Meccsnézés, vagy annál több?

20. + köszönet

- Semmi.. Csak..

- Csak?

- Sajnálom.

- Mit??

- Én nem akartalak megbántani ezzel az egésszel. Sőt.. Én csak hülyéskedtem. De láttam rajtad, hogy szarul esett. És ezt nem akartam. Túlzásba estem. Sajnálom.. Csak ahogy viszonyulok hozzád.. Annyira tetszel. Akarom mindened és egyszerűen elvesztem melletted a fejem.. Megrészegítesz.. Minden csókodba beleszédülök..

- Niko... Édesem.. Hidd el, nem bántottál meg. Nyugiiii. - Fogtam meg kezét.

Semmi baj, rendben? Így elsőre kicsit soknak éreztem, de nem haragszom. Imádlak nagyon és te is ugyanennyire tetszel nekem.

- Imádlak. - Majd megfogta az arcom, közelebb húzott magához és forró csókcsatába kezdtünk.

Ennyire közel még nem voltunk egymáshoz..

A megbeszéltek ellenére végül csak lekerültek a ruháink. Meg is lepődtem magamon, ahogy viselkedtem azon a felejthetetlen éjszakán.. Akkor, abban a pillanatban nem volt kérdés. Legbelül mindketten akartuk a másikat. Jobban, mint eddig bármi mást..

Egymás karjaiban ébredtünk. Ez semmihez sem fogható érzés volt. Csak mi.. Ketten.. Senki és semmi sem választhatott el minket. A másikra nézve már tudtuk, ez ma véget ér, ellenben viszont azt is, hogy valami új kezdődik el.. Valami, ami minden eddiginél erősebb. Valami, ami nem vár mást, mint viszont szeretetet. Mindketten a búcsúra gondoltunk. Ez meg is pecsételte a reggel hangulatát. Eléggé szomorú volt.. Elsírtam magam, mert ugyan itt volt mellettem, de tudtam, este már nem ölelhetem.. Próbált megnyugtatni. Valljuk be, elég nehéz volt. Mivel én nem vágytam másra, mint arra, hogy fogja a kezem, öleljen és csókoljon, egész nap.. Szimplán csak arra volt szükségem, hogy mellettem legyen.

- Jó reggelt, édesem! - Mondta mosolyogva, majd nyomott egy puszit a számra.

- Jó reggelt! - Néztem rá enyhén erőltetett mosollyal az arcomon.

- Hogy aludtál?

- Soha jobban.

- Tényleg?

- Igen.. Tényleg. Úgy érzem, ezt nehezen fogom nélkülözni..

- Én is, hidd el. Olyan kis édes vagy, mikor alszol. Olyan jó volt hozzád bújni..

- Neem is vagyok édes..

- Ohh dehogyisnem. Nem hiába vagy az édesem..

- Hmmm..

- Mi az?

- Semmi, csak..

- Csak?

- Ahhj. Semmi.

- Mondd, mi a baj?

- Nincs baj.. Csak itt kell hagyjalak. És én nem akarlak. Itt akarok maradni.. Veled.. Nem akarom, hogy ez véget érjen! - Ezen szavak után ismét elsírtam magam..

- Shhhh.. Édesem. Kérlek.. Ne sírj.. Gyere, bújj ide. Nyugodj meg, okés? Luca... Nézz rám:

Szeretlek..

- Igen? - Kérdeztem tőle alig érthetően a sírás miatt.

- Igen.. Azt hiszem.. Egyre jobban..

- Én is szeretlek téged.. - Majd pár pillanatig abbahagytam a szipogást és megcsókoltam.

- Minden rendben lesz, okés? Együtt megoldunk mindent! Semmi baj nem lesz! Nem lesz ugyan egyszerű, életem, de én mindent meg fogok tenni értünk! Úgyhogy ne szomorkodj! - Letörölte a könnyeim.

- Tudom.. Rendben.. Csak nehéz..

- Ezzel nem vagy egyedül. - Majd átölelt és egy ideig még egymás karjaiba temettük magunkat.

Kopogtak.

- Niko? Bejöhetek? Hoztam reggelit nektek. - Mondta Anna.

- Gyere anyu, persze.

- Jó reggelt lányok. Tudod, Niko, nem szeretem, ha bennt eszel, de ez most kivételes alkalom. Nem csinálunk ebből rendszert, csak hogy tisztában légy vele.

- Rendben, anya. Köszönjük szépen! - Majd megölelte anyuját, aki végig mosolygott. Látszólag örült nekünk..

- Köszönjük a reggelit! - Mondtam mosolyogva én is.

- Igazán nincs mit. Jó étvágyat hozzá nektek! Ha végeztetek, hozzátok ki és mosogassatok is el. - Felelte, majd kiment.

- Ez a minimum. - Szólt Niki utána.

- Jó étvágyat, életem!

- Életem? Ezt nem is mondtad még nekem..

- Csak akkor akartam, ha már úgy is érzem.

- Értem. Aranyos vagy. Jó étvágyat neked is. - Adtam egy puszit a szájára, majd el kezdtünk enni.

Sziasztok!

Köszönöm szépen az eddigi megtekintéseiteket és szavazataitokat! Remélem, tetszik a történetem és a továbbiakban is olvasni fogjátok, mivel elég hosszúra tervezem... Idõ hiányában kevesebbet fogok ugyan írni, de azért igyekszem.

Ha bármilyen észrevételetek van, kérdés vagy bármi, írjatok. Puszi és kellemes hetet mindenkinek!