Meccsnézés, vagy annál több?

30.

Miután,,lenyugtattuk" egymást, felvetettem az ötletet, hogy nem-e szeretnénk elmenni valahova. Szekszárd nem nagy dolog, de én imádtam. Oda jártam suliba, napjaim főbb részét ott töltöttem. Szerettem azt a helyet.
Amíg Niko itt volt, mindent meg akartam mutatni neki, amit csak lehetett. Így hát bebuszoztunk és sétálgattunk mindenfele. Fel mentünk a kilátóba is, ami a személyes kedvencem Szekszárdon. Órákig tudok ott ücsörögni és gondolkodni..
A ,,paneldzsungel" (maga a város oldala) annyira nem tetszett neki, viszont a másik, a szőlőhegy sokkal inkább. Nyugodt és barátságosnak tűnő.. Órákat töltöttünk ott.

- Szívesen töltenéd itt a napjaid Szekszárdon? - Kérdeztem tőle a pillanatnyi csendet megtörve.
- Igen. Amennyit láttam belőle, nekem tetszik eddig.
- Olyan jó lenne, ha itt lennél.. - Öleltem magamhoz.
- Tudom, picim.. Mindent meg fogok tenni, hogy itt legyek a közeledben.
- Hiányozni fogsz..
- Tudom. Te is nekem.. De figyelj: - Mondta a szemembe nézve.
- Szeretlek! Holnap haza megyek, és amint tudok, jövök megint. Sok lesz a meló, de igyekszem. Jössz te is majd és minden okés lesz. Rendben?
- Igen, rendben..
- Azt hiszem, ez megfelelő alkalom, hogy átadjam az ajándékod.
- Miért kapok ajándékot? - Kérdeztem meglepett tekintettel.
- Hát a ballagásodra, te butus. Azóta is sajnálom, hogy nem tudtam eljönni.. Tudom, nem nagy dolog és ezt ezzel nem lehet kárpótolni, de azért remélem tetszeni fog. - Majd elő vett egy kis dobozt a táskájából, és a kezembe nyújtotta:
Egy fradis nyaklánc volt benne, a mi dátumunkkal, az eredeti (1899) helyett.
Elmosolyodtam, mert ilyen eszembe nem jutott volna. De el is érzékenyültem.
- Ezt nem hiszem el.. - A nyakába ugrottam, annyira meghatódtam. Majdnem leejtettem a nyakláncot.
- Na azért ennyire nem kell örülni. - Vette inkább vissza tőlem. Feltette a nyakamba, ott talán biztonságosabb helyen volt, mint a suta kezembe.
- Köszönöm szépen!!
- A te érdemed, hogy elballagtál, és ügyesen leérettségiztél. Ezzel szeretnék gratulálni. Valami személyeset akartam, amiről tudtam, hogy tetszeni fog.
- Nagyon tetszik.. Köszönöm még egyszer..
De még jobban tetszene, ha közös nyaklánc lenne és neked is lenne egy.
- Hát, magamnak nem csináltattam. - Nevette el magát.
- Tudom, nem eredeti ötlet, de én megcsináltatom neked a párját.
- Jajj picim.. Nem kell..
- De igen, kell.
- Figyelj. Én dolgozom. Keresek is azért egész jól. Te nem dolgozol, nem várom el, hogy így ajándékokkal halmozz el.
- Még nem dolgozom. De szeretnék. Megyek címerezni.
- Na ne hülyéskedj. Oda ne menj. Én túléltem már, szar munka.
- Mindenki ezt mondja. Én annál inkább szeretném megmutatni, hogy bár nem vagyok képbe, mi az, de megcsinálom azért is.
- Neked mondhatok bármit..
- Akárcsak én neked..
- Makacs.
- Önfejű.
- Most keménynek érzed magad? - Lépett közelebb hozzám.
- És te? - Néztem rá.
- Most úgy megraknálak..
- Tudom. Engem ki ne akarna megrakni..?
- Na jó..
- Szerintem is.
Olyan szenvedéllyel és szeretettel csókoltuk egymást, ahogy ritkán. Ez nem csupán vágy.. Ez annál sokkal több.. Én ilyet még senkinél sem éreztem azelőtt. Ismered a másikat kívülről, belülről. Minden dolgot tudsz róla.. Hihetetlen, amit érzek iránta..
Befejeztük egymás ,,nyaggatását" és elindultunk lefelé, mivel kezdett sötétedni.
Hazamentünk, kicsit beszélgettünk apuval. Öcsém nem volt otthon, szokás szerint az idióta haverjaival mászkált.
Úgy döntöttünk, megosztjuk apával az eljegyzést, mivel én egyedül nem akartam elmondani, legutóbb pedig nem volt alkalmunk rá.
Szépen rejtegettem eddig a pillanatig otthon a gyűrűt. Néha feltettem a suliba az ujjamra, látta is egy-két ember, de leszartam, mit gondolnak.
Megbeszéltük vele, hogy hol én megyek majd Nikihez, hol ő jön hozzám. Bele is egyezett, bár kicsit húzta a száját.
Aztán jöhetett...
- Apa. Mondtam neki, miközben Niki mellettem ült és fogta a kezem.
- Igen? Mit szeretnél? Költözni?
- Nem, dehogy. Vagyis.. Megengeded? - Vigyorogtam rá.
- Nem, csak egyszerűen már nem tudom elképzelni, mit szeretnél még kérni, hova engedjelek el??
- Mutasd meg neki, picim. - Mondta Niko, hogy túl legyünk rajta.
- Apa.. Niki... Niki eljegyzett engem! - Mondtam kis habozás után halkan, alig hallható hangon. Megmutattam neki a gyűrűt, amit a zsebemből vettem elő. Kifejezetten féltem a reakciójától..
- Hát ez.. Lányok... Erre nem gondoltam volna.. Egyáltalán nem.. Nem tudom, mit kellene mondanom..
- Legálissá tettétek a melegek házasságát Magyarországon? - Mondta mosolyra húzva a száját, miután elmúlt meglepettsége.
Itt már mi is el kezdtünk mosolyogni, majd egymásra néztünk Nikoval.
- Ha mi azt megtehetnénk.. De nem, sajnos nem. Szeretem a lányod, és hogy bebizonyítsam, hogy tényleg magam mellett szeretném tudni, szerintem ez a legmegfelelőbb, amit tehettem az ügy érdekében. - Jelentette ki Niki minden félelem nélkül.
- Ohhh.. Ez igazán aranyos tőled. Azt ugye tudod, hogy ettől az én kicsi lányom marad?
- Apaaaa.. Ne már.. - Kérleltem, hogy ezt ne.
- Igen, tudom. Ezt tiszteletben is tartom. Ha úgy alakul, én szeretnék leköltözni ide valahova a környékre. Nézelődők, próbálok munkát keresni mostanság, hogy legalább közelebb lehessek és azért keressek is valamennyit.
- Áldásom adom rátok. Nekem az a lényeg, hogy a lányom boldog legyen.. Segítséget is kaptok, ha szükségetek lesz rá. Itt leszek! Apaaaa... Köszönöm... - Elérzékenyülten a nyakába vetettem magam.
- Köszönjük.. - Majd hármas ölelés lett a meghatottságtól.
Ezek után megvacsoráztunk együtt, elbeszélgettünk még a lehetséges dolgokról, majd el mentünk fürdeni és lefeküdtünk, mivel Nikinek következő nap délelőtt kellett haza mennie a munkája miatt.
A reggel szomorúan telt, mert tudtuk, hogy itt kell hagynia. Próbáltunk nem sírni, de néha meg eredtek a könnyeink. Megreggeliztünk, elkészülődtünk, majd átkísértem Szekszárdra. Sétáltunk kicsit a végállomás környékén, vettem neki egy-két kisebb dolgot, amire szüksége volt. Nem akarta elfogadni, de megmondtam, ,,addig haza nem mész!"
Megvártam, míg megjön a busza és elbúcsúztunk..
Eléggé csak szar kedvem lett.. Elindultam a kórház felé. Útközben felhívtam Barbit, aki szívesen vette, hogy látogatni szeretném, így be is mentem hozzá egy tábla csokival a kezemben.

Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek, aki itt van, és nyomon követi az eseményeket.
Nagyon meglepő nekem, hogy ennyien olvastok, igazán megtisztelő!
Igyekszem visszatérni rendesen (hetente egy rész), ha időm engedi.
Egyebek iránt pedig továbbra is szívesen várom észrevételeiteket/javaslataitokat/véleményeteket!