Meccsnézés, vagy annál több?

21.

Végeztünk a reggelivel. Kimentünk szépen elmosogattunk mindent. A konyhából kifelé jövet apa állított meg minket.

- Lányok.

- Igen?

- Én elugrok most, veszek egy-két dolgot. Aztán maradunk még kicsit, de kora délután indulunk. Ki kell menjek még dolgozni..

- Ohhh okés. - Mondtam szomorúan.

- Niki, anyud elment dolgozni. Sietett, annyit mondott, hogy adjam át, ebéd a hűtőben.

- Rendben. Köszönöm. Mindent köszönök! Hogy elhozta ide a lányát és megtette mindezt érte. Hogy megterveztük ezt és meg is valósítottuk. Tényleg. Nagyon szépen köszönöm!!! - Nyögte ki meghatódottan Niko, a könnyeivel küszködve, majd megölelte aput, aki kissé meg is lepődött, de visszaölelte.

- Igazán nincs mit! Érte bármit. Na, én megyek most. Jövök majd vissza. - Azzal apa el is sietett.

Csak néztük egymást Nikivel.. Pár percig egy szó se hangzott el. Ültünk a nappaliban és hosszasan elmeredtünk egymás tekintetében.

- Luca! Maradj itt, kérlek. Mindjárt jövök. Csak maradj itt, kérlek..

- Ookés. Maradok. De..

- Nincs de. Csak várj.

- Hát jó..

Kb. két perc múlva vissza is jött. Kezében egy üveg pezsgővel.

- Most pezsgőt szeretnék bontani. Szeretném megünnepelni, hogy megismertük egymást. Ugye, benne vagy?

- Öhhm, hát persze!

- Rendben. Maradj itt. Kinyitom és hozok poharakat. Addig ülj le.

Így is volt. Kitöltve hozta ki két igazán csicsás pohárban. Szinte túlzásnak tartottam.

Egymás szemébe nézve koccintottunk arra, hogy megismertük egymást és a leendő folytatásra.

Az utolsó pár kortynál tartottam, amikor észrevettem, van valami a poharamban. Én nem akartam elhinni... Nem.. Lehetetlen.. Istenem..

- Pi.. picim... Ez.. Ezt nem hiszem el..

- Pedig jól látod, életem. Nem hiába beszéltem neked arról, mennyire szeretlek. És hogy terveim vannak veled. Te vagy a jövőm. Én elköteleztem magam. Akármi lesz, veled szeretnék lenni, amint lehet, mindig!

Azzal elvette a kezemből a gyűrűt, letérdelt elém és feltette azt a bizonyos kérdést.

- Kedves Karsai Luca! Hozzám jönnél?

Nem hittem el... Nem.. Lehetetlennek gondoltam. Elsírtam magam, mikor a szemembe nézett. Annyira láttam bennük, hogy szeret. A szemei nem hazudtak. Mindent ki lehetett olvasni belőlük. Ott akkor nem volt senki más, csak mi..

Sírtam a boldogságtól, majd kétszipogás között gondolkodás nélkül válaszoltam.

- Igen... Hozzád megyek, szerelmem! - Miután kimondtam, ujjamra húzta a gyűrűt, majd nyakába borultam és magamhoz szorítottam.

- Szeretlek nagyon! Nagyon-nagyon! Mindent meg fogok tenni értünk! Veled szeretném leélni az életem!

- Én pedig veled! Ezt nem hiszem el... Honnan tudtad, hogy mekkora gyűrű kell? Hisz pont jó...

- Hát picim.. Az úgy volt, hogy láttam már a kezed. Direkt megfigyeltem. Majdnem ugyanolyanok az ujjaid, mint nekem, így szerencsére nem volt nehéz dolgom.

- Szörnyű vagy.. Ezért szeretlek.. - Hitetlenkedő szavaim után megcsókoltam.

- Figyelj. Tudom, hogy ez egy őrültség, de én már most tudom, csak téged akarlak.. És láttam a szemedben, hogy te is így érzed. Ezért kértem meg a kezed, picim!

- Én még el sem hiszem. Kell egy kis idő, mire felfogom.. De igen. Így gondolok mindent én is, mint te! A legnagyobb örömmel kötelezem el magam melletted.

- Ennek örömére akkor igyunk még. Megígérem, nincs több tárgy, amivel meg akarlak fullasztani.

- Jajjj te.. Az én bolondom vagy, szerelmem..

- Csak a tiéd..

Ittunk még egy ideig, majd leültünk a kanapéra és egymás mellé feküdtünk.