Phoenix/SZÜNETEL/

36.fejezet - Eltévedtünk

Sara addig nézett táltott szájjal amíg Ethan be nem ment az istállóba.
Vinnyogva rohant hozzám és kezdett el ugrálni mint egy 5 éves kislány.

-Ugye tudod hogy Ethan megmentett és elkérte a telószámod?-állt meg egy pillanatra.
-Igen Sara felfogtam!-nevettem el magam.
-Katy ebből lesz valami.-kacsintott Sara.
-Nyugi már Sara!-fogtam meg mindkét vállát. Jó igen,ez tényleg aranyos volt tőle,hogy megmentett de Sara már nagyon felfújja a témát.
Inkább fogtam Rusht és bevittem a boxába. De amint kiléptem Rush boxából ez fogadott:

-Katy mondtam hogy ez veszélyes érted? Ha Ethan nincs ott akkor szerinted mi lett volna? Agyontapos Rush! Nem akarom mégegyszer meglátni,hogy nélkülem szelidíted azt a vadlovat! Nem is kellett volna megengednem Mr.Rillnek hogy neked adja ezt a lovat!-rohangált fel alá az istállóban,Ethan pedig kigúvadt szemmel nézte ezt az egészet.
Mi? Hát ezt nem hiszem el! Olyan ideg gyűlt fel bennem,hogy kitört belőlem minden.

-Neked mi jogod van ahhoz,hogy kérdőre vond hogy én mit csinálok? Semmi közöd az életemhez! Te komolyan azt hiszed hogy befolyásolhatod hogy mit teszek? Nem vagy az apám Eric! Értsd már  meg!-ordítottam, de Ethan befogta a szám,mielőtt még valami rosszat mondok. A hangoskodásra Sara is bejött az istállóba. Ericnek egy kis megszeppenés volt az arcán.
-Elég legyen már! Mindent hallottam!-még nagyobb hangnemmel lépett be a vitába Sara. A vita utolsó mondta volt,mert Sara kiráncigált az épületből.
-Menj el Stelláért és megyünk terepre,mert nekem ez sok volt.-amilyen határozottan csak tudtam úgy mondtam. Sara sarkon is fordult és indult lováért.
-A kapu előtt találkozunk!-ordítottam hátra,és léptem volna be az istállóba de Ethan és Eric hangját hallottam.

-Ethan nekem elegem van! Én csak jót akarok neki mert...-itt elakadt a szava.
-Mert?-kérdezte Ethan.
-Mindegy. Csak a lényeg,hogy vigyáznom kell rá.-és itt befejeződött a beszélgetés.
Végül nem érdekelt,csak beléptem az ajtón. Kicsit meg is lepődtek az érkezésemre.
-Figyelj Katy.-de itt félbeszakítottam.
-Eric nem érdekel!-amint kimondtam,úgy raktam fel az alátétet lovamra. Nem szólalt meg többet Eric.
Én pedig csak folytattam a nyergelést.
Amikor kész voltam,csak felültem és elmentem melletük,egy szó nélkül.
A kapunál vártam Sarara,néhány perc múlva megérkezett és indultunk a terepre.
-Merre menjünk?-kérdezte barátnőm.
-Arra.-mutattam egy útra ahol még egyikünk se járt.
-Nem fogunk eltévedni?-aggodalmaskodott Sara.
-Csak nem,de legalább nem látom Ericet.-nevettem. Sara csak nevetett és mentünk az ismeretlen irányba.
Már egy jó fél órája sétáltunk,közbe beszélgettünk,de egyikünk se figyelt merre megyünk. 
-Vágta?-kérdezte barátnőm,hisz egy sík és egyenes út tárult elénk. Amint kimondta vágtába indítottam lovam. Végetért az egyenes szakasz és újra sétáltunk. Egy nagyon kicsi kis rétnek nevezhető helyre értünk. Tényleg picike volt. Leszálltam lovamról és kikötöttem egy fához.
-Elmegyek itatni Stellát mert ma kevés vizet kapott,az előbb láttam egy kis patakot.-csak bólintottam ő pedig elment.
Már egy órája vártam Sarara. Nagyon kezdtem aggódni. Már sötétedni is elkezdett.
Elkezdtek potyogni a könnyeim,azt se tudtam merre kéne hazamenni,ezért még elindulni se indultam el.
Egyre sötétebb lett. Csak a tücskök ciripelését lehetett hallani.
Márcsak a lovam menedéket nyújtó nyakát öleltem,hisz rettentően féltem.
Farkas üvöltés lepte be az erdőt amitől néhány madár felrepült a fákról. Sötétség járta át az erdő minden kis zugát.Testem remegésbe kezdett én pedig csak lovamat öleltem szorosan.
Azt hiszem nem fogok élve haza jutni. Ennek még gondolatától is kirázott a hideg és mégszorosabban öleltem lovamat. Iszonyúan féltem.

Bocsi hogy ennyit várattalak titeket. De remélem tetszik a rész ☺