How I Met My Boyfriend [Gay story]

Part Forty-Seven-I missed you

Luke POV

Úgy fél órája szállt le a gépem, és miután lepakoltam a cuccomat, szinte rögtön Jamie-hez indultam el. Egy hónap azért elég sok idő, ha azt nézzük, az előtt szinte minden napot együtt töltöttünk.
Jó volt azért újraegyesülni Freyával, rengeteget röhögcséltünk, bőgtünk szomorú filmeken, vásárolgattunk, segítettem neki pasizni, mert időközben megint szakított a pasijával. Elég sokat beszélgettünk Jamie-ről is, de természetesen a részletekbe annyira nem avattam bele. Ő hiába meséli el pontosan, mi is történik közte meg a barátja között, nekem ez nem megy. Nem tudok csak úgy beszélgetni arról, hogy mit is csinálunk Jamie-vel, amit igazából a kollégium szabályai tiltanak. Egyszerűen, akármennyire is jóban vagyunk, úgy érzem, ez olyasmi, amit kivételesen nem akarok az orrára kötni. Persze, gondolom tudja, hogy nem csak csókolózgatunk meg beszélgetünk, de szerencsére tiszteletben tartja a szexuális életünket. Ez nagyon hülyén hangzik.
Meg természetesen rengeteget beszéltünk Jamie-vel, általában telefonon, de Skype-oltunk is néha.
Voltak persze kevésbé jó napok is, épp ezért van felrepedve a szám is. Alig több mint fél napja történt, de azért remélem, nem néz ki olyan rosszul. Fájni nem fáj, csak ha esetleg hozzáér valami, ami mondjuk lehet szívás kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy mihelyst meglátom Jamie-t, rögtön az ajkának fogok esni. Na mindegy, bírom a fájdalmat, ha van kiért. Meg amúgy is hozzászoktam, annyiszor elestem, leestem, beestem, felestem, kiestem. Ja, ennyire sok igekötővel tudok esni, menő.

