Meccsnézés, vagy annál több?

29.

Felöltöztünk, majd vásároltunk egy-két dolgot.
Kifelé menet a boltból megálltam és kértem, hogy üljünk le a Spar előtt lévő padra.
- Figyelj, beszélnünk kell..
- Mondd, picim. Mi a baj? - Nézett rám kétségbeesetten, miután látta, hogy szomorú vagyok. 
- Barbi kórházba került... - Mondtam, majd nem sok kellett, hogy elsírjam magam. Azt, hogy miért érintett meg ennyire, nem tudom..
- Ahhham. Csodás.  És gondolom, te meg szeretnéd látogatni.
- Igen. - Mondtam kis habozás után.
- Mi történt vele amúgy?
- Autóbaleset.
- Ezen nem csodálkozom..
Nem szóltam semmit, így ő folytatta:
- Ezt most azért mondtad, hogy engedélyt kérj, vagy csak úgy gondoltad szólsz, hogy mész majd. - Kérdezte ironikusan.
- Ezt azért mondtam, mert holnap szeretnék bemenni hozzá.
- Holnap? - Nevette el magát.
- Igen..
- Csodás. És mit vársz tőlem? Hogy kísérjelek el az emberhez, akit ki nem állhatok?
Ezért jöttem le hozzád?
- Sajnálom... Én ezt tegnap tudtam meg..
- Ha előbb szóltál volna, akkor nem jövök. Te meg nyugodtan mehetsz Barbikádhoz..
- Elegem van.. - Keltem ki magamból.
- Nekem is.. Figyelj nem vetted még észre? Mindig mindenhol ott van.. Nem lehetünk boldogok, mert ő mindig ott lesz. Mert hagyod neki...
- Tudom, ez így szarul jött ki. De tudtam, hogy ha szólok, nem jössz. Makacs vagy és önfejű, mint én.. Ismerős. De figyelj. Még mindig téged szeretlek, nem őt. És ezen semmi sem változtathat... Sem ő, sem más..
- Jöttem volna. Csak szarul esik, hogy vele foglalkozol.. Megértem, de érted.. Én itt vagyok, alig van így is időnk, hónapokig nem láttalak, hiányoztál már nagyon és akkor most ezt kapom.. - Elsírta magát először ő, majd miután megláttam, én is.
Eltelt egy kis idő, mire mindketten összeszedtük magunkat. A hazafelé vezető úton nem nagyon beszélgettünk. Mindketten rohadt fáradtak voltunk.
Miután hazaértünk, bemutattam az idióta öcsémnek. Megettük az általam főzött ,,finom" falatokat, körbevezettem nálunk, és lepihentünk a szobámba.
Korán lett volna még az alváshoz, de sikeresen bealudtunk, míg a Comedy Central-t néztük. Este 8-fele keltünk fel. El mentünk fürdeni, majd folytattuk a fetrengést. Ritkán jön bárki is hozzám, de aki jön, az megismeri azt az oldalam, ami csak kevés embernek adatik meg.. Mutattam neki kiskori képeket, általam gyűjtögetett dolgokat, meséltem neki a ,,kitapétázott" barátaimról. Jól elvoltunk. Eltűnt a feszült, komor hangulat, ami először uralkodott. Be volt csukva az ajtóm, mondtam még előtte apuéknak, hogy ne zavarjanak majd. Így is tettek szerencsére, ami miatt meg volt a ,,romi", különleges hangulat. Csak mi voltunk, ketten.. Ismét ölelhettem, a szemébe nézhettem, érezhettem az illatát, csókolhattam. A tudat, hogy mellettem volt, mindennél többet jelentett..
Ennyi egymás nélkül töltött idő után éreztem igazán, mennyire is szeret, és hogy mennyire is fontos lett nekem.. Egy kincs.. Olyan kincs, amit meg kell becsülni, vigyázni kell rá és soha el nem engedni...
Nem vágytunk többre, mint arra, hogy ez ne érjen véget..
Mellette ébredtem.. Megfogtam a kezét, hallgattam a szuszogását és csak néztem. Nem akartam elhinni, hogy tényleg itt van. Pedig itt volt..
(Ilyenkor a legszebb, mikor felébred melletted..)
Megszorította a kezem, hozzám bújt, adott egy puszit az arcomra, és aludni akart tovább, de már idő volt. 10-fele járt, így nagy nehezen felkeltünk. Megreggeliztünk, 11-fele már nagyjából magunknál voltunk. Mivel Sanyi hívását vártam, nem terveztem aznapra semmit. Elvoltunk nálunk. Van egy pici billiárdasztalom, meg egy csocsóm, azokkal játszottunk, filmeztünk, és beszélgettünk.. Épp a The Girl King című film közepe felé járt, mikor csörgött a telefonom:
- Igen? - Vettem fel a félelemtől ledermedve.
- Szia Luca.
- Barbi, te te vagy az???
- Igen. Én vagyok.
- Úr Isten.. Hogy vagy? Mi történt?
- Nincs semmi baj. Egész jól vagyok.
- Mesélj már..
- Személyesen. Sanyi mondta, hogy szeretnél bejönni.
- Igen.
- De nem muszáj amúgy. Tényleg jól vagyok.
- De én látni szeretnélek majd.
- Mikor érsz rá?
- Meddig leszel bent?
- Nem tudom. Egy kisebb agyrázkódással, meg zúzódásokkal megúsztam. De a kocsimból nem maradt sok..
- Istenem... Jobbulást kívánok! Vigyázz magadra.. Nem tudom egyébként, mikor menjek be.
- Köszönöm. Én itt leszek szerintem pár napig a kivizsgálások miatt. Jöhetsz bármikor.
- Okés. Akkor mielőtt jövök, szólok. Telefonod megmaradt?
- Nem. Vagyis nem tudom.. Nem kaptam meg. De adok egy számot, amin elérsz. Ez ilyen ágy melletti vezetékes. Ha itt vagyok, felveszem. Ha nem, próbáld többször.
- Okés.
- 0674/.../.../.
- Felírtam.
- Köszönöm!
- Ugyan, mit?
- Hogy itt vagy nekem a történtek után is.. Sajnálom, ami történt..
- Itt is leszek. - Mondtam meggondolatlanul, ugyanis Niki végig hallgatta az egészet.
- Nem számít. Na mennem kell most. Jobbulást!
- Köszönöm! Hát okés! Örülök, hogy hívtál. Vigyázz magadra! Szia.
- Szia.
Niki elég idegesnek tűnt, mikor letettem a telefont.
- Na, mikor megyünk hozzá? - Kérdezte szintén ironikusan.
- Megyek egyedül, ha hazamentél.
- Ja. Menjek most?
- Ne bassz fel..
- Jól van na. Csak nem akarom elvenni tőled a látogatási időt.. Nem, mintha nem látnád eleget utána..
- Ki tudja, mi lesz?
- Na látod ez az.. Lefekszel vele az első lehető alkalommal.
- Nem fogok.
- Hallottam ezt már párszor..
- Jó figyelj, ezt hagyjuk.. Nem veszekszem veled.
- Figyelj, te tudod. Én nem tiltok meg semmit neked, mert úgy is ez lesz. Nem tudom, miért is vagyok veled, ha nem vagy hajlandó egy picit se figyelni arra, hogy nekem ez milyen szarul esik.. Hogy esne neked, ha lenne egy havercsajom, akivel random összejárkálnánk ,,filmezni"?
- A faszom ki van azzal, hogy nem vagy megértő egy kicsit se. Tudom, mik történtek. Tanultam belőlük, eszem ágába se lenne újra elkövetni bármiféle hibát. Téged szeretlek, ezt fogd már fel. - Felugrottam az ágyról és a szemébe néztem.
- Ha így lenne, nem törődnél Barbival. - Felugrott ő is és közelebb lépett.
- Ha valamelyik családtagommal törődnék többet, akkor meg az lenne a bajod.
- Na jó..
- Szerintem is.
- Jó. - Mondta, majd oda húzott magához.
- Jó. - Engedtem neki.
Egymás szemébe néztünk, elmosolyodtunk. Tudtuk, mi fog következni most.
,,Szemünkben ott volt a vágy, lelkünk egymásra talált.."
Kezem az arcára helyeztem és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Megfogta a derekam, oda tolt a falhoz, majd olyan hamar lekerültek a ruháink, mintha előre megterveztük volna. Tudtuk, hogy apuék bármikor bejöhetnek, minket azonban nem érdekelt.. Kizárólag magunkkal foglalkoztunk...