Meccsnézés, vagy annál több?

12.

  Szaladt utánam és vissza akart ráncigálni. Amit hagytam is neki. Neki lökött a falnak és ténylegesen meg akart csókolni. De mire oda jutottunk volna, én húztam el a fejem. 

- Bocsi, már nincs kedvem hozzá. - Mondtam, majd elindultam kifele. 

Egy szót se szóltunk. Odaértünk apához és elindultunk a szállás felé. A szállásra értünk, eljött a búcsú ideje. Nem akartam. Nem akartam elbúcsúzni tőle. A csókját akartam érezni végre ajkamon. Nem akartam elengedni.. Ki tudja, mikor láthatom újra? Vagy egyáltalán láthatom-e még.. 

 A panzió előtt álltunk, apa várta, hogy elbúcsúzzunk egymástól és bemehessünk. 

- Itt a búcsú ideje. - Mondtam neki, a könnyeimmel küszködve. 

 - Igen, sajnos.. - Tette ugyanezt ő is. 

- Apa.. - Néztem rá amolyan ,,menj már innen" fejjel. 

- Jól van jól van.. Megyek már. Itt se vagyok. De ne tűnj el.. 

- Nem fogok, nyugi.. 

- Ne is. Na sziasztok. Köszönöm a körbevezetést, Niki. Örültem a találkozásnak. 

- Igazán nincs mit, máskor is. Én is örültem. Viszlát! Öhm akarom mondani, szia. - Nézett apára egy erőltetett mosollyal. 

- Sziasztok. - Ezzel apa bevonult a panzióba. Ketten maradtunk.. 

- Nem ülünk le picit? - Mutatott Niko balra, a tőle pár lépésre lévő padra. 

- De. Végül is. Leülhetünk..Úgy ültünk le a padra, hogy szorosan átkarolt. Ez kész lehetetlenség.. Pár órája ismertem és ennyire belé estem. A pillangóim megint repkedtek, kicsinált ez az érzés.. 

- Hogy érezted magad? - Nézett rám kérdőn. Én lefele hajtott fejjel ültem mellette, ránézni sem mertem. 

- Jól, köszönöm szépen ezt a kis együtt töltött időt. Tetszett a körbevezetés, meg minden jó volt. 

- Haragszol rám? 

- Igazából nem. Akkor sem haragudtam. Csak szarul esett. Gondoltam, ha te így, akkor én is. 

- Te kis mocsok. - Mondta nevetve és még jobban átkarolt, majd megfogta a kezem. Nem akartalak ezzel megbántani. Csak úgy voltam vele, ne hogy már a mosdóban történjen meg.. Érted.. 

- Értem, persze. Én is így gondoltam. Csak hát igen. ,,A szükség nagy úr. 

- A szükség nagy úr." Mondtuk teljesen egyszerre, majd nevetésben törtünk ki. 

- Amúgy ugye apum nem volt gáz? Mert emiatt is aggódtam eléggé.. 

- Nem, dehogy. Nagyon jó fej apud van. Nekem legalábbis így jött le. Féltem, mikor kiagyaltam gyorsan az idegenvezetést.. De muszáj volt valamit kitalálnom, hogy magam mellett tarthassalak. 

Ezen akaratlanul is elmosolyodtam. 

- Ez édes volt. 

 - Ez az igazság. - Mondta és magához ölelt. 

- És mi lesz most? - Kérdeztem tőle úgy, hogy alig lehetett érteni. Már majdnem sírtam.. 

- Mi lenne? Elköszönünk egymástól és ennyi volt. Na jó nem. Nehogy elhidd, te kis durcás. Figyelj. Az lesz, amit szeretnénk. Nehéz lesz, de vállalom. Rajtad múlik, hogy szeretnéd-e annyira, hogy kitarts mellettem. 

- Persze, hogy szeretném! De... 

- Édes, akkor nincs de. Megoldjuk. Mindent meg fogunk oldani, rendben? Ne sírj, kérlek.. 

