How I Met My Boyfriend [Gay story]

Part Thirty-Two-Why are you always so happy?

Jamie POV

-Sajnálom, nem tudtam koncentrálni.-csóváltam meg a fejem vigyorogva. Persze, majd a megfelelő fókuszra koncentrálok ahelyett, hogy azt figyelem, ahogy öltözik előttem. Attól még fiúból vagyok, könyörgöm. Esetleg csinálhatunk egy újat, ha benne van egy újabb vetkőzésben.
-Igen, így sokkal jobb.-bólogattam egyetértően, miután visszakaptam a telefont. Megpróbáltam kedves arcot vágni a fotókon, vagy legalább ne olyat, mint amilyennel általában Luke-ra nézek. -És még a hajad sincs megcsinálva egyiken sem. Milyen kár.-Végignéztem a képeket, aztán visszaraktam a mobilt a farmerom zsebébe.
-Tényleg, a téli szünetben gondolom te is hazautazol, nem?-kérdezte hirtelen felém fordulva.
-Aha. Azt hiszem 17-én megy a repülőm.-Hiányoznak már az otthoniak, ugyanis év eleje óta csak így, telefonon tartom velük a kapcsolatot. Fogalmam sincs, mit fogok kezdeni magammal, ha megvolt a nagy újraegyesülés, mert nemigen maradtak ismerőseim Fairfield-ben. Legalábbis nem olyanok, akiket a jövőben is megtartanék.
-Ha nem töröm el valamimet, akkor talán én is haza jutok.-vigyorgott rám.-Király. Majd beszélhetünk valamikor. Ha gondolod.-Jó, két hét nem olyan hosszú idő, hogy ne bírnánk ki egymás társasága nélkül, de érdekelt volna, hogy van Freya, meg Luke él-e még egyáltalán. Ki tudja, mit hoz elő belőle a hazatérés. Ha ennél is szétszórtabbá válik, hát nem tudom, viszont látom-e még valaha.
-Nekem jó.-mosolygott rám. -Tessék.-nyomtam a kezébe a telefonom szemrebbenés nélkül, miután megnyitottam a névjegyzéket és beírtam a keresztnevét. A vezetéket biztos nem tudnám lebetűzni, ha egyáltalán sikerült volna anno megjegyeznem. A svéd nyelvleckék sajnos eddig kimaradtak az életemből.
Hosszú másodpercekig bámultam a Luke által összeszerkesztett névjegyet, mielőtt megszólaltam volna. Lassan felé fordulva összeráncoltam a szemöldököm.
-Normális vagy?-Azért nem töröltem ki, csak lezártam a kijelzőt és becsuktam a szemem egy pillanatra. Mi lesz, ha egyszer ő hív engem, és ez a kép meg név jelenik meg a telefonon? Luke Bae és az előbb készített meztelen képe?! Biztos nem marad így, ha előbb el nem lopja megint valaki. Ő és Hófehérke is pontosan tudják, milyen érzékenyen érint a telefonom hogyléte, és ezt alaposan ki is használják.
-Unatkozok. Találj ki valamit.-kezdett el nyavajogni nekem.
-Én? Inkább neked kéne, Sherlock. Te vagy kreatív.-Eddig is nagyrészt ő volt az ötletfelelősünk, bár a legtöbbször szinte teljesen ugyanazt a bizonyos tevékenységet végeztük. Rekordot döntünk ezzel az egy órával, mint a leghosszabb idő, amit smárolás nélkül eltöltöttünk egymás társaságában.
-Sherlock nem is volt kreatív. Csak mindig összeesküvés-elméleteket gyártott, és rohadt nagy mázlista volt, mert be is jöttek általában.-forgatta meg a szemét, majd elvigyorodott.-Amúgy is, félek, hogy megunod az ötleteim, úgyhogy néha muszáj neked is kitalálni valamit.-sóhajtott fel továbbra is vigyorogva.
-Hogy lehetsz folyamatosan ilyen boldog?-kérdeztem ahelyett, hogy rendesen válaszoltam volna. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy vigyoroghat annyit, de szerintem semmivel sem lehetne letörölni Luke-ról ezt a borzasztó vidám arckifejezést. Időnként egész egyszerűen átragad rám a jókedve, de amúgy is imádom ilyennek látni. Csak annyi, hogy nem igazán tudom felfogni a miértjét.
-Az titok.-kacsintott rám.-De nem adtál még mindig ötletet. Ha kitalálsz valamit, én meg elárulom a boldogságom titkát.-vigyorgott rám.-Vagy kitalálhatok én valamit, viszont akkor nem tudod, miért vagyok boldog, az esetek 99% százalékába.-mondta halkabban, és a tekintete az ajkaimra vándorolt, majd újra elveszett a szemeim. Luke újra közelebb hajolt, miközben újabb visszautasíthatatlan programajánlatot kaptam tőle. Megpróbáltam nem túl kedvesen visszanézni rá, de másodperceken belül elfelejtettem, mivel próbálkoztam eddig, miután továbbra is viszonoztam a pillantását. Megcsókoltam, közben pedig egyre inkább próbáltam a hátára nyomni, hiába tudom pontosan, hogy az ő esetében nem működnek a fenyegetéseim.
-Nem. Most mondod el.-suttogtam halkan, de határozottan, továbbra sem nagyon hagyva neki mozgásteret. Persze, majd ő fogja megmondani, mi legyen. Mondjuk volt egy olyan érzésem, hogy úgy reagáltam, ahogy ő szerette volna, így igazából már megint nem sok beleszólásom van a történésekbe. Egyszerűen nem megy, nem tudok távol maradni tőle.
-Nem, nem fogom elmondani. Azt ki kell érdemelni.-suttogta vissza. Halkan felkuncogott, mikor a nyakához hajoltam, és nyomtam pár csókot a nyaka hajlatába. Ezután újra az ajkához nyomtam az enyémet.-Najó, lehet elmondom.-sóhajtott fel, miután elváltam ajkaitól.
-Igen, jobb lesz, ha elmondod.-értettem vele egyet kivételesen, még mindig felé hajolva. Inkább mellette feküdtem, mint rajta, de így is kényelmesen a hátán tudtam tartani. Nem számítottam rá, hogy ellenkezne, de azért kellett valami, amin keresztül ismertethetem vele a lehetőségeit. Igyekeztem nem megcsókolni addig, amíg nem fejeztük ezt be, de nem tudtam, meddig bírom még tartani magam, miközben ennyire titkolózik. A szabad kezem közben lecsúszott a nadrágjához, bár úgy sejtettem, nem sokat segítek így rá a koncentrációjára. Óvatosan rámarkoltam a lényegre, elvégre nem kell levennie semmit ahhoz, hogy megkínozzam kicsit. Tulajdonképpen biztos, hogy elvonom vele a figyelmét és sosem tudom meg, honnan a fene nagy boldogsága.
-Nem tudom, hogy biztonságban tudhatom-e a titkom, ha elmondom.-sóhajtott fel. Összevont szemöldökkel nézett rám, és igazán igyekezett nem felnyögni.-Ezzel nem győzhetsz meg, ugye tisztában vagy vele?-kérdezte felsóhajtva.