Szóval egyszál pólóban meg rövidnadrágban kopogtam be Jamie ajtaján, majd zsebredugott kézzel billegtem a sarkamon, miközben a diákokat néztem, akikből úgy látszik több lett, mióta elmentünk mi is szünetre. Egyikük sem látszott túl izgatottnak, nem úgy mint én. Legszívesebben feltépném az ajtót, és rögtön Jamie-nek esnék. Te jó ég, fogd vissza magad kicsit Luke. Túlságosan is hiányzott, ez az igazság. És sajnos, nem sajnos, túlságosan szeretem ahhoz, hogy egy hónapra eltudjam engedni. 
Már a plafonra pillantgattam, úgy billegtem a sarkamon, mire végre kinyitotta az ajtót Jamie. Szinte azonnal mosolyogva rákaptam a tekintetemet.
-Mit csináltál?-kérdezte, ahogyan végignézett rajtam, és tekintete megállt a felrepedt ajkamnál. 
-Semmit, csak..... történt egy kis baleset.-vontam meg a vállam. Ja, ha azt balesetnek nevezzük, hogy behúztak, akkor végülis igazat mondtam. Azért én is végignéztem rajta, és feltűnt, hogy eléggé hunyorog. Elvigyorodtam, és ki nem hagytam volna, hogy ne tegyek valamilyen megjegyzést.
-Megint vakosat játszol, Jam?-kérdeztem, direkt megnyomva a becenevét, majd beléptem a szobába, akár elállt az útból, akár nem. Körbepillantottam a szobáján, de szerencsére semmi nem változott. Gyűlölöm, ha megváltozik a környezetem, akkor több esélyem van arra, hogy összetöröm magam.  
-Nem igazán nevezném játéknak.-húzta el a száját.
-Miért nem veszed fel a szemüveged?-kérdeztem továbbra is őt vizslatva, miközben végre bejutottam a szobába. Kivételesen nem csak azért akartam felvetetni vele a szemüvegét, mert nagyon jól áll neki. A szemei is elég vörösek, nem ártana belecsepegtetni a szemcseppből. Nem értek hozzá, de azért na, ezt még én is tudom. De nem olyannak ismertem meg Jamie-t, akit érdekelne az ilyesmi. Inkább szenved, csak ne kelljen az előírás szerint csinálnia valamit. Majd megvakul, aztán járkálhat bottal, meglátja. Vagyis akkor már nem látja, na. 
-Még nem álltam neki megkeresni.-vonta meg a vállát.
-Aha.-zártam le ennyivel a témát. Nagyon úgy tűnik, hogy igazából mazochista, és imád szenvedni, pszichikailag és úgy látszik fizikailag. Nem hiszem el, hogy annyira nehezére esett volna megkeresni azt a szemüveget, még ha a bőrönd legalján lenne is. Azért ezt részben betudtam annak, hogy eléggé elfáradhatott a hazaúton, és élni sincs kedve jelenleg, nem hogy a bőröndjét túrkálni. Én is fáradtnak éreztem magam, amíg eszembe nem jutott, hogy még meg akarom ma látogatni Jamie-t.   
-Na és, miújság?-álltam meg a szoba közepén továbbra is zsebredugott kézzel, és rájöttem, hogy ez nagyon furán hangzik az én számból, legalábbis így, hogy Jamie-nek mondom. Nem igazán tudom elképzelni, hogy így beszélgetünk. Persze érdekelt, mi van vele, de ha valami baj lenne, úgyis elmondaná, legalábbis merem remélni, hogy bízik már bennem annyira, hogy tudja, bármit elmondhat.  Ez egyszerűen, nem mi vagyunk. Ezen felbátorodva közelebb léptem hozzá, majd nyakát átkarolva megöleltem.
-Hiányoztál.-súgtam halkan a fülébe, majd kicsit elhajoltam tőle, hogy tudjak nyomni egy csókot a szájára. Legalábbis így terveztem, de az "egy csókból", egyre több lett. Azért fájt a seb a számon, de nem törődtem vele, csak minél közelebb akartam magamhoz érezni Jamie-t. Ugyan nem jelentette ki, hogy én is hiányzom neki, természetesen tisztában voltam vele, miközben folyamatosan viszonozta a csókjaimat. Még jó, hogy Jamie nem csókolózik túl durván, mert mostanra már biztos megfájdult volna a szám. Körülbelül egy perc múlva viszont Jamie megszakította a csókunkat, és már hajoltam volna vissza, mikor megfogta az állam és a számat kezdte el vizsgálgatni. Kérdésére, hogy pontosan mi is történt vele, felsóhajtottam.
-Háát az úgy volt, hogy...-kezdtem bele, de elég hosszú történet, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, hogy ne kelljen megállnom közben.-...gondolom Freya szülei beszéltek az enyémekkel, és aztán tegnap délután felhívott anyám, hogy mi lenne, ha átugranék, amíg nincs otthon apa. Szóval átmentem, és beszélgettünk egyet, tök jó volt meg minden. Aztán hazajött apa.-húztam el a számat.-Elkezdett kiabálni, hogy megmondta, hogy még egyszer ne toljam oda a képem, meg ilyenek. És megütött, így repedt fel a szám.-meséltem el neki, felelevenítve a történteket. Aztán még egyszer be akart verni, de akkorra már összehúztam magam a fájdalom miatt, így "csak" az oldalamat találta el. Ha mégegyszer az arcomat találta volna el, biztos eltöri az orrom is, így megúsztam egy felrepedt szájjal meg az oldalamon egy fél tenyérnyi lila folttal. Fogalmam sincs, hogyan gondolhatta, hogy majd ettől minden jó lesz. De legalább anyával megtudtam beszélni a dolgot, és azt hiszem vele most már minden rendben lesz. Félve ugyan, de meséltem neki arról is, hogy megismerkedtem egy sráccal, és úgy néz ki, hogy együtt vagyunk. Látszólag ezt is jól fogadta, így kicsit megnyugodtam vele kapcsolatban. Viszont rettenetes féltem, hogy ott hagytam apámmal, aki képes volt engem is megütni. Ki tudja, hogy képes-e kezet emelni anyámra is. Megváltozott, már nem a régi. Ha valaki másfél éve megkérdezi, hogy képes lenne-e apa megütni anyát, kiröhögtem volna. Most már nem vagyok benne biztos, hogy nem tenné meg. Fel kell majd hívnom anyát, és majd remélhetőleg azt mondja, lenyugodott apám és nem történt semmi.-De semmi komoly, amúgy.-vontam meg a vállam. Felsóhajtottam, és a tekintetemet az övébe fúrtam. Nagyon szeretem ezt a srácot és úgy érzem, nem tudnék nélküle élni, és nem is akarok.  

---------------  

Köszönöm a sok csillagot meg megtekintést, amit az elmúlt napokban kaptam, annak ellenére, hogy régen volt már friss :) Most pedig megerőltetem magam, és tényleg összeszedem magam :D  (Amúgy a fenti gif az egyik kedvenc filmemből van, amit nagggyon imádok, havonta egyszer biztos megnézem :D )