kicsivel többet tudok róla, de mégis nehéz elképzelnem, hogy hirtelen vége szakad az egésznek és visszatérnek a mindennapjaim a rendes kerékvágásba. Elbizonytalanít, de közben boldoggá is tesz minden perc, amit vele tölthetek.
-Akkor ez van. Amúgy is, nem hiszem, hogy éppen most kéne választanod. És abban sem vagyok biztos, hogy muszáj választanod egyáltalán. De ha neked úgy egyszerűbb, akkor hagyhatjuk ezt az egészet a fenébe. Nem lenne egyszerű, de nem akarom, hogy problémákat okozzak neked.-nyelt egy nagyot a végén. Francba. Tényleg nem akartam összeveszni Luke-al. Mekkora esély van rá, hogy meg tudunk egyezni? Biztosan nem sok, ha azt vesszük, hogy mindketten ragaszkodunk a saját véleményünkhöz. Ha nem most lesz vége, akkor néhány hét múlva, vagy pedig alternatív lehetőségként amikor rájön, hogy tényleg nem vagyok sokkal több annál, mint aminek látszom. Pedig tényleg boldog lehetnék mellette. Csak annyira... Egyszerűen semmi sem tűnik helyes döntésnek vagy jó megoldásnak.
Fel akartam állni, kisétálni a szobából, hogy egyszerűen lezárhassam a dolgot. Esetleg később visszajöhetnék bocsánatot kérni, és akkor mehetne még minden így egy kicsit tovább. Féltem viszont, hogy ha most elmegyek, sokkal többet veszítek, mint a méltóságom, vagy a maradék önbecsülésem. Talán jobb, ha most nem is tervezek előre. Ha Luke-ra van szükségem, akkor Luke-ra van szükségem, pont ezért nem hagyhatom ilyen könnyen, hogy befolyásoljanak a félelmeim.
-Igazad van. Beszélgessünk.-Rendesen felültem, majd lassan újra felé fordultam kicsit. Nem tudom, mit akar ennyire tudni, de ha őt meg ez teszi boldoggá, akkor legyen, állok rendelkezésére.
-Mi lenne mondjuk, ha mesélnél valamit a családodról?-kérdezte érdeklődve. Eldöntöttem, hogy rendes leszek, elvégre ez az ára, máshogy nem fogom tudni megtartani Luke-t. Ha ezután dönt úgy, hogy nem kér belőlem, legalább tudom, hogy megpróbáltam minden tőlem telhetőt.

---------

24. rééész, yaay :3 Mondtam én, hogy fizikailag még kicsit előbb is vannak az ismerkedésben, mint pszichikailag, de meg fog ez változni :*

xoxo, Riosa <3