Magához fordított, letörölte a könnyeim és ismét átölelt. Ölelése, akár egy menedék, ahol biztonságban éreztem magam. Nem akartam szabadulni belőle.. 

- Elcsavartad a fejem, te lány.. Már akkor, amikor odajöttél hozzám sörért. Olyan kis béna, félénk voltál. Meg akartalak zabálni. - Jegyezte meg mosolyogva, majd nyomott egy puszit az arcomra. 

- Naaa.. Nem is voltam béna. Csak egy kicsit féltem. 

 - Kicsit? Komolyan? Majd össze tojtad magad. Ennyire ijesztő lennék? 

- Naa.. Ez.. Igaz. De na. Akkor is. Amúgy nem. Csak én vagyok ilyen szar. 

- Nem vagy te szar. Ne is mondj ilyeneket, rendben? Mert nem igaz. Te egyszerűen gyönyörű vagy.. - Ez után még egy puszit nyomott az arcomra, egyre közeledett a számhoz. Csak nem fordultam teljesen felé, ezért nem érte el. 

- Niko.. 

- Mondd, szépség.. Mi a baj? 

- Megígéred nekem, hogy látni foglak még? És lesz még esélyem arra, hogy megöleljelek? 

Megfogta ismét a kezem és a szemembe nézett: 

- Igen. Megígérem. - Majd egyik kezét arcomra helyezte és megcsókolt. 

Nem tétováztam, természetesen visszacsókoltam. Mióta megláttam, vártam erre a pillanatra.. A pillangóim eltűntek, már nem éreztem kellemetlenül magam. Megszűnt minden félelmem. Áradt belőle a szeretet.. Akkor, annál a csóknál, megindult bennem valami.. Valami, ami erősebb volt, mint egy rajongás. Nem akartam, hogy véget érjen... 

- Remélem, minél hamarabb láthatlak, édesem! - Mondta, majd megint megcsókolt. 

 - Én is, mindennél jobban várom. Csak győzzük kivárni.. 

- Hát.. Megoldjuk. Menni fog. Bár.. Az ilyen jó csókot nehezen mellőzöm.. 

 - A tiédet nehéz lenne elfeledni. Nem, mintha akarnám, mert nem. Csak érted. Oda vagyok az ajkaidért.. - Majd a változatosság kedvéért én csókoltam meg. 

- Csak az ajkaimért? - Kérdezte felemelt szemöldökkel. 

- Hát. Mondhatnám úgy is. De nem. Mert tetszik azért a többi ,,tartozék" is. 

 - Ahhh, szóval csak a szám kell. Okés. Megkapod, most az egyszer. Na jó, máskor is. - Rám mosolygott, majd hosszasan csókolóztunk..

 Az időt nem is észleltük. Már sötétedett. Mennem kellett vissza, meg neki is lépnie kellett már..Megálltunk a szálló előtt és éreztük, itt a búcsú ideje.. Immár a tényleges búcsúé.. Mindketten elkezdtünk sírni, bár ő próbált erősnek tűnni. De neki sem ment..

 Amíg a padon ültünk, telefonszámot cseréltünk, közös képet csináltunk és megjelölt Facebookon. Megbeszéltük, hogy minden rendben lesz, türelemmel fogjuk várni a következő találkozást. 

Átölelt még egyszer, nyomott egy-egy puszit mindkét oldalamra. Majd megfogta az arcom, közelebb húzott. kaptam puszit a homlokomra is. És a számat sem hagyta ki. 

 - Vigyázz magadra, szépségem, rendben? - Mondta a következő sírást visszafojtva. 

- Csak akkor, ha te is. - Válaszoltam sírás közben, majd erősen magamhoz szorítottam.. 

- Mennem kell. Jó legyél, drágám. Majd írok, ha haza értem. 

 Adott még egy puszit, majd elindult.. Egyre távolabb került.. Ahogy végig néztem, a szívem szakadt meg..