Sky itatása közben, Phoenixet is ugyanígy ellátuk.
Sara sajnos ezután haza ment. Ilyenkor volt fél 8.
Mivel Sky és Phoenix csak "látásból ismerik" egymást, ezért gondolom, hogyha egy legelőre szeretném őket tenni,meg kéne egymást ismerniük.
Mindkettő lóra rá raktam a kőtőféküket és a folyosóra vezettem őket. Egymás előtt megálltak. Phoenix megszagolta, de Sky valamiért hátrált, és elkapta a fejét.
Na hát ez így nem jó. Majd megszokják egymást,de inkább külön legelőre rakom őket.
Először Phoenixet engedtem el megszokott legelőjére, aztán Skyt a régen nem használt legelőnkre.
Miután Skyt elengedtem, egyből vidám vágtába kezdett. Ezen csak elmosolyodtam.Mentem volna be a házba de anya állt mosolyogva az ajtóban.
-Büszke vagyok rád!- nyomott egy puszit a homlokomra.
-Miért?-néztem fel rá.
-Meg néztem ahogy Liát oktatod, és most ahogy elengedted az új lovat, láttam mennyire boldog vagy.-csillant fel a szemében valami.
-Szóval te titokban figyelsz engem?-nevettem.
-Csak kíváncsi vagyok, na gyere be egyél!-nevetett ő is.
-Oké.-majd bementünk.
Gofri volt a kaja! Mondjuk azért még a finom hamburger is bennem van😁
Holnap nem jön senki tanítványom, Sara pedig Stellával lesz egész nap. Mondta hogy be kell pótolnia mindent Stellával.
Én pedig Phoenixel!😁
9 óra után álomba is merültem.***
Reggel, meglepő módon magamtól keltem. Nagyon kialudtam magam.
Órámra néztem 9 óra! Kipattantam az ágyból, és a fürdőszobába siettem. Tükörbe néztem, úgy nézek ki mint aki éveket aludt át. Megmostam az arcom. Majd mentem is ruhás szekrényemhez. Egyszerű lovas cuccba öltöztem, hajam kifésültem, és most kiengedve hagytam.
Lefele menet megcsapott a virsli illat.
Evés után, siettem a legelőre, ahol lovaim boldogan vágtáztak.
Sky ma a legelőn pihen, de Phoenix dolgozni fog.
A kapunál hagyott szárat vállamra dobtam, a kapun benyitottam, és drága lovam nevét kiáltottam.
Felkapta fejét, és boldog vágtába sietett hozzám. Örömmel vittem az istállóba, ahol boxa előtt a folyosón elengedtem. Bíztam lovamba, nem is ment el. Mint egy évek óta, betanított ló úgy viselkedik. Kötőfékét is levettem róla, majd a kis dobozából, előkaptam kaparóját és keféjét. Most aprólékosan letisztogattam szőrét. Vödrével a boxa melletti csaphoz siettem ahol, belengedtem a friss hideg vizet. Teletöltöttem és lovam elé raktam, aki egyből lehajolt a tiszta vízhez. Addig én a felszereléseit előpakoltam. Felnyergeltem, majd a polcon lévő kobakot húztam fejemre.
A polc alatt lévő dobogót, lovamhoz vittem.
Felpattantam nyergébe,majd elindultam, egyenesen ki a kapun. A közeli fenyvesbe vettem az irányt.
20 perc séta után, bekanyarodtunk a sötét fenyvesbe. Egy szép szabályos "folyosó" tárult elénk, ahol megkezdtük az ügetést.Valami hangos mocorgást hallottam a balra lévő bokorból. Egy farkas dugta ki fejét,aki hangos morgásba kezdett, én pedig egyből vágtára késztettem lovam, aki vette az adást,és megindult. A farkas kiugrott és elkezdett futni utánunk. Phoenix végre észre vette a száguldó farkast, és még gyorsabb vágtába kezdett. Nem féltem. Inkabb élveztem, ahogyan villámgyors vágtával száguldunk a semmibe. Amit észre vettem hogy lovam is élvezi, a gyors vágtánkat.
A farkas elfáradt és feladta a küzdelmet. Megállt. Phoenixet is megállítottam. Megfordultam a farkas felé. A farkas újra dühös lett és nekünk akart ugrani,de Phoenix felágaskodott, majd óriási dobbantással érkezett le a farkas elé pár centivel. A farkas kúszva a földön elszaladt. Lovam nyakát megsimogattam. Tudtam hogy ágaskodni fog, tehát felkészültem rá, ezért nem estem le.
Elégedetten és büszkén lépdelt ki az erdőből. Újabb 20 perc múlva otthon voltunk.
Lassan lépkedett be az istállóba,de érezni hogy erőbe van, és kicsattan az enegriától.
Lepattantam és egyből leszereltem.
Átkeféltem izzadt szőrét, majd egy nyakmadzagot akasztottam nyakára. Nemrég idomítottam nyakmadzaggal, jól ment. Most kimegyek így vele terepre.
A kapunk előtt van egy ösvény ami egy gyönyörű rétre vezet.
10 perc ügetés után a rétre értünk.
Gyönyörű lila virág takaró borította a zöld füves rétet. A virágokba, néhol belekapott a szél.Phoenixnek iszonyatosan jó kedve lett, és jelezte hogy vágtázni szeretne.
Én se gondoltam más képpen, egy picit megböktem lábammal, egyből vágtába indult, miután biztosan ültem hátán, elengedtem a nyakmadzagot, és tárt karokkal vágtattunk, a gyönyörű napsütéses keddi napon, lovammal a réten. Szabadság. Csak ennyi járt a fejemben. A hajamba erőteljesen kapott bele a szél, én pedig becsuktam a szemem. Nem tudom elmondani ezt az érzést.
Phoenix leállt lépésbe. Ráhajoltam nyakára és megöleltem.
Lehuppantam róla, majd elkezdtem futni visszafele. Ő csak össze-vissza ugrált,vágtázott mellettem, amitől elkezdtem nevetni. Bizalom.Sziasztok! Itt egy jó hosszúra sikerült rész, nektek, bocsi, hogy rég írtam részt😘
YOU ARE READING
Phoenix/SZÜNETEL/
RandomEz a történet Katyről és Phoenixről szól. Óriási kalandokba keverednek , és rettentően közel kerülnek egymáshoz. Ha szereted a lovakat és izgalmas történetet keresel megtaláltad! ;) Jó szórakozást! :)