Meccsnézés, vagy annál több?

31.

Az 528-as szobát kellett keresnem, amit meg is találtam, be is kopogtam, csak épp nem ő nyitott ajtót.
- Szia, ne haragudj! Bakó Barbara nem ebben a szobában van? - Kérdeztem meglepett és kicsit aggódó tekintettel.
- Szia. De igen, itt van, csak az előbb elvitték valahova. Nem tudom, talán kivizsgálásra, vagy valami. Várd meg nyugodtan szerintem itt, nem hinném, hogy sokáig tartana. - Válaszolt kedvesen a szobában fekvő mosolygós lány.
Megköszöntem a szavait, majd leültem a Barbi ágya melletti székre és vártam.
Majdnem egy óra múlva benyitott a szobába.
Megijedtem egy kicsit..
- Szia. - Köszönt hatalmas örömmel és szinte a nyakamba ugrott, amennyire tudott.
- Szia. - Öleltem magamhoz.
- Örülök, hogy itt vagy! - Mondta a szemembe nézve..
Látszott a tekintetében, mennyire őszinte. Viszont én valami mást is láttam a mosolya mögött.. Fájdalmat.. Tele volt kisebb sebekkel, rajtuk ragtapaszokkal.
- Tessék, egy kis boldogság. - Majd oda nyújtottam neki a csokit.
- Köszönöm szépen! Az amúgy nagyobb boldogság nekem, hogy itt vagy. - Ismét megölelt, ami nagyon jól esett a fájó lelkemnek.
- Jól áll amúgy a köpenyed! - Jelentettem ki vigyorogva, miközben végig néztem rajta.
- Hahaha. Nincs alatta semmi, szóval.. - Kacsintott rám.
Zavarba jöttem, nem tudtam mit mondani erre, inkább tereltem.
- Na mesélj. Mi történt pontosan/hogy vagy/meddig kell itt maradj még?
- Részletekbe nem mennék bele. Nem szeretnék róla beszélni.. - Mondta a fejét leszegezve.
Láttam rajta, hogy tényleg jobb, ha nem firtatom. Inkább magamhoz öleltem.
- Pár napig még itt tuti leszek, vannak még vissza vizsgálatok, de jobban vagyok.
- Ennek örülök!
Ölelt. Semmi másra nem volt szüksége, csak hogy öleljen. Nem tudtam, mit érez legbelül. Egyedül a fájdalom volt, ami kiült az arcára.
Nem is igen beszélgettünk.
Közbe visszajött a mosolygós lány, aki udvariasan kiment, míg beszélgettünk, bár mi nem zavartuk ki, ő jobbnak látta így.
- Nem szeretnél itt aludni?
- Itt?
- Igen. Megengedik. 4 hely van, de mi csak ketten vagyunk itt Violával. Tutira belemennek.. Viola, neked nem lenne gond? - Nézett hol rám, hol a lányra.
- Nekem aztán nem. Nyugodtan maradj csak. - Mosolygott rám.
- Hát nem is tudom. Ez nem helyén való..
- Nem lesz gond. Azt mondom, hogy a testvérem vagy. Légy szíves..
- Jól van, legyen. De fürdeni haza megyek. Meg apuval megbeszélem.
- Rendben. Akkor én most elintézem. Várj itt. - Azzal kiment.
Mosollyal tért vissza, amiből gondoltam, mi fog következni.
- Itt maradhatsz. - Ölelt magához ismét.
A kelleténél talán erősebben öleltem, vagy értem hozzá, ami ugyan nem szándékos volt, de eléggé fájhatott neki..
- Jajj ne haragudj.. Nem akartam..
- Semmi baj, csak az oldalam..
- Egy kérdésre válaszolj.. Ugye nincs nagy gond?
- Nem tudom. Elvileg nincs, de ugye lesznek még vizsgálatok, meg várnak is eredményekre. Majd kiderül. Azon kívül, hogy fáj mindenem, jól vagyok.
- Nekem nem úgy tűnik.. Remélem, nem lesz baj.. Nagyon aggódtam, mikor felhívott a tesód..
- Elhiszem.. Én is aggódtam volna miattad.. - Megfogta a kezem.
Hoztam volna neked egy kis szuvenírt, de eltört, vagy nem tudom. Nem maradt meg.. Pedig.. - Elsírta magát.
- Shhhh.. - Magamhoz öleltem amennyire tudtam és próbáltam lenyugtatni kicsit.
Figyelj, a lényeg, hogy itt vagy, érted! - Néztem a szemébe.
Biztos nagyon cuki ajándék lett volna, de nem érdekel. Az a lényeg, hogy itt vagy és nem lett nagyobb baj.. Más nem számít.. Jó? Nyugii.. - Végig simítottam az arcán és felemeltem a fejét.
- Jó.. - Nézett immár ő is a szemembe.
Megnyugtattam, majd fogtam magam és haza jöttem. Út közben írtam Csengének, hogy ne tegyen ma ki képet, mert elvileg ,,ott alszom" nála. Másképp apa biztos nem engedne el.
Hazaértem, lebeszéltem az estét, utána Nikire gondoltam.. Fel kellett hívjam.
Össze is kaptunk kicsit, mert hogy megint az van, amit Barbi akar, de végül megbeszéltük. Este melózni ment, úgyhogy nem zavartam, mivel pihennie kellett még buszozás után, a munka előtt.
Bepakoltam egy kis táskába fogkefét, váltó ruhát, meg pizsit. Ettem, fürödtem és lepihentem kicsit.
A telefon hangja billentett ki a félig bealvásomból.
- Karsaiiii.. Szia. Mizuuu?
- Semmi érdekes. Veled, szivem? 
- Semmikee. Mesélj. Megint milyen nőhöz mész ahelyett, hogy velem lennél?
- Barbihoz..
- Jó ötlet ez?
- Látogatóba a kórházba.
- Hogy-hogy ott van??? Miii történt??
- Ahj majd személyesen mindent elmondok. Holnap ráérsz am délután?
- Igen. Itthon leszek, feljöhetnél, ha gondolod.
- Okés. Majd hívlak, mielőtt megyek.
- Juuu okés. Várom már, rég láttalak..
- Hát igen. Ez miattad van.. Te pesti luvnya..
- Kapd be Karsai..
- Bekapnám..
Felpakoltam, majd visszamentem a kórházba Barbihoz.
Mire oda értem egy harmadik ágy is el volt készítve.
- Micsoda fogadtatás.. - Mondtam Barbira és Violára mosolyogva, akik egy ágyon ültek és beszélgettek.
- Látod.. - Mondta Barbi, majd átölelt.
Örülök, hogy visszajöttél.. Apudnak nem gond?
- Nem. Megoldottam.
- Köszönöm! Nem tudod, mennyit jelent ez nekem.. - Ölelt magához ismét és egy puszit is nyomott az arcomra.
Voltak néha furcsa pillanatok mikor öleltük egymást, de tudta, hol a határ. Nyugodt volt, nem olyan rámenős, mint régen.. Tényleg szimplán örült, hogy ott vagyok.. Én is örültem nagyon, hogy nem maradtam otthon depizni..
Egész este beszélgettünk, nevetgéltünk, ami mindhármunkra ráfért. Violát is volt szerencsém kicsit megismerni, ő is tök aranyos volt. Az a tipikus mindig vigyorgó, szőke, kék szemű, kis termetű, aranyos lány. Kiderült, hogy a húga az én sulimba jár. Mindig újra és újra előjön, milyen kicsi is a világ..
Amikor Viola el ment fürdeni, Barbi kicsit közeledett hozzám. Megfogta a kezem és fejét a vállamra döntötte. Láttam az arcán, mikor rá pillantottam, hogy valami nem volt okés..
- Jól érzed magad? - Kérdeztem tőle.
- Igen, persze. - Mondta.
Csak félek.. Félek, hogy elveszítelek. - Folytatta kis habozás után, majd elsírta magát.
- Shhhh.. Ne sírj. - Öleltem magamhoz.
Nem fogsz elveszíteni.. Itt vagyok.
- Igen, most még..
- Itt is leszek.
- Nikivel karöltve.
- Igen, Nikivel... Tudom, hogy ez neked milyen szar.. De ettől független itt szeretnék lenni neked. Nem csak magad miatt, magam miatt is, mert imádlak, és fontos vagy nekem..
- Tudom..
- Na látod..
A további közös percekben nem beszéltünk. Ültünk egymás mellett, fogtuk egymás kezét és csak meredtünk ki az ablakon.
- Zavarok? - Lépett be Viola.
- Nem, dehogy is. Gyere, maradj itt Lucával, ha szeretnél, én most megyek fürdeni.
Niki el is ment, én meg átültem az ágyamba.
- Mit szólnál, ha körbe vezetnélek itt? Nem egy nagy dolog, de nekem sétálnom kellene kicsit. - Kérdezte pár perc csend után a cuki lány.
- Persze. Megyek veled szívesen.
Bőbeszédű volt, meg is lepődtem rajta. Megmutatta mi merre, kimentünk az udvarra is, közbe mesélt magáról. Az már a szobába kiderült, miért is van itt. Hülye volt, mert a bátyja motorozott, ő meg biciklizett és belekapaszkodott a motor hátuljába, mert miért ne és hát hamar le is esett róla. Repült, mint rigóbácsi asvájcba.. Agyrázkódást, kulcscsont törést, meg ilyen cukiságokat kapott cserébe ajándékba. Szerintem egy életre megtanulta, mit szabad és mit nem..
Mire visszaértünk, addigra Barbi is végzett a tusolással. Violához jöttek látogatóba, így ő a szobába maradt, mi addig, hogy ne zavarjunk, kimentünk és leültünk a folyosó végén lévő két székre.
- Mi a helyzet veletek Nikivel? - Kérdezte, miközben a kezem fogta.
- Minden okés. Ma ment haza. Itt volt pár napig.
- Na nem is mondtad..
- Nem akartam, hogy szar legyen..
- Mindenhogy szar, de mindegy.
- Mikor költözik le? Vagy hogy tervezitek?
- Nem tudjuk még.. Engem vonz a pesti élet, de inkább itt képzelném el vele..
- Értem. Szereted, ugye?
- Igen..
- Annyira, hogy az életed is oda adnád érte?
- Igen, annyira.. Én ilyet még nem éreztem..
- Tudom.. Ugyanígy éreztem az exem iránt.. Te megtaláltad az igazit. - Mire kimondta, újra elcsuklott a hangja.
- Elképzelni sem tudnám azt, hogy milyen Nélküle...
- Nem ellenetek vagyok, tényleg.. De egyszer minden véget ér..
- Ez nem.. Lehetetlen..
- Én is ezt mondtam anno.. És nézd, itt vagyok, nélküle.
De bár igazad lenne.. Maradjatok együtt.. Vigyázzatok egymásra.. Szeressétek egymást, amíg megtehetitek..
Kisírtuk egymásnak magunkat, majd visszamentünk a szobába. Addigra már nem voltak ott Viola rokonai. Fogtuk magunkat és lefeküdtünk. Nem tudom, engem mi lelt, de azt éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok.. Nem beszéltünk, csupán fájó szívvel, egymást ölelve elaludtunk..