How I Met My Boyfriend [Gay story]

Part Thirty-Four-Promise me you won't change.

Jamie POV

-Teljesen.-mondta ő is szinte suttogva.-Nem szokásom hazudni.-tette hozzá, majd felsóhajtott. Képtelen voltam tovább állni a pillantását, egyszerűen elkaptam a tekintetem. Talán nem is tudja, mennyit jelent az, hogy ő elfogad, pedig szemmel láthatóan köszönőviszonyban sem vagyok a hibátlannal. Az emberek általában nem közlik az ilyesmit a másikkal, de meglepő módon tényleg az ő szájából hallom először, hogy nem kellene megváltoznom. Ha nem is értek vele teljesen egyet, legalább biztos lehetek benne, hogy támogat, ha egyáltalán sikerül feldolgoznom a hallottakat. Most sem akartam, hogy lássa az arcom, pedig ezek után tényleg nem sok értelme volt megpróbálni eltitkolni előle, mi játszódik le bennem. Nem támaszkodtam tovább, helyette a nyaka és a válla közé hajtottam a fejem. Talán így könnyebb lesz összeszednem magam, bár pontosan tudom, hogy most tisztán hallhatja minden egyes szabálytalan lélegzetvételem.
Hosszan kifújtam a levegőt, mikor megéreztem, hogy finoman magához szorít. Nem akartam, hogy azt higgye, valami rosszat mondott, de képtelen lettem volna anélkül megszólalni, hogy túlságosan elérzékenyülnék. Azt pedig természetemből fakadóan nem szerettem volna, talán ez az egy dolog tartotta bennem a lelket időnként. Amíg én magam nem török össze, addig nem lehet olyan súlyos a probléma, hogy ne tudnám idővel valahogy megoldani. Az igazság viszont az, hogy most fogalmam sem volt, hogyan tudnám akármelyiket is kivitelezni. Annyi mindent akartam mondani, bocsánatot kérni, vagy legalább megköszönni a végtelen türelmét és az elfogadását, de tényleg nem tudtam, hogyan.
-Jamie, csak ígérd meg nekem, hogy nem fogsz azért megváltozni, hogy mindenkinek megfelelj.-suttogta halkan.-Egy ember boldogsága sem fontosabb a sajátodénál, ezt jegyezd meg.-tette hozzá, majd nekidöntötte a fejét az enyémnek.
-Nem tudom. Talán már meg is változtam.-Fogalmam sincs, megérte-e, de már biztosan nem merek rajta változtatni. Egyszerűen képtelen vagyok rájönni, milyen lennék, vagy milyen voltam, mikor még nem akartam ennyire megfelelni a társadalmi nyomásnak. Mert pontosan tudom, hogy ezt csinálom, de valószínűleg nem találnék rá módot, hogy kikerüljem valahogy. Talán nem lenne sokkal rosszabb, ha egyszerűen csak hagynám a dolgokat megtörténni. Nem látom magam túlságosan boldognak, ha a tükörbe nézek. Azóta gondolkozom csak ilyesmiken, mióta megismertem Luke-t, talán ezért is köszönetet kéne mondanom valahogy a magam módján.
-Akkor sincs igazán nagy baj, mert mindent vissza lehet változtatni. Ha nem is teljesen, de valamilyen szinten igen.-válaszolta halkan. Még ha nem is volt túl sok valóságalapja Luke szavainak, megnyugtatott valamennyire, hiszen ezt akartam hallani, erre volt most szükségem. Örülök, hogy mindig tudja, hogyan nyugtasson meg az ilyen helyzetekben, bár kétségkívül az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak elkerülhetnénk a hasonló szituációkat. Becsuktam a szemem, próbáltam elvonatkoztatni a gondolataimtól és Luke-ra koncentrálni helyette. Az ajkaira a nyakamon, mikor épp nem bátorítani próbál, és a hátamat simogató kezére.
-Jamie, nézz rám kérlek.-mondta alig hallhatóan. Kérésére nagy nehezen rávettem magam arra, hogy felemeljem a fejem, de még így is képtelen voltam a szemébe nézni. Szarul éreztem magam amiatt, hogy állandóan ki van téve a hangulat-ingadozásaimnak, mikor annyival többet érdemelne. Önző vagyok, de most nem akarom, hogy valaki képes legyen megadni neki azt, amit én nem tudok.

-Semmi bajom. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni, sajnálom.-suttogtam halkan, mikor végre úgy éreztem, nem lesz bajom, ha megszólalok. Idővel megtanultam, hogyan fogjam vissza az érzelmeimet. Most is csak egy hajszál választott el a sírástól, egy csúnya, buzis, túlérzékeny sírástól ami szerintem egyikünk napjából sem hiányzott.
-Semmi gond, gyakran töltöm be a lelki szemetes pozíciót egy beszélgetésben.-mondta halkan felnevetve. Mondani akartam, hogy nekem nem lenne szükségem lelki szemetesre, de Luke úgyis mindig tudja, ha nem árulom el neki a teljes igazságot. Abban persze még mindig nem vagyok biztos, mi lenne a legjobb nekem, de amíg őt magam mellett tudhatom, nem félek annyira az egésztől. Lesz valahogy, kitaláljuk idővel, hogy mit csináljak. Nincs másik tervem arra az esetre, ha elveszteném Luke-t, csak reménykedni tudok benne, hogy ez egyelőre nem fog megtörténni. Nem számítottam rá, de azért viszonoztam a csókját. Legalább újra volt valami, aki lekötötte a figyelmemet a részben magamnak generált problémáim helyett. Még mindig Luke felett feküdtem, így nem esett nehezemre közben a hajába túrni. Nem akartam ezek után, vagy egyáltalán valaha is kihasználni, de most szükségem volt a közelségére, hogy teljesen önmagam lehessek. Vicces belegondolni, mennyire biztonságban érzem magam a karjaiban, mikor Luke alapvetően saját magára sem képes vigyázni. Most mégis sikerült megnyugtatni a jelenlétével. Tényleg nem tudom elképzelni, milyen lenne újra a támogatása nélkül. Azt hiszem, mind félünk kicsit a középiskolától, ha nem is ugyanabból az okból.
Halkan felsóhajtottam, mikor a nyakam kezdte csókolgatni, közben az egyik kezem már le is vándorolt a póló alatt rejtőzködő kockáihoz. Egyszer meg kell kérdeznem, nem szed-e szteroidokat, mert túlságosan is formában van a szerencsétlen életstílusához képest.

Valahogy megint a szokásos pozíciónkban kötöttünk ki, pedig ma sem terveztem kifejezetten ilyesmit csinálni Luke-al. Véletlen futottunk össze, de lehet, hogy magamtól is meglátogattam volna előbb-utóbb. Most viszont csak örülök, hogy őt nem zavarja, átlagosan milyen kevés időt töltünk együtt. Nyilván egyikünknek sem jó, de jelenleg ötletem sincs, hogyan oldhatnánk meg máshogy a találkozásokat.  

--------------

Még van 1 rész ebből a találkozóból, valószínűleg még ma felrakom, aztán lesz még egy rész idén, és szerintem végeztünk az évre :)