How I Met My Boyfriend [Gay story]

Part Twenty-Seven-A zombie apocalypse?

Luke POV

Éhesen sétáltam be az ebédlőbe, hátamon a táskámmal. Kicsit meglepődtem, hogy senki nem volt bent, kezdtem úgy érezni magam, mint egy zombis filmben, de az éhség legyőzött és nem hagyta, hogy elmeneküljek. Elvettem egy tálcát, és miután megkaptam az aznapi első étkezésemre a kaját, leültem az egyik üres asztalhoz. Rengeteg lehetőségem volt, szóval úgy ültem le, hogy szembe legyek a bejárattal, hátha tényleg zombiapokalipszis van, és lehetőségem legyen védekezni, ha meglátok egyet. Elkezdtem enni a levesem, és közben a gondolataim, mint ma már többször, Jamie felé kalandoztak el. Már épp végeztem a levesemmel, mikor lépteket és hangokat hallottam meg az ebédlőhöz vezető folyosóról. Már lelkiekben felkészültem, hogy ha tényleg zombik lesznek, akkor mit és hogyan fogok fegyverként használni. Egyre hangosabban hallottam a hangokat, úgyhogy megfogtam a villám és idegesen szuggeráltam az ajtót, felkészülve egy esetleges támadásra. Megkönnyebbültem felsóhajtottam, mikor csak pár körülbelül velem egyidős fiú lépett be az ebédlőbe, úgyhogy újra az evésre koncentráltam. Nem figyeltem, hogy kik jöttek be, ezért kissé meglepődtem, mikor leültem velem szembe Jamie.
-Remélem, hogy nem lógsz megint.-szólalt meg köszönés helyett, mikor lerakta a tálcáját az asztalra.
-Nem, ez lett volna az utolsó órám, csak elmaradt, és úgy voltam vele, hogy bejövök ebédelni, mert elfelejtettem reggelizni, és rohadt éhes voltam.-vontam meg a vállam halványan elvigyorodva. Meglepő lenne, ha nem felejtenék el valamit minden nap. Csak ha a ceruzámat felejteném el, nem lyukadna ki a gyomrom az éhségtől. Mivel elég korán végzek, lehet hogy el kellene mennem lovagolni, már úgyis kinéztem egy közeli lovas sulit, de ha Jamie is ráér, és más terve van, szívesen benne vagyok.
-Elfelejtettél?-nézett rám furcsán, mire vigyorogva megvontam a vállam.
-Jó, igen, de mindenkivel megesik. Amúgy is elkéstem reggel, szóval már nem akartam ezzel húzni az időt. Aztán meg szünetekben inkább tanultam a következő órára, vagy...rajzoltam.-vallottam be vigyorogva.-Jó, inkább a második.-vontam meg a vállam megint, majd bevettem a számba egy falatot a második féléből.
-Hogy tudsz elkésni? Egy szinttel van csak feljebb a szobád.-sóhajtott kissé lemondóan. Miután lenyeltem, csak akkor szólaltam meg megint, mert hát nem illik teli szájjal beszélni.
-Elég könnyen...Sosem azzal van a baj, hogy lassan érek le az emeletről, hanem azzal, hogy későn indulok le. Mert hát, a hajam, újra elmondom, nem öt perc alatt készül el. Meg amúgy is, be kell pakolnom, felöltözni, merengeni az élet nagy kérdéseiről....Túl sok tennivaló, kevés az időm rá. Ha három órával előbb kelnék fel se tudnék időben odaérni.-magyaráztam vigyorogva, majd megvontam a vállam.-De a tanárok már hozzászoktak. Elég gyorsan. Úgyhogy ha rendesen tanulok, akkor általában elnézik. Kivéve a matektanárom, bár vele csak keddenként van első órám. Szóval lassan összegyűlik az 5-10 percekből egy óra.-sóhajtottam fel, de azért elvigyorodtam. Az előző 3 órámat is le tudtam igazolni, főleg, hogy informatikán először észre sem vette a tanár, hogy nem vagyok ott, először be se írt hiányzónak. Aztán persze az én kedves, aranyos osztálytársaimnak el kellett mondania, hogy nem vagyok ott, úgyhogy végül arról is hiányoztam. De igazolást szereztem, az a lényeg.
-Csodálatos.-jelentette ki a beszámolóm végén. Szerintem is az. -Én a helyedben már rég átiratkoztam volna magántanulónak.-vigyorgott rám vissza.
-De abban nincs semmi izgalmas. Így meg benne van, hogy a nagy rohanásba leesek a lépcsőről és eltöröm a lábam. Bár ha nem rohanok, akkor is leeshetek és eltörhetem valamim. És ami eltörhet, az el is fog előbb utóbb.-vontam meg a vállam vigyorogva. A jobb lábam már volt eltörve, szóval már csak a bal maradt ki, mert azon kívül minden lehetséges csontot eltörtem már vagy legalábbis megzúzódott. Hát na, szeretek veszélyesen élni. Lehet, hogy adrenalinfüggő vagyok. Amúgy is, ha magántanuló lennék, nem látnám Jamie-t sem. Az meg egyenesen katasztrófa lenne.
-Igen, tök izgalmas lesz eltemetni, miután kitörted a nyakad a lépcsőn.-jelentette ki egyszerűen.-Aha, de úgy tervezem, hogy csak a lábam töröm ki. Pontosabban a bal lábamat. Csak az hiányzik, és akkor már szinte minden csontom eltörtem. Már amit el lehet törni egyáltalán. Najó, a nyakam még nem, de azt nem is tervezem.-vigyorogtam rá. Már miért törtném el a nyakam? Annyira nem vagyok béna. De, vagyok annyira béna, majd igyekszek vigyázni.
-Meg sem lepődnék.-csóválta a fejét, mire csak megvontam a vállam.-Jó, hát volt olyan, hogy a kulcscsontom meg a bokám egyszerre volt eltörve, szóval dupláztam is néha. De legalább megerősödik a csontom, és nehezebb lesz eltörni. Asszem.-gondolkodtam el, hogy ez tényleg igaz-e, de aztán inkább csak megvontam a vállam, Jamie-t úgysem érdekli szerintem. Vagy ha mégis, akkor megint vitatkozhatunk legalább valamin. Amúgy érdekes, mert még csak nem is űztem soha olyan sportot, ami veszélyesnek mondható, szóval én csak szimplán szerencsétlen vagyok. Még a biztonságos dolgokat is percek alatt veszélyessé tudom tenni.
-Miért nem az osztálytársaiddal ülsz?-kérdeztem az osztálytársai felé pillantva. Jó, nyilván örülök hogy ide ült, de kicsit furcsálltam, hogy nem félt attól, hogy emiatt esetleg rájönnek, hogy meleg, mert ha csak egy kicsit is beszélgettek a múltkori összevont órán az osztálytársaimmal, tudhatják hogy én az vagyok. És az emberek nagyon szeretnek következtetéseket levonni és összeesküvés elméleteket gyártani. 
-Nekem jó itt, ha téged nem zavarlak.-vonta meg a vállát egyszerűen.
-Már hogy zavarnál?-kérdeztem összevont szemöldökkel, de közben elmosolyodtam.
-Nem tudom. Te kérdezted, hogy miért ültem ide.-nézett rám jelentőségteljesen. -Jó, ez igaz.-sóhajtottam fel, de elmosolyodtam közben. Tényleg én kérdeztem meg, hogy miért ült ide, ebből pedig levehette azt is, hogy nem szívesen vagyok a társaságában. Mondjuk ezt nem értem, hogyan gondolhatta az eddigi "találkozóink" után, de Jamie-t lehetetlen megérteni, és ezt jobb, ha elfogadom. Neki sem lehet egyszerű elfogadni, hogy teljesen hülye vagyok, szóval inkább nem szólok egy szót sem.
-És amúgy, neked még van órád ezután?-kérdeztem tőle, hátha van egy kis esély, hogy neki sincs, és együtt üthetjük el az időt délután.
-Ja. Lenne még egy.-közben ő is elkezdett enni, én meg már közben szinte teljesen végeztem az egész ebédemmel.
-Aha. Szóval ha jól értem, nem akarsz velem lógni, ugye?-néztem rá kihívó tekintettel, és elvigyorodtam, mert szinte teljesen biztos voltam benne, hogy annál bármi jobb, hogy iskolába kelljen lenni. Nem tudom, hogy mit csinálnánk, de majd kitalálunk együtt valamit, már ha benne van, és nem most akar jófiú lenni, hogy ne hiányozzon óráról.-Hát nem tudom. Mit csinálnánk?-kérdezte meg, mire megvontam a vállam.
-Nem tudom. Spontán ember vagyok, nem tervezem meg az egész napom. Mondjuk most pont előre terveztem, de mindegy. Szóval, találtam egy jó kis lovasiskolát a környéken, be akarok nézni. Ha gondolod velem jöhetnél. Szóval, attól függ, mihez lenne kedved.-magyaráztam folyamatosan mosolyogva, és a végén bólintottam, hogy megerősítsem a saját mondandóm.
-Gyorsan találd ki, mert ha végzek, itt hagylak.-közölte pusztán kedvességből, mielőtt folytatta volna a kajálást. Láttam, hogy néha az osztálytársai felé pillant, de azok úgy tűntek, mintha nem is érdekelné őket, hogy Jamie nem velük ül.
-Jóban vagy velük?-kérdeztem kicsit a többi diák felé biccentve, de utána vettem egy újabb falatot a számba. Nem úgy tűnt, hogy Jamie-nek nagy lemondással járt, hogy ide ült, és nem az ő asztalukhoz. Persze, jóban lehet velük. de nem tűnnek puszipajtásoknak.
-Nem tudom. Erős beszélő viszonyban.-mondta elgondolkodva.

----------------

Nem igazán tudom, mit írjak a részhez, hogy ne csak folyton magamat ismételgessem. Szóval, nem írom le megint, hogy mennyire köszönök mindent, remélem tudjátok ti is <3

xoxo, Riosa <3