Phoenix/SZÜNETEL/

19. fejezet - Fájdalom

Amikor újra felkeltem, ugyanott voltam mint eddig. A kórházban.
A kórteremben senki nem volt.
De kinyílt az ajtó. Sara beosont az ajtón.
-Hogy vagy?-mosolygott.
-Rosszul.-kezdtem el sírni.
-Elmegyünk Phoenixhez jó?- vígasztalt.
-Tényleg?-ültem fel az ágyon.
Csak bólintott. Az orvos sétált be az ajtón. Sara valamit mondott neki amit sajnos nem hallottam.
-Elmehet, de ha valami baj van jöjjön vissza. -parancsolt rám.
-Rendben!-majd felálltam és kezdtem szedelőcködni.
Saraval a kórház bejáratán jöttünk ki.
Anya ült a kocsinkban, kicsit derült lett az arca mikor meglátott.
Beültünk a hátsó ülésre.
-Még is kinek adtad el?-csaptam be a kocsi ajtaját.
-Mr. Peterson. -lett komor az arca.
-Na ne!-szinte ordítottam.
-Sajnálom kicsim. Ő jó pénzt adott érte.- sóhajtott.
-Hm.. szóval neked csak a pénz számít. A ló és én nem?-emeltem fel a hangom.
-De..-nem folytatta tovább a mondatot.
5 perc síri csend után megérkeztünk. A pokolba. Mr. Peterson üti a lovait. Borzalmas állapotban élnek a lovak.
El se tudom képzelni mit tett Phoenixel.
Régi. Mocskos. Ilyen az istálló amint kiszálltunk a kocsiból.
Az 50-es éveiben járó férfi rohant hozzánk. Szakadt farmernadrágban, és egy kék ingben. Kezében egy vasrúddal aminek a végén egy hegyes valami volt.
-Miért jöttek hmm?-idegeskedett.
-Megszeretném nezni a LOVAM!-emeltem ki a lovam szót.
-Már megvettem.-gúnyosan nézett rám.
-Had nézzem meg.-erőszakoskodtam.
-Távolról. Nagyon vad, sajnos nem akart engedelmeskedni. Nem jött le a szállítóról, és amikor húztam,hogy mégis mozduljon már, nem jött. Meg kellett mozdítani.-mutatott a kezében lévő vasrúdra. Sara a kezeit a szájához kapta,és sírni kezdett. Nekem a dühtől és a szomorúságtól folyt ki néhány könnycseppem.
Szónélkül indultam el a box felé. Távol tőle álltam meg, de még is láttam minden porcikáját,nem vehetett észre.
Szemeiben a félelem, fájdalom. Farán 2-3 mélyebb seb, nyakán néhány horzsolás. Lábai remegtek. A boxában áll a sár és a tárgya. Vize se kajája nincs.
Fogaim és öklöm összeszorítva. Szemeim nem pislogtak de még is folyamatosan a könnyek hullottak belőle. Az egész testem remegésbe kezdett s szemeim becsuktam. Néhány másodpercig így álltam.
Majd elkezdtem felé sétálni.
Fejét felkapta, hátrálni kezdett.
Boxa elé értem. Torka szakadtából nyihogott, amiben a félelem és a vadság mutatkozott. Felemelkedett hátsó lábaira. Én hátra estem. Sara már bömbölt a sírástól.
Becsuktam szemem. Kinyitottam.
-MAGA SZÖRNYETEG!-üvöltöttöttem a minden pillanatot megfigyelő férfire.
Kitört belőlem a sírás.
-Adja vissza.-már csak sutoggtam.
Anya ide futott hozzám, felállított és a kocsiba vonszolt.
Beszálltunk mindannyian és el hajtottunk a farmról.
Egész úton sírtam.
Haza értünk. 7 óra.
Majd megpillantottam Skyt, a legelőt, a pályát, a díjugrató pályát, az istállót,mindent. Ordítva sírtam. Anya és Sara csak vonszoltak a házba.
Leültettek a kanapéra, anya teába fogott bele.
-Menj zuhanyozz le. -suttogta anya.
-És Sky?-sírtam még mindig.
-Megcsinálom.-simította végig a hátam Sara.
Fél óra múlva a tea is és Sara is kész voltak,addig én hajat is mostam. Beugrottam az ágyába. Sírtam. Anya felhozta a teát, amit gondolkodás közbe eliszogattam.
Letettem a bögrét az éjjeliszekrényre,és elaludtam.

Sziasztok, itt a várva várt rész! Tudom kicsit szomi 😘